Bejegyzések európai polgári kezdeményezés címkével

AB: aránytalanul korlátozza a népszavazáshoz fűződő alapjogot a bírsággal való fenyegetés
2020. október 19. Szakma

AB: aránytalanul korlátozza a népszavazáshoz fűződő alapjogot a bírsággal való fenyegetés

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény 19. § (3) bekezdés második és harmadik mondata alaptörvény-ellenes, ezért azokat 2021. június 30-i hatállyal megsemmisítette. A döntéshez Czine Ágnes párhuzamos indokolást, valamint Dienes-Oehm Egon, Handó Tünde, Juhász Imre, Salamon László, Szívós Mária és Varga Zs. András különvéleményt csatoltak.

2018. augusztus 2. Napi

Sikeres volt a Minority SafePack

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke, Vincze Lóránt 2018. július 31-én bejelentette, hogy a szervezet által indított Minority SafePack Initiative elnevezésű európai polgári kezdeményezés hivatalosan is eredményes és sikeres lett.