Október végéig tolták el a banki adategyeztetés határidejét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás négy hónappal, október 31-ig hosszabbította meg a banki adategyeztetés határidejét.

A Ház kedden 156 igen szavazattal, 1 nem ellenében fogadta el a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabály módosítását, a házszabálytól eltérve.

A változtatás a hatékony végrehajtás és a még szükséges ügyfélátvilágítás megfelelő elvégzése érdekében egy új értesítési kötelezettséget is bevezet: a szolgáltatóknak a hatálybalépést követő 3 napon belül tájékoztatniuk kell azon ügyfeleiket, akiknek az esetében az átvilágítás még egyáltalán nem vagy nem teljes körűen történt meg. Így az érintett ügyfélkör egyértelműen tudomást szerez a hiányzó adatok és nyilatkozatok pótlására vonatkozó kötelezettségéről és annak meghosszabbításáról október 31-ig.

A változtatást Varga Mihály pénzügyminiszter kezdeményezte, miután a Magyar Bankszövetség jelezte, hogy az ügyfelek egy részénél nem zárul le az átvilágítás a június 26-i határidőig. A módosítás célja, hogy kellő időt biztosítson az eljárások lefolytatására, megakadályozva ezzel, hogy a banki tranzakciók június 26. után több mint egymillió ügyfél esetén bármilyen akadályba ütközzenek.

A pénzmosás elleni törvény 2017. június 26-án lépett hatályba, és a már meglévő ügyfélkör esetében kétéves átmeneti időszakot biztosított az esetlegesen hiányzó adatok, nyilatkozatok pótlására a törvény hatálya alá tartozó szolgáltatóknak. Most ezt az időt hosszabbították meg.

A módosítás a kihirdetés napján 18 órakor lép hatályba.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Így gondolkoznak a vagyonosok a jövőről – egy vagyontervezési felmérés eredményei

A Jalsovszky vagyontervezéssel foglalkozó üzletága, a Jalsovszky Private 2024 nyarán felmérést végzett több, mint 100 ügyfele körében. A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezett ügyfelek milyen céllal és módon hozták létre vagyonkezelési (különösen bizalmi vagyonkezelési és vagyonkezelő alapítványi) struktúráikat és hogyan gondolják a vagyonkezelésbe átadott, több mint 2,5 milliárd eurónyi vagyont a jövőben működtetni, kezelni. A felmérés pár kifejezetten érdekes eredménnyel és tanulsággal is szolgált.

2024. október 3.

Mi is az a névfoglalás?

Mi történik, ha egy másik vállalkozás tulajdonosainak is eszébe jut a cégalapítást tervezők előre megálmodott cégneve, és azzal korábban megalapítják a saját gazdasági társaságukat? Erről rendelkezik a névfoglalás „intézménye”.

2024. október 1.

Biztonsági és jogi következményei is lehetnek az illegális szoftverhasználatnak

A digitális kor kihívásai között kiemelt helyet foglal el a szoftverek jogtiszta használatának kérdése. A globális trendeknek megfelelően már Magyarországon is jelentős hangsúly helyeződik erre a területre, ugyanis egyre többen ismerik fel, hogy az illegális szoftverhasználat nem kevés kockázattal jár. Nemcsak biztonsági, hanem gyakran jogi problémákat is előidézhet, ami különösen a vállalatok számára okozhat igen komoly kellemetlenségeket.