Bejegyzések nemzetiségek jogai címkével

Több autonómiát az önkormányzatoknak!
2021. február 16. Világjogász

Több autonómiát az önkormányzatoknak!

Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa által jóváhagyott új jelentésben két jelentéstevő aggodalmát fejezte ki Magyarország helyi közigazgatásának egyértelmű központosítása, a hatékony konzultáció hiánya és a központi kormányzatnak az önkormányzati igazgatásba való jelentős beavatkozása miatt.

Védjük a sérülékeny társadalmi csoportokat!
2020. március 30. Napi Koronavírus Veszélyhelyzet

Védjük a sérülékeny társadalmi csoportokat!

A koronavírus-világjárvány miatt kialakult körülmények sérülékeny helyzetű társadalmi csoportokat érintő kérdéseiről bocsátott ki közös közleményt Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa, Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes, valamint Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes.

2018. augusztus 2. Napi

Sikeres volt a Minority SafePack

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke, Vincze Lóránt 2018. július 31-én bejelentette, hogy a szervezet által indított Minority SafePack Initiative elnevezésű európai polgári kezdeményezés hivatalosan is eredményes és sikeres lett.