Átláthatóbb árfeltüntetést vállalt a CCC, így nem állapított meg a GVH jogsértést
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Év eleje óta egyre több panasz érkezik a Budapesti Békéltető Testülethez az interneten vásárolt műszaki cikkekre (okostelefon, iPad, televízió) amelyek tartós fogyasztási cikknek minősülnek, ha a vételáruk meghaladja a 10 ezer forintot, mégis nem sokkal az átvétel után elromlanak, és a kötelező egyéves jótállás ellenére a cégek elutasítják a fogyasztókat, amikor ingyenes javítást vagy cserét szeretnének – közölte a Budapesti Békéltető Testület.
A tartós fogyasztási cikkeknél az egy éves garancia azt jelenti, hogy ha a termék meghibásodik, akkor a vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy eladáskor még hibátlan volt, ha ezt nem teszi vagy nem tudja megtenni, ki kell cserélnie vagy ki kell javítania az adott terméket.
A kötelező egyéves jótállási idő alatt nincs lehetőség a garancia megvonására, hiszen az jogszabályban biztosított. Ezért ilyen esetekben nem elég egy a fogyasztónak szóló e-mail, hogy sérülést fedeztek fel a terméken, hanem a vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a hibát valóban ez a sérülés okozta. Mindezek miatt a fogyasztónak érdemes a problémás termékről visszaküldése előtt fényképeket vagy videófelvételt készíteni és mindezt megismételni, ha a terméket már becsomagolták, hogy bizonyítani tudja, pontosan milyen állapotban küldte vissza a meghibásodott árut – hangsúlyozta közleményében a Budapesti Békéltető Testület.
A futártól kapott átvételi elismervényt is meg kell őrizni, hiszen csak ezzel lehet igazolni a csomag átadását – teszik hozzá.
[htmlbox Fogyasztói_adásvétel]
A másik probléma az online rendeléskor biztosított 14 napos indoklás nélküli elállási joggal függ össze. Gyakran előfordul, hogy amikor a fogyasztók élnek az elállási jogukkal, a cég nem vagy csak igen sokára téríti vissza a termék vételárát. Hasonló esetben azonban a vállalkozásnak haladéktalanul, de legkésőbb 14 napon belül azt követően, hogy tudomást szerzett az elállásról, vissza kell térítenie a fogyasztó által kifizetett teljes összeget, amit csak addig tarthat vissza, míg a terméket vagy a visszaküldést igazoló dokumentumot meg nem kapta.
A közlemény szerint sokszor elkerüli a fogyasztók figyelmét, hogy nem magyar székhelyű vállalkozástól rendelnek. Ez a vásárolt áru meghibásodásakor jelent problémát, amikor kiderül, hogy a cég külföldi szerviz partneréhez kell visszaküldeni. Magyarországon a Budapesti Békéltető Testület látja el a fogyasztók és a vállalkozások közötti, határon átnyúló, online vásárlásokból fakadó viták rendezésének feladatát és egyúttal a tagállami kijelölt, európai uniós online tanácsadó pontot is működteti.
(MTI)
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatokat indít az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására, elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vizsgálják – közölte a nemzeti versenyhatóság csütörtökön.
Egy új vállalkozás megszületésekor az egyik központi kérdés, hogy a tulajdonosok milyen nevet adjanak az új cégük részére, főként, ha azt szeretnék a tevékenységük reklámozásához, akár egy új brand létrehozásához is felhasználni. De a cégnév felhasználása kapcsán vannak olyan szabályok, amelyek a tagok, részvényesek fantáziájának korlátokat szabnak.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!