Jogerősen felmentették a bántalmazó férjét halálra gázoló asszonyt
Az asszony jogos védelmi helyzetben volt, egészen addig, míg az autóból kiszállva fel nem ismerte, hogy a férje az autó alá szorult.
Az asszony jogos védelmi helyzetben volt, egészen addig, míg az autóból kiszállva fel nem ismerte, hogy a férje az autó alá szorult.
A Kúria megállapította, hogy a III. rendű vádlott védője fellebbezésében a bizonyítékok saját szempontúan értékelése alapján tett megállapításokat a vagyonvesztés és észszerű gazdálkodás vonatkozásában és a – helyenként – a bíróság által lefolytatott bizonyítás alapján rendelkezésre nem álló bizonyítékok hiányát a III. rendű vádlottra kedvező megállapításokkal és következtetésekkel pótolta. A bíróság azonban az ügydöntő határozatát kizárólag a lefolytatott bizonyításra és az ennek alapján rendelkezésre álló bizonyítékokra alapozhatja.
A korábban Ausztriában már felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt férfival szemben fenyegetéssel, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem, kerítés és kitartottság bűntette, valamint kábítószerrel visszaélés vétsége miatt emeltek vádat a Szegedi Törvényszéken.
Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke visszavonta Tárkány-Szűcs Babettnek a Szegedi Törvényszék elnöki feladatainak ellátására vonatkozó megbízatását – tudatta az OBH a Szeviép-ügyről kiadott közleményében.
A Kúria jogegységi tanácsa megállapította, hogy nem helyes a Btk. olyan értelmezése, amely szerint az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt erőszakos többszörös visszaeső elkövető esetében önmagában kizárt a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége.
Egy hónapra elrendelte a bíróság a letartoztatását annak a román férfinak, aki olyan súlyosan bántalmazta Balástyán csütörtökön egy ismerősét, hogy az áldozat másnap életét vesztette – közölte a Szegedi Törvényszék szóvivője hétfőn.
Nem bocsátható feltételes szabadságra a vokányi emberölés elkövetője a szegedi törvényszék nem végleges döntése szerint.
A veszélyhelyzetben meghozott intézkedések nem érintették azt a változást, hogy 2020. március 31-ével megszűnnek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok.
A keresetleveleket visszautasító, valamint a pert megszüntető végzések nagy többsége elsőfokon jogerőre emelkedett, mert az ügyek nagy részében a felperesek nem kezdeményeztek jogorvoslatot. A Kúria összefoglaló véleményéből kitűnik, hogy a Fővárosi és a Budapest Környéki Törvényszéken mind abszolút számban, mind az érkezett ügyekhez viszonyítva magas volt a visszautasított keresetlevelek száma.
Légy részese a bírósági eljárásoknak és nézd élőben a tárgyalásokat. Ismerd meg, hogy a megtanult elmélet hogyan működik a gyakorlatban, és tanulj, miközben a legizgalmasabb ügyek részletei tárulnak fel előtted.