Bejegyzések a ‘tanúkihallgatás’ címkével ellátva

Bűncselekménnyel okozott kár megtérítése gyorsított perben

Gyorsított perben az a bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránti igény érvényesíthető, amely esetében a bíróság jogerősen megállapította a bűncselekmény elkövetését és nem került sor polgári jogi igény megítélésére, továbbá polgári per megindítására.

Melyik Be. irányadó a tanúzási figyelmeztetésekre?

Ha a tanút a korábbi Be. szabályai szerint tanúként már kihallgatták, a Be. hatálybalépését követő ismételt kihallgatásakor a tanúzási figyelmeztetést az új törvény szerint kell közölni.