Bejegyzések közbiztonság címkével

2021. július 8. Világjogász

Tőkés László nyert a székely zászló ügyben

Tőkés László, az erdélyi magyarok európai képviselője nagyváradi irodájának otthont adó épületére kitűzte Székelyföld és Partium zászlóit, identitása kifejezéseként. A román hatóságok ugyanakkor reklámzászlónak minősítették a lobogókat, és felszólították azok eltávolítására. Tőkés a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogának megsértése miatt fordult a Bírósághoz, amely kimondta, hogy Románia megsértette eljárási alapon az Egyezmény 10. cikkét, mivel nem vizsgálták meg alaposan az ügy összes releváns bizonyítékát, illetve az ítéletek indokolásai is sommásak voltak.

A közigazgatási szerződés magyar jogi fogalma
2021. április 21. Szakma

A közigazgatási szerződés magyar jogi fogalma

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, A közigazgatás szerződései és a koncessziók Európában című könyv a közigazgatás által kötött szerződések sajátosságait vizsgálja a koncesszió intézményén keresztül. Cikksorozatunk következő részében a közigazgatási szerződés fogalmáról olvashatnak a hazai jogban. A könyv szerzője Dr. Várhomoki-Molnár Márta. A könyv alapjául szolgáló doktori disszertáció elnyerte a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének “Pro Dissertatione Iuridica Excellentissima” 2020. évi díját.

A bíróságoknak is alkalmazkodniuk kell a megváltozott körülményekhez
2020. július 1. Szakma Koronavírus

A bíróságoknak is alkalmazkodniuk kell a megváltozott körülményekhez

Az Európa Tanács szervezeti keretein belül működő Európai Bírák Konzultációs Tanácsa (CCJE) szerint a koronavírus világjárvány fő kihívása annak megakadályozása volt, hogy a közegészségügyi veszélyhelyzetet, illetve az ennek következtében bevezetett rendkívüli intézkedések ne szolgáljanak ürügyként az emberi jogok megsértésére, és hogy az új jogi intézkedéseket az emberi jogok teljes mértékű tiszteletben tartásával alkalmazzák.

Polt: visszaszorul a bűnözés Magyarországon
2019. november 6. Napi

Polt: visszaszorul a bűnözés Magyarországon

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága támogatta a legfőbb ügyész 2018. évről szóló beszámolójának elfogadását. Polt Pétert a bizottság ellenzéki tagjai korrupcióról és közbiztonságról kérdezték.