Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kormány által korábban kiírt koncessziós eljárás eredményeképpen 1237 kilométer gyorsforgalmi útszakasz üzemeltetését átadja az állam öt különböző társaságnak szeptember elejétől – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A közlemény szerint így az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., az AKA Alföldi Koncessziós Autópálya Zrt., az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt., az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt. és a MAK Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt. veheti át az üzemeltetést.
Tájékoztattak arról, hogy a Magyar Közút továbbra is üzemeltetni fog 291 kilométernyi gyorsforgalmi utat. Ezen felül a jövőben továbbra is ellátja 31 ezer kilométernyi, településeket összekötő, illetve azokon átmenő országos fő- és mellékút fenntartási feladatait.
A településeken belüli utak többségét, összesen több mint 140 ezer kilométernyi utat a jövőben is a helyi önkormányzatok kezelnek. Budapesten belül a fő- és tömegközlekedési útvonalak a fővárosi önkormányzathoz (a Budapest Közút Zrt. a fővárosi önkormányzat cége), a többi út pedig a kerületi önkormányzatokhoz tartozik ezt követően is – írták a közleményben.
(MTI)
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!