Átláthatóbb árfeltüntetést vállalt a CCC, így nem állapított meg a GVH jogsértést
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az üzemi baleset társadalombiztosítási fogalom, amely esetben a munkavállaló az egészségbiztosítás baleseti ellátásaira, így baleseti egészségügyi ellátásra, baleseti táppénzre és baleseti járadékra lehet jogosult. A munkabaleset fogalmát a munkavédelmi szabályok határozzák meg. Mindkettőben közös elem a baleset, amely az emberi szervezetet ért olyan egyszeri külső hatás, amely a sérült akaratától függetlenül, hirtelen vagy aránylag rövid idő alatt következik be, és sérülést, mérgezést vagy más (testi, lelki) egészségkárosodást, illetőleg halált okoz.
Üzemi baleset az a baleset, amely a biztosítottat a foglalkozása körében végzett munka közben vagy azzal összefüggésben éri. Megállapítható az összefüggés például munkahelyi tisztálkodás, öltözködés, étkezés vagy üzemorvosi szolgáltatás során bekövetkezett baleset esetén. Ha a munkahelyen étkezési lehetőség nincs, akkor az ebédidőben történt baleset kizárólag akkor minősülhet üzeminek, ha a munkavállaló valóban étkezésre vette igénybe a szünetet.
Üzemi balesetnek minősül az a baleset is, amely a biztosítottat közcélú munka végzése vagy egyes társadalombiztosítási ellátások igénybevétele során éri. Utóbbinál az az orvosi vizsgálat vagy kezelés vehető figyelembe, amelyet a keresőképtelenség, a rokkantság, illetve az egészségkárosodás mértéke elbírálása céljából, illetve a keresőképessé váláshoz rendeltek el. Ha például a munkavállaló rosszullét miatt felkeresi háziorvosát, és közben balesetet szenved, az nem minősül üzemi balesetnek.
Üzeminek minősül az a baleset is, amelyet a munkavállaló munkába vagy onnan lakására (szállására) menet közben szenved el. Ezt nevezi a törvény úti balesetnek. Ilyen esetben szükséges vizsgálni, hogy a baleset a munkahely és a lakás közötti legrövidebb úton történt-e, illetve a munkavállaló közvetlenül a munkája befejezése után indult-e haza, továbbá hogy hazaútját magánügyek intézése céljából (pl. bevásárlás, gyermek óvodából történő hazavitele) nem szakította-e meg, akár oly módon is, hogy a legrövidebb útról letért.
A törvény egyértelműen kizárja az üzemi baleset köréből az alábbi eseteket:
A munkabaleset az a baleset, amely a munkavállalót a szervezett munkavégzés során vagy azzal összefüggésben, így különösen a foglalkozás körében végzett munkához kapcsolódó közlekedés, anyagvételezés, anyagmozgatás, tisztálkodás, szervezett üzemi étkeztetés, foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás, a munkáltató által nyújtott egyéb szolgáltatás igénybevétele során éri, függetlenül a baleset helyétől és időpontjától, valamint a munkavállaló közrehatásának mértékétől. Az úti balesetek közül csak az számít munkabalesetnek, amit a munkavállaló a munkáltató saját vagy bérelt járműmével szenved el.
A társadalombiztosítási baleseti ellátásra jogosító üzemi baleset tehát egyrészt szélesebb baleseti kört ölel fel, hiszen magában foglalja a munkabalesetnek egyébként nem minősülő, saját gépjárművel elszenvedett úti balesetet. Másrészt szűkebb, mivel nem minden munkabaleset egyben üzemi baleset is.
Munkajogi kiskönyvtár 3. rész: A munka díjazása |
---|
Közérthető példákon keresztül ismertetjük a munkabér elszámolásának, kifizetésének szabályait és részletesen bemutatjuk a távolléti díj számítását. Nem hiányozhat egyetlen számfejtéssel foglalkozó, vagy személyügyi szakember polcáról sem! Bővebb információk és megrendelés |
A munkáltató a tudomására jutott, illetve bejelentett munkabalesetet köteles kivizsgálni, bejelenteni, illetve nyilvántartásba venni. A munkaképtelenséggel járó munkabalesetet haladéktalanul ki kell vizsgálni, és a kivizsgálás eredményét munkabaleseti jegyzőkönyvben kell rögzíteni.
A munkabaleset fogalmi körébe nem tartozó üzemi balesetet az üzemi baleseti jegyzőkönyvben kell rögzíteni. A súlyos munkabalesetet azonnal be kell jelenteni a munkavédelmi hatóságnak. A munkaképtelenséget nem eredményező munkabaleset körülményeit is tisztázni kell.
A bejelentett üzemi baleset tényét a táppénz folyósítására illetékes szerv (kifizetőhely, egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szerv) bírálja el. A munkáltató lehetősége csak arra terjed ki, hogy a balesetet munkabalesetnek elismeri-e, vagy sem.
A baleset üzemiségének elismerése, illetve elutasítása ugyanakkor nem függhet attól, hogy a munkáltató a balesetet munkabalesetnek elismerte-e. A munkaviszonnyal összefüggő baleset miatt elszenvedett munkavállalói károkért – üzemi vagy munkabalesettől függetlenül – a munkáltató kárfelelőssége természetesen fennáll. Üzemi baleset esetén azonban a társadalombiztosítás által nyújtott ellátást a kártérítés összegéből le kell vonni.
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatokat indít az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására, elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vizsgálják – közölte a nemzeti versenyhatóság csütörtökön.
Egy új vállalkozás megszületésekor az egyik központi kérdés, hogy a tulajdonosok milyen nevet adjanak az új cégük részére, főként, ha azt szeretnék a tevékenységük reklámozásához, akár egy új brand létrehozásához is felhasználni. De a cégnév felhasználása kapcsán vannak olyan szabályok, amelyek a tagok, részvényesek fantáziájának korlátokat szabnak.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!