Új közbeszerzési szabályokat alkotott a parlament


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jövőben három ajánlatot kell bekérni az egymillió forintot elérő, ugyanakkor a közbeszerzési értékhatár alatti szerződésekre is – tartalmazza a közbeszerzésekről szóló törvény és az azzal összefüggő egyes jogszabályok kedden elfogadott módosítása. A törvény elfogadásával lehetőség nyílik arra, hogy a kormány felmentést adjon a közbeszerzési kötelezettség alól.


A parlament 112 igen szavazattal, 59 nem ellenében hagyta jóvá a jogszabályt.

A törvény elfogadásával lehetőség nyílik arra, hogy a kormány felmentést adjon a közbeszerzési kötelezettség alól. A felmentés akkor kérhető, ha a támogatásból megvalósuló beszerzés sajátosságai miatt a közbeszerzési eljárás alkalmazása nem szolgálná a közpénzek hatékony felhasználását. Ezeket a felmentéseket a kormánynak minden év március 31-ig a Magyar Közlönyben nyilvánosságra kell hoznia.

Változott a támogatás fogalma is, annak minősül a közbeszerzés teljesítéséhez az ajánlatkérőnek adott pénz vagy juttatás. Ebbe azonban nem tartozik bele az adókedvezmény, a kezességvállalás, illetve az adózó a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényben meghatározott célra nyújtott támogatása, valamint az adózónak a társasági adóról (tao) és az osztalékadóról szóló törvényben meghatározott kedvezményezett célra történő felajánlása.

Új, a közbeszerzésből kizáró okot is meghatároztak: az eljárásban kilencven napig nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, aki súlyosan megsértette a közbeszerzési eljárás vagy koncessziós beszerzési eljárás eredményeként kötött szerződést.

A módosítás után az ajánlatkérő eredménytelennek nyilváníthatja az eljárást akkor is, ha nem nyújtottak be legalább két ajánlatot, illetve két részvételi jelentkezést. Ez a szabály nem vonatkozik a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásokra.

Előírták, hogy a Közbeszerzési Hatóság minden hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén részletes indokolással ellátott döntést hozzon, amely alapján a tárgyalásos eljárás jogalapjának megalapozottsága egyértelműen megállapítható.

Ha az ajánlatkérő műszaki-technikai sajátosságok miatt dönt hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás mellett, köteles előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetményt közzétenni. A hirdetmény megismerésével a piac szereplői akár jogorvoslati eljárást is kezdeményezhetnek, amennyiben úgy vélik, hogy jogszerűtlen a verseny kizárása – áll az indoklásban.

Százmillió helyett háromszázmillió forintban határozták meg azt az értékhatárt, amely felett az ajánlatkérőnek építési beruházás esetén a beszerzését meg kell hirdetnie, egyidejűleg az eljárásban ajánlattételre felhívandó gazdasági szereplők számát ötre emelték. A törvény kizárólag építési beruházásokra tartja fenn a nyilvánosan meg nem hirdetett, közvetlen felhívással induló beszerzés lehetőségét.

Az ajánlatkérőnek eljárásaiban az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők személyét lehetőség szerint változtatnia kell.

 

Építési beruházásoknál azt is meghatározták, hogy az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a szerződés értékének 65 százalékát.

A korábban legalább négy ajánlattevő közvetlen felhívásával induló eljárás árubeszerzés és szolgáltatás megrendelés esetén megszűnt. Emellett 18-ról 15 millió forintra csökkent az az értékhatár, amely felett az áru- és szolgáltatás megrendeléseket nyilvánosan meg kell hirdetni.

25 millió forintról 40 millió forintra nőtt az az összeghatár, ami felett szervezetek bizonyos körének közbeszerzést kell kiírnia, ha a szolgáltatás-megrendelést, az árubeszerzést vagy az építési beruházást állami szerv támogatja.

A Közbeszerzési Hatóság elnöke eddig a közigazgatási államtitkárt megillető illetményre volt jogosult. Most rendelkeztek arról, hogy illetménye a megelőző évi nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset nyolcszorosa. A Közbeszerzési Döntőbizottság elnökének fizetése is változik: helyettes államtitkári fizetés helyett államtitkárira jogosult.

19-ről 13-ra csökkentették a hatóság keretében működő tanács tagjainak létszámát, valamint hatról tízre növelték a tanács üléseinek éves minimális számát.

A törvény indoklásában jelezték, a jövő évi költségvetés módosításával emelkednek a nem közszolgáltató ajánlatkérőkre irányadó nemzeti közbeszerzési értékhatárok: árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén 8 millió forintról 15 millió forintra, építési beruházás esetén 15 millióról 25 millió forintra, szolgáltatási koncesszió esetén pedig 25 millió forintról 30 millió forintra.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ezentúl minimum két év jótállást kell vállalni a tartós fogyasztási cikkekre

Tíz fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendelet módosítását tartalmazza a fogyasztóvédelemmel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabálycsomag, amely érinti egyebek mellett a légi személyszállítás, a tartós fogyasztási cikkek kötelező jótállásának a szabályait, a kereskedelmi tevékenységek végzésének a feltételeit, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződéseket, illetve az adatok végleges hozzáférhetetlenné tételét lehetővé tevő alkalmazás biztosításával kapcsolatos eljárási szabályokat is. A változások egy részét 2024. május 8-tól kezdődően alkalmazni kell.

2024. május 7.

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek  2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH).  A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.