Megválasztották az év adótanácsadóját


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Immár negyedik alkalommal hirdették meg a többfordulós szakmai versenyt, melyre több mint 2500-an neveztek. Dr. Kovács Ferenc, az Adó szaklapok főszerkesztője végzett az első helyen.
 


A megmérettetés célja évről évre az adótanácsadói és könyvelői szakma presztízsének növelése. A verseny első fordulójában egy tesztsor megoldásával nevezhettek a pénzügyi szakemberek, mely kitöltésére idén online módon is volt lehetőség. A második fordulóba a legjobb eredményeket elérő versenyzők jutottak, akiknek szakmai felkészültségét a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének elnöke, Dr. Herich György vezetésével egy szakmai bizottság értékelte és választotta ki a győzteseket.

Idén első helyen Dr. Kovács Ferenc, a Wolters Kluwer kiadó által megjelentetett Adó szaklapok főszerkesztője végzett. „Az adótanácsadóknak minden nap felkészülten kell várnia a kérdéseket. Az Adó lapcsalád vezetőjeként naponta tapasztalhatom, hogy milyen gyorsan változnak az adójogszabályok, így hátrányba kerül, aki nem naprakész a legújabb módosításokkal. Ez a verseny jó volt arra, hogy a régebben lapozott adótörvényeket újból átnézzem és az egész joganyagot újból áttanulmányozzam.” – mondta el dr. Kovács Ferenc.

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>

Ez egy olyan szakma, ahol újabb és újabb változásokat kell elsajátítani, saját határainkat kell feszegetnünk a megfelelés érdekében. Ezen felül meggyőződésem, hogy kevés olyan szakma van, ahol ennyi mindenhez kellene egyszerre érteni, hiszen önmagában nem elegendő tudni, hogy mi „tartozik”, és mi „követel” vagy, hogy mikor vannak a határidők. Fontos, hogy értsük azt a tranzakciót, azt az üzleti modellt, amit be kell mutatni az ügyfelek beszámolójában, a bevallásában.” – mondta el Pankucsi Zoltán, adóügyekért felelős helyettes államtitkár a versenyek ünnepélyes díjátadóján.

A versenyt idén a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara, a Könyvelőiroda-Vezetők Klubja, az RLB-60 Bt. és az Önadózó szaklap  szakmai támogatásával a PENTA UNIÓ Zrt. szervezete. 


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Duna House: a fővárosban az első lakások átlagára 44 millió forint

Az otthonteremtési támogatások, a csökkenő lakáshitelkamatok és a gazdasági helyzet javulása valódi fellendülést hozott idén a magyarországi ingatlanpiacon, ahol 100 eladott lakásból Budapesten 23-ra, a vidéki területeken 26-ra első otthonukat szerző vevők kötnek szerződést, mindez 1, illetve 2 százalékos növekedés 2023-hoz képest – közölte a Duna House saját adatai alapján.

2024. szeptember 30.

Az ESG-kockázatok mérését javasolja az MNB a bankoknak

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlást adott ki, amelynek alapján a hitelező pénzügyi szervezeteknek hitelnyújtás előtt kérdőívben kell felmérni a kölcsönt igénylő vállalatok környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kockázatait, mivel kockázatkezelési folyamataikban ezeket is figyelembe kell majd venniük. A felügyeleti elvárást 2025 júliusától az 500 millió forintot meghaladó céges hitelkihelyezések esetében kell alkalmazni, majd a következő években fokozatosan egyre alacsonyabb szerződéses összegeknél is – jelentette be hétfői közleményében a jegybank.