Pályázatot írt ki az Emmi családbarát munkahelyekre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A családbarát közgondolkodás népszerűsítése, valamint családbarát munkahelyek megteremtése érdekében írt ki összességében mintegy 83 millió forint keretösszegű pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága – jelentette be a tárca helyettes államtitkára szerdán.


Fülöp Attila arról beszélt, a kormány politikájában eddig is kiemelt szerepet kapott a családok támogatása, a gyermekvállalási kedv növelése, és ez már számos konkrét intézkedésben is megjelent. Ezek között említette a családi adókedvezmények rendszerének bevezetését, amely éves szinten összességében 180 milliárd forintot hagy a családoknál, a gyes három évre emelését és a kismamák foglalkoztatása utáni járulékkedvezményeket. Ezeknek a családbarát intézkedéseknek a kiegészítésre hirdették meg a mostani pályázatokat.

A mostani, csaknem 23 millió forintos pályázatot – munkahelytípusoknak megfelelően – négy kategóriában írták ki, és az egyes cégek másfél millió forintot nyerhetnek el. A pályázatok benyújtási határideje augusztus 4-e.

A másik, a családbarát közgondolkodás népszerűsítésére – 60 millió forint keretösszegben – kiírt pályázatra azok a civil szervezetek, egyházak, egyházi fenntartású szervezetek, médiatartalom-szolgáltatók jelentkezhetnek, amelyek vállalják, hogy olyan közösségi, kommunikációs vagy képzési programokat, előadássorozatokat indítanak, amelyek „a munka és a családi élet összehangolásáról” szólnak. Az egyes szervezetek fejenként 800 ezer forintot kaphatnak, a pályázat benyújtási határideje július 20-a.

A kiírások szerdán már elérhetőek a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnek, a pályázatok bonyolítójának a honlapján, awww.ncsszi.hu címen. A pályázat eredményhirdetése egy időben, szeptember 15-én lesz.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.