Cikkek

2016. március 9. Cégvilág

Túlképzettség, mint felmondási ok?

A túlképzett munkavállalók foglalkoztatása régóta vitatott kérdés a HR szakemberek körében. Ilyen munkavállalók foglalkoztatása esetén több olyan a mindennapi munkavégzés során felmerülő praktikus tényezőt is figyelembe kell venni, amelyeknek akár jogi vetületei is lehetnek. Cikkünk ezekről kísérel meg rövid áttekintést nyújtani a hazai munkajogi szabályok tükrében. Gera Dániel írása.

2016. március 8. Szakma

Szigorodó szmogriadós szabályok

Kihirdették, és március 10-én hatályba lép a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott, Budapest Főváros szmogriadótervéről szóló 69/2008. (XII. 10.) Főv. Kgy. rendelet legfrissebb módosítása. Mostantól kezdve mind tájékoztatási fokozat, mind riasztási fokozat esetén már a 4-es környezetvédelmi osztály jelzését tartalmazó gépjárművek is korlátozás alá esnek.

2016. március 8. Napi

14 milliárd kell a bírói életpályamodellhez

Óriásiak az elvárások a bírósági szervezettel szemben, ugyanakkor az egzisztenciális megbecsülés ezzel nincs szinkronban – mondta Handó Tünde az Országos Bírói Tanács (OBT) ülését megelőzően. Az ülésen köszönt le a testületet eddig irányító Bicskei Ferenc, és veszi át a soros elnökséget Gerber Tamás.  

2016. március 7. Szakma

Ne a börtön legyen a gyerekszoba

A fiatalkorúval szemben alkalmazott büntetés fő célja, hogy a társadalom hasznos tagjává váljon. A fiatalkorúakkal szembeni megkülönböztetett bánásmód főként az elterelő jellegű diverziós eszközök alkalmazásában mutatkozik meg.

2016. március 7. Cégvilág

Az egészséges munkahely megtérülő befektetés

Vajon megéri- e a munkavállaló egészségébe fektetni? Vagy egyáltalán kérdés- e ez akkor, amikor a megfelelő biztonság és védelem, valamint az egészséges munkakörülmények már alapvető feltételek a munkahelyeken?

2016. március 7. Napi

Bevándorlás: egy hét alatt 264 ítélet

A Szegedi Járásbíróság 264 ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a múlt héten – közölte a Szegedi Törvényszék szóvivője.

2016. március 7. Szakma

„A jogban is leginkább az ember érdekel”

Az élet szinte minden területéről érkeznek panaszok az alapvető jogok biztosának hivatalába, néha egészen meglepőek is. „A bölcsőtől a koporsóig bármi előfordulhat, szó szerint” – jellemzi az ügyek spektrumát Székely László ombudsman, aki harmadik éve tölti be az alapvető jogok biztosának tisztjét. Kikényszeríthetnek-e bármilyen változást az állásfoglalások, és van-e olyan helyzet, amikor már maga az ombudsman is tehetetlen?