Vetélytársat kap a Panama-csatorna
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az évszázad beruházása indult el decemberben Latin-Amerikában: kínai pénzből tervezik megépíteni a Panama-csatorna vetélytársát. Nicaragua átvágásával kötnék össze a Csendes- és az Atlanti-óceánt; a gyanú szerint az irdatlan vállalkozással Peking akarja kiterjeszteni befolyását a térségre.
Amióta csak az emberiség üzemszerűen, utazási és kereskedelmi célokra egyaránt használja a hajózást, mindig is izgatta a tengerészeket, hogyan lehet A-ból B-be minél rövidebb úton, alkalmasint egész földrészek megkerülése nélkül eljutni. E törekvéseik során először azt kutatták, milyen, addig még felfedezetlen szorosokon lehet átvitorlázni, majd az évszázadok előre haladtával, a technika fejlődésével azon mesterkedtek, miként lehetne vízi utat vágni a szárazföldön. Sőt, az egyik legismertebb ilyen létesítménynek, a Vörös- és a Földközi-tengert összekötő Szuezi-csatornának valószínűleg már volt ókori előzménye is, mely azonban az évezredek alatt a semmibe veszett. A 163 kilométeres, legkeskenyebb részén 300 méter széles utat az újkorban 1896-ben nyitották meg a forgalom előtt, és – korábban francia, angol, majd egyiptomi fennhatóság alatt – mindmáig üzemel; legnagyobb jelentősége, hogy Afrika megkerülése nélkül teszi lehetővé az észak–déli irányú vízi szállítást Európa és Ázsia között.
Viszontagságos építkezés
Hasonló szerepet játszik a közép-amerikai földnyelvet 77 kilométer hosszan átszelő, a Csendes- és az Atlanti-óceánt összekötő Panama-csatorna. A 19. század egyik legnagyobb szabású latin-amerikai beruházása 1880-ban kezdődött, és sorsa viszontagságos volt. A trópusi éghajlat és az elviselhetetlen munkakörülmények következtében már az első években több tízezer építőmunkás veszett oda, majd kiderült, hogy a vízi utat nem lehet az óceán fenékszintjére mélyíteni, ezért menet közben megváltoztatták a terveket, és zsiliprendszerrel oldották meg a feladatot.
Tetézte a problémákat, hogy a 120 millió dollárra tervezett számla hamarosan 230 millió dollárra rúgott, a beruházásra minden korábbinál szélesebb körű korrupció vádja vetett árnyékot – innen ered a panamázás fogalma –, s az eredeti építtető francia társaság még a féltáv befejezése előtt csődöt jelentett. Innen azonban már nemigen volt visszaút és csak előre lehetett menekülni, ezért egy új vállalat megalapításával próbálták befejezni a munkálatokat. Akkor azonban az Egyesült Államok bejelentette: hasonló célokra saját csatornát tervez építeni Nicaragua területén keresztül. A vállalkozásuk sikerét alapjaiban veszélyeztető konkurens terv hírére a franciák megrendültek, és hamar rájöttek: a legkevesebb veszteséggel akkor szállhatnak ki az építkezésből, ha eladják a megkezdett beruházást az amerikaiaknak.
Ők bele is mentek az üzletbe, és éppen bő száz éve, 1914 nyarán adták át a forgalomnak azt a létesítményt, melyet 17 mesterséges tó, számos kiszélesített természetes-, illetve mesterségesen létrehozott csatorna, valamint két zsiliprendszer alkot. Jelentőségének megbecsüléséshez elegendő egyetlen adat: megépítése következtében a New York–San Francisco-út kevesebb mint felére, 22 500 kilométerről 9500 kilométerre csökkent. A létesítmény csak 1999-ben került Panama tulajdonába, így az itt megforduló évi 300 millió tonna áru áthaladása utáni összeg csak néhány esztendeje gazdagítja a közép-amerikai állam költségvetését. Igaz, nem kevéssel, hiszen a csatorna használati díja – hajótípustól és -mérettől függően – átlagosan 50 ezer dollár, vagyis 11 millió forint, így Panamának évi 410 milliárd forintnyi dollár bevételt hoz a vízi út.
A tavalyi év aztán újabb fordulatot hozott az ügyben: Nicaragua kormánya bejelentette, hogy 2014 decemberében elkezdődik a korábban az Egyesült Államok által tervezett csatorna megépítése az országon keresztül, csakhogy nem amerikai, hanem kínai pénzből. A 40 milliárd dollárba, vagyis bő 9000 milliárd forintba kerülő építkezést kínai befektetők pénzéből egy titokzatos hongkongi székhelyű csoport, a HKND finanszírozza, és a tervek szerint 2020-ban adnák át a hajóforgalomnak. Az elképzelések minden korábbi hasonló vállalkozást felülmúlnak: a csatorna 278 kilométeres lesz – több mint háromszor hosszabb a panamainál –, mélysége 30 méter, szélessége 230–520 méter lesz. A létesítmény szintén a Csendes- és az Atlanti-óceánt köti majd össze, s keresztülhalad az ország közepén lévő Nicaragua-tavon.
A nyomor országa
A vállalkozás megítélése több, mint felemás. Környezetvédők azért tiltakoznak, mert attól tartanak, hogy az ország fő édesvíz-forrását adó tó ökosztisztémáját fenekestül felforgathatja a rajta keresztüláramló sós víz – zsiliprendszerről egyelőre nem érkeztek hírek –, és a két, eltérő állatvilággal rendelkező óceán összenyitása is beláthatatlan következményekkel járhat. Ennél is nagyobb horderejű következmény, hogy több tízezer embert kell kiköltöztetni a térségből, mely törekvések már eddig is heves ellenállásba ütköztek, így a területet felmérő kínai mérnökök csak gépfegyveres kísérettel mernek házról házra járni.
A kormány azonban azt hangsúlyozza, hogy a beruházás hatalmas lökést adhat az ország gazdaságának; erre éppenséggel nagy szükség is volna, hiszen a nyugati félteke második legszegényebb államáról beszélünk (Haiti után), ahol a hatmilliós népesség fele nyomorban él. Daniel Ortega elnök fogadkozik: az építkezés öt éve alatt legalább ötvenezer új munkahely jön létre, a csatorna működése pedig további 200 ezer helybelinek nyújthat megélhetést. Ráadásul egyes számítások szerint az építkezés nem kevesebb, mint 11 százalékra fogja röpíteni az éves gazdasági növekedést.
Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a beruházás valaha is behozza-e az árát. A Panama-csatornát ugyanis épp most bővítik, és több más közép-amerikai ország is szárazföldi „csatornákat” tervez létesíteni, hogy vasútvonalakon szállítsa az egyik óceáni kikötőtől a másikig az árukat, így rövidítve le a hajóutat. Már csak ezért is sokan azt firtatják, mi, illetve ki is állhat a nagyszabású vállalkozás mögött. Nem segít eloszlatni a homályt, hogy a csatornát megépíteni szándékozó Wang Jing üzletemberről nem sokat tudni, és ő sem árulja el a befektetők kilétét, mi több, a kivitelezést végző konzorciumot a festői, ám pénzügyi szemnpontból annál átláthatatlanabb offshore-paradicsomban, a Kajmán-szigeteken jegyezték be.
Nem pekingi kacsa
Sokan ezért azt gyanítják, itt nem holmi magánhóbortól van szó, hanem Wang csak a stróman szerepét játssza, s mögötte a kínai kormány áll. Ha így volna, nem okozna nagy meglepetést, hiszen Peking mérhetetlen mennyiségű pénzét előszeretettel fekteti be geopolitikai jelentőségű beruházásokba a világ minden táján. Márpedig a közép-amerikai földnyelv átvágásával a kínaiak meghatározó szerephez juthatnak ebben a stratégiai térségben, ráadásul a nagy vetélytárs Egyesült Államok közelében – hasonlóan ahhoz a befolyáshoz, amelyet Washington élvezett évtizedekig a Panama-csatorna felügyeletével. A hosszú távú ellenőrzést pedig a 2013-ban aláírt, 120 oldalas szerződés azon pontja szavatolja, mely szerint Nicaragua fél évszázadra koncesszióba adja a létesítményt a kivitelezőnek, mely jogot további ötven évre meg lehet hosszabbítani.
Nem csoda, ha a terv ellen sokan tiltakoznak. „A koncesszió az alapvető emberi jogokat veszélyezteti. A kormány eladott minket a kínaiaknak. Átengedjük nekik a hajózás felügyeletének jogát és vízi útjainkat. Ez a szuverenitásunk megsértése” – fakadt ki például Mónica López Baltodano, a projekt egyik legfőbb ellenzője. A nicaraguai ügyvéd ezért alkotmányjogi panaszt nyújtott be a beruházás ellen az Emberi Jogok Amerika-közi Bizottságához. A jelek szerint azonban mindhiába: az első kapavágás megtörtént, az építkezés visszavonhatatlanul a kezdetét vette, és több helyi cég már arra az időre készül, amikor a csatorna üzemelni fog: Nicaragua legnagyobb vállalata, a Pellas-csoport máris luxusüdülőket és golfpályákat épít a tervezett útvonal mentén.
Kérdés azonban, hogy a terv, miként sokan állítják, a Panama-csatornához hasonlóan legalább átmenetileg nem feneklik-e meg. A kivitelező cég mindenesetre nagyon elszánt: tavaly októberben arról értesítette a nicaraguai kormányt, hogy idejében kezdjen el gondoskodni az ötvenezer építőmunkás élelmezéséről, akiknek többsége a jelek szerint Kínából fog érkezni – és ha így lesz, az nyilván további feszültséget fog szülni, miután Managua nem a sokak által máris gyűlölt „chinóknak”, hanem a helyieknek ígért munkalehetőséget.
|
Kluwer International
Külföldi jogi e-könyvek
Egy kattintásra Öntől!
|
 |
