Átláthatóbb árfeltüntetést vállalt a CCC, így nem állapított meg a GVH jogsértést
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kihirdették a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) módosítását tartalmazó, 2016. március 1-jén elfogadott törvény, amely egyebek között 2017. március 15-ére halasztja a 3 millió forint alatti törzstőkével rendelkező kft.-k kötelező tőkeemelésének (átalakulásának, egyesülésének) a határidejét.
A fentiek következtében az érintett társaságok tehát újabb, egy éves haladékot kaptak a törzstőkéjük felemelésére, amelynek megtörténtéig továbbra is a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény szabályai szerint működnek. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényre (a továbbiakban: Ptk.) való átállásról a módosítás értelmében ugyanis a tőkeemelésről szóló, legkésőbb 2017. március 15-éig meghozott döntéssel egyidejűleg kell a 3 millió forint alatti törzstőkével rendelkező kft.-knek dönteniük.
Fontos kiemelni, hogy a 3 milliós törzstőkéjű kft.-k esetében továbbra is 2016. március 15-e a Ptk.-ra való átállás határideje.
Ugyancsak fontos előírás, hogy a kötelező tőkeemeléssel egyidejűleg bejelentett egyéb változások esetén is az általános változásbejegyzési eljáráshoz kapcsolódó illetéket kell megfizetni (és nem a tőkeemelés illetékét.)
A módosítás a kihirdetését követő naptól lép hatályba. (Az elfogadott törvénymódosítás kihirdetésére még nem került sor.)
Joganyag: Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény
Módosította: 2016. évi I. törvény
Megjelent: MK 2016/33. (III. 9.)
Hatályos: 2016. 03. 10.
Megjegyzés: kis terjedelmű módosítás
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatokat indít az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására, elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vizsgálják – közölte a nemzeti versenyhatóság csütörtökön.
Egy új vállalkozás megszületésekor az egyik központi kérdés, hogy a tulajdonosok milyen nevet adjanak az új cégük részére, főként, ha azt szeretnék a tevékenységük reklámozásához, akár egy új brand létrehozásához is felhasználni. De a cégnév felhasználása kapcsán vannak olyan szabályok, amelyek a tagok, részvényesek fantáziájának korlátokat szabnak.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!