Rossz munkavégzésnél is vizsgálódni kell
Ha a munkavállalót a nem megfelelő munkavégzése miatt mentik fel, akkor is vizsgálni szükséges, hogy fennáll-e a különösen indokolt eset, ha a közalkalmazott felmentési korlátozás alatt áll. A Kúria ítélete
Ha a munkavállalót a nem megfelelő munkavégzése miatt mentik fel, akkor is vizsgálni szükséges, hogy fennáll-e a különösen indokolt eset, ha a közalkalmazott felmentési korlátozás alatt áll. A Kúria ítélete
A házasság megkötéséhez előírt bármely feltétel hiánya esetén nem létező házasság jön létre, mely azonban különbözik az érvénytelen házasságtól. Ez utóbbit a kifejezetten erre irányuló perben kimondott jogerős ítélet állapíthatja meg.
Joghallgatóként és jogalkalmazóként elkerülhetetlen, hogy a hazai joganyag és bírói gyakorlat mellett egyre gyakrabban forduljunk nemzetközi dokumentumokhoz és esetjoghoz. Sorozatunkban most az ENSZ Biztonsági Tanácsával foglalkozunk.
Ha a vállalkozás szerint a fogyasztó rontotta el a terméket, akkor is cserélnie kell a terméket 3 napon belül – ítélt a Kúria.
Az új Btk.-ban több, a gyermekvédelmet érintő változtatást is találunk. Az úgynevezett „fridzsider-szülők” témájához kapcsolódóan a kiskorú veszélyeztetése, ezen belül is leginkább az érzelmi fejlődés veszélyeztetése merül fel.
Mindennaposak a durva, erőszakos hangvételű bírósági beadványok az elégedetlen ügyfelek részéről – mondta a Legfőbb Ügyészség szóvivője csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A rendelet többek között szabályozza a végrehajtási ügyek központi nyilvántartását: a központi ügynyilvántartó rendszer informatikai alkalmazás.
A rendeletmódosítás értelmében 2016. április 1-től kezdődően a hazai anyakönyvezést végző hatóság Budapest Főváros Kormányhivatala.
Újragondolt Czóbel címmel nyílt kiváló állandó kiállítás a csaknem egy évszázadot megélt festőművész műveiből.
Múlt héten brutálisan meggyilkoltak egy fiatal lányt. Cikkünkben elvi szinten azt vizsgáljuk, milyen büntetésre számíthat majd gyilkosa.