Közös ajánlattétel: versenyjogi kockázatok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Könnyen versenyjogi szabályokba ütközhet a közös ajánlattétel – hívja fel a figyelmet a Klart Legal.


A tendereken rendszeresen résztvevő vállalkozások számára ismerős és gyakran alkalmazott megoldás a közös ajánlattétel, konzorciumok létrehozása annak érdekében, hogy képesek legyenek teljesíteni a kiírás feltételeit – írja internetes újságunkhoz eljuttatott közleményében a Klart Legal. Ugyanakkor azt már csak kevesen tudják, hogy ezek az együttműködések könnyen versenyjogi szabályokba ütközhetnek. „Az előírások megsértése bírsághoz vezethet, melynek – sajátos paradoxont teremtveezzel – akár a közbeszerzési eljárásokból való kizárás isa következménye lehet.” – figyelmeztetett dr. Zavodnyik József, a Klart Legal versenyjogi szakértője.

A közbeszerzési törvénylehetővé teszi, hogy több ajánlatkérő közösen tegyen ajánlatot, melynek számos indoka lehet: pl. kapacitásbeli problémák,a munka komplexitása, a szükséges speciális eszközök hiánya.

 

A közös ajánlattétel eseténa különböző vállalkozások egymás tevékenységét kiegészítve együttesen alakítják ki az ajánlattételi dokumentációt, és közösen vállalják a kivitelezés megvalósítását.A konzorcium tagjai tehát a közbeszerzési eljárás erejéig összehangolják magatartásukat. E közben megismerhetik egymás üzletpolitikai döntéseit, üzletileg érzékeny adatokhoz juthatnak hozzá.

Márpedig a versenyjogi megközelítés szerint minden gazdasági szereplőnek önállóan kell meghatároznia a piacon általa folytatni kívánt politikát. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem a közbeszerzési szabályok, hanem a versenytörvény rendelkezései alapján minősíti a vállalkozások magatartását, egyes cselekményeit.

A versenyjog nem tiltja, hogy a vállalkozások közösen vegyenek részt egy közbeszerzési eljárásban, és azt sem vitatja, hogy ennek érdekében szükséges, hogy egymással együttműködjenek‑de erre csak a versenyjogi korlátok között kerülhet sor.

Fő szabály, hogy az együttműködő vállalkozások között tilos a kapcsolatfelvétel, ha az nem közös ajánlattételt célozza. Haa közös indulás miatt folytatott egyeztetések nem vezetnek eredményre, akkor fel kell számolniuk az együttműködést. Az is a versenyjogi tilalom megsértését eredményezheti, ha olyan vállalkozások hoznak létre objektív gazdasági indokok nélkül konzorciumot, amelyek önállóan is képesek lennének a siker esélyével indulni a közbeszerzési eljárásban.

A jogszerű együttműködés feltételeiről további részleteket olvashat a Tiszta verseny blogban megjelent cikkben, mely segítséget nyújt a versenyjogilag kifogástalan kapcsolattartás kialakításához.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 1.

Biztonsági és jogi következményei is lehetnek az illegális szoftverhasználatnak

A digitális kor kihívásai között kiemelt helyet foglal el a szoftverek jogtiszta használatának kérdése. A globális trendeknek megfelelően már Magyarországon is jelentős hangsúly helyeződik erre a területre, ugyanis egyre többen ismerik fel, hogy az illegális szoftverhasználat nem kevés kockázattal jár. Nemcsak biztonsági, hanem gyakran jogi problémákat is előidézhet, ami különösen a vállalatok számára okozhat igen komoly kellemetlenségeket.

2024. október 1.

Közös megegyezés – végkielégítés vagy búcsúpénz?

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.

2024. szeptember 30.

Duna House: a fővárosban az első lakások átlagára 44 millió forint

Az otthonteremtési támogatások, a csökkenő lakáshitelkamatok és a gazdasági helyzet javulása valódi fellendülést hozott idén a magyarországi ingatlanpiacon, ahol 100 eladott lakásból Budapesten 23-ra, a vidéki területeken 26-ra első otthonukat szerző vevők kötnek szerződést, mindez 1, illetve 2 százalékos növekedés 2023-hoz képest – közölte a Duna House saját adatai alapján.