cikkei


Kiss Anna  |  2013. május 27. Szakma

Új jogintézmény megjelenése a Pp.-ben? – avagy az amicus curiae újjászületése

A Pp. 274. § (6) bekezdése alapján azokban az ügyekben is lehetősége van az ügyésznek a jogi álláspontja kifejtésére, amikor egyébként félként nem vesz részt az eljárásban. Ezt a rendelkezést a polgári perrendtartás módosítása, vagyis a 2011. évi CLXIII. tv. 44. § (2) bekezdése iktatta be. Az új jogszabály szerint a tanács elnöke jogkérdésben az iratok megküldése mellett, határidő tűzésével álláspontjának kifejtésére hívhatja fel a legfőbb ügyészt.

 

Kálmán Attila  |  2013. május 27. Szakma

Az ítélkezéshez a legerősebb belső meggyőződés kell

„Védőként azt szoktam mondani, kétféle ügyfelem van: az ártatlan és a tényleg ártatlan. Ez komolyra fordítva azt jelenti, hogy bármit is követett el, elengedhetetlen az őszintesége. A megbízómat csak úgy tudom a legjobban védeni, ha feltárja az ügy minden részletét, így az eljárás során nem tudnak sarokba szorítani a hatóságok különböző, hirtelen előkerült bizonyítékokkal. Ügyvédként is dolgozik bennem a belső meggyőződés, vajon fel kell-e menteni az ügyfelemet, vagy sem. Védőként is végiggondolom, bíróként hogyan ítélnék ugyanabban az ügyben” – fogalmaz dr. Parti Ágnes, aki egy évtizednyi, másodfokú büntetőbíráskodást, s ezzel a biztos megélhetést maga mögött hagyva döntött arról, hogy szabadúszó, azaz ügyvéd lesz.

Bitport.hu  |  2013. május 21. Cégvilág

Mennyit ér a vállalati tudás?

Akár a világpiacot nézzük, akár a hazai viszonyokat, jól látható, hogy a cégek a folyamatos stratégiaváltás állapotában vannak. A maguk módján próbálnak gyors és hatásos választ adni az őket ért kihívásokra. Ebben azonban a cégben felhalmozott tudásnak kulcsszerepe van.

Bitport.hu  |  2013. május 21. Cégvilág

Így ne építsünk céges Facebook oldalt

Egy elsőre vicces, ám összességében elgondolkodtató kezdeményezést indítottak el ismeretlenek a Facebookon: az általuk összetákolt céges oldal görbe tükröt mutat a közösségi marketing legnagyobb melléfogásának. A Bitport.hu írása.

Fajcsák Gábor  |  2013. április 23. Napi

Visszamenőleges adóztatás a láthatáron

A minap egy konkrét adóhatósági fizetési meghagyás kapcsán ellentmondásos jogszabályváltozásra figyeltem fel: olyan jogszabályváltozásra, amely bizony széles körben igen komoly adókockázatokat okozhat a gondatlan, feledékeny magánszemélyek számára – olvasható az RSM DTM blogbejegyzésében.