Védjük a sérülékeny társadalmi csoportokat! Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A koronavírus-világjárvány miatt kialakult körülmények sérülékeny helyzetű társadalmi csoportokat érintő kérdéseiről bocsátott ki közös közleményt Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa, Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes, valamint Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes.

A Magyarországon is egyre súlyosbodó járványhelyzet, ennek összetett gazdasági és társadalmi következményei, valamint a kapcsolódó állami intézkedések sokféle módon és formában nehezítik, korlátozzák mindannyiunk életét. Kihívásokkal és veszteségekkel kell szembenéznünk, olyanokkal, amelyekkel az elmúlt évtizedekben nem találkoztunk.

Mindannyiunknak – állami és nem állami intézményeknek és polgároknak egyaránt – tudnunk kell, hogy a világjárvánnyal együtt járó egészségügyi kockázatok megelőzésére, kezelésére, leküzdésére az egyes társadalmi csoportok nincsenek egyformán felkészülve, és ez különösen igaz a sérülékeny helyzetű személyekre.

A járvány következményeinek egyedi kihívásai – így a digitális oktatáshoz szükséges informatikai háttér hiánya, az elszigetelődés, a munka és kereseti lehetőségek beszűkülése vagy megszűnése, az ebből fakadó anyagi nehézségek és az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés akadályai – a társadalom anyagilag korábban is súlyosan kiszolgáltatott tagjai számára most különösen nehéz helyzetet eredményezhetnek.

Nem kétséges, hogy a lakosság különösen sérülékeny tagjai, így kiemelten az idősek, a romák, a betegek, a fogyatékossággal élők, a hajléktalan, és más, egzisztenciálisan rászoruló személyek, köztük gyermekek jelentős része a veszélyeztetett helyzetben lévők körébe tartoznak. Ezekben a hetekben, hónapokban az ország bizonyos régióiban a jelen helyzettől függetlenül is nehéz körülmények között élő, nélkülöző családok is rendkívüli élelmezési, higiéniai, egészségügyi, oktatási és más természetű kihívásokkal szembesülnek.

Hangsúlyozottan arra kérünk tehát mindenkit, hogy közös életünknek ebben a kivételesen embert próbáló időszakában semmiképpen ne hagyjuk magukra a leginkább rászoruló embereket, közösségeket. A szociális és egészségügyi ellátórendszer óriási kihívás előtt áll.

A veszélyhelyzet idején eljárni jogosult és eljárni köteles állami, illetve önkormányzati intézmények folyamatos és célzott intézkedései mellett az egyéni és csoportos civil kezdeményezések, az egyházi közösségek felajánlásai és a helyben érintett roma nemzetiségi önkormányzatok közreműködése csak megfelelő anyagi háttér, észszerű és szakszerű szervezés, valamint felelős tájékoztatás mellett érhetik el igazi céljukat.

Fentiek jegyében jó gyakorlatnak értékeljük a veszélyhelyzet kezelése érdekében nemrégiben létrehozott speciális, az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport felállítását. Megfontolásra javasoljuk az érintett döntéshozóknak, hogy hozzanak létre a sérülékeny csoportok rendkívüli védelmével és támogatásával foglalkozó, és különösen a hátrányos helyzetben élő gyermekeket és családjukat segítő akciócsoportot, amelyhez szakmai tapasztalatunkat szívesen felajánljuk.

Őszinte nagyrabecsülésünket és köszönetünket fejezzük ki minden állami és nem állami alkalmazottnak, egészségügyi dolgozónak, egyházi személynek, civil aktivistának, aki megfeszített erővel, türelemmel, fegyelmezettséggel és kitartással dolgozik a világjárvány megfékezésén. Munkája közben pedig tekintettel van mindenki egészségére és életére: a sajátjára éppúgy, mint a hátrányos helyzetű embertársainkéra.

Kollégáinkkal a megváltozott körülmények között is folyamatosan elemezzük a rendkívüli helyzet okozta kihívások hatását mindenkire, de különös figyelemmel a veszélyeztetett társadalmi csoportok tagjaira.

(ajbh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 17.

Az Európa Tanács nemzetközi egyezményt fogadott el a mesterséges intelligenciáról

Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI) használó rendszerek alkalmazása során biztosítsa az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia jogi normáinak tiszteletben tartását -közölte pénteken a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet.

2024. május 17.

Döntött a Kúria: fizessenek a pervesztesek!

Sokan ismerhetik akár saját kárukon azt a jelenséget, hogy a bíróságok jellemzően mérséklik a pernyertes számára megítélt ügyvédi munkadíjakat. Ezzel a pernyertesnek indokolatlan veszteséget kell elkönyvelnie, közvetetten pedig piactorzító hatása is van. Most a Kúria precedensértékű, tehát kötelező döntésben reagált erre a jelenségre. Nézzük előbb a legfontosabb fejleményeket, majd azt, hogy mindez hogyan hat a perstratégiára!

2024. május 17.

Gyermek külföldre vitele: akár vissza is fordíthatnak a határon, ha nincs nálunk a megfelelő papír

Ha csak az egyik szülővel utazik egy kiskorú külföldre, akár csak néhány napra, érdemes hozzájáruló nyilatkozatot kérni a másik szülőtől is, hogy ne érje kellemetlen meglepetés az utazókat. Hosszabb külföldi tartózkodás, például munkavállalás vagy tanulmányok folytatása esetén mindenképpen szükség lesz a nyilatkozatra, de egy rövidebb kiruccanás esetén is kérhetik a hatóságok, és ennek hiányában akár meg is tagadhatják a határátlépést. Elvált szülők esetén, ha a különélő szülő viszi el a gyermeket, még büntetőügy is lehet abból, ha a külföldre utazás a gyermeket nevelő szülő hozzájáruló nyilatkozata nélkül történik.