![A GVH is változtatásokat léptetett életbe a koronavírus miatt A GVH is változtatásokat léptetett életbe a koronavírus miatt](https://jogaszvilag.hu/wp-content/uploads/sites/2/2019/06/01_GVH_epulet_1-620x291.jpg)
A GVH is változtatásokat léptetett életbe a koronavírus miatt
A GVH e-mailes és elektronikus ügyintézésre állt át, illetve kéri az ügyfeleket, hogy amennyiben megtehetik, úgy ügyeiket halasszák.
A GVH e-mailes és elektronikus ügyintézésre állt át, illetve kéri az ügyfeleket, hogy amennyiben megtehetik, úgy ügyeiket halasszák.
A Fővárosi Törvényszék 2019 decemberében hozott ítéletében megerősítette, hogy a Gazdasági Versenyhivatalnak nem volt hatásköre a KESMA fúzió versenyjogi szempontú vizsgálatára. A Törvényszék egyben arra kötelezte a Hivatalt, hogy döntését más formában hozza meg egy új eljárás keretében.
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolót.
A Magyar Telekom Nyrt. kedvező árú TV+internet+telefon csomagot vezet be 406 településen a GVH fellépésének eredményeként.
A GVH mától augusztus 19-ig, a versenytörvény szerinti igazgatási szünetben, telefonon és személyesen nem lesz elérhető.
Jogsértő kereskedelmi gyakorlat miatt elmarasztalta a GVH a Brand Up Pharma Kft.-t, a „COLIEF cseppek” speciális gyógyászati célra szánt tápszer hazai forgalmazóját és 10 millió forint bírságot szabott ki.
A GVH a nyári szezonban is tájékoztatókkal segíti a fogyasztókat. A tudatos vásárlást segítő összeállításokért érdemes követni a hatóság közösségi oldalát.
A GVH engedélyezte, hogy a MOL öt településen megvásárolja a Mobil Petrol hálózat üzemanyagtöltő állomásait, de kötelezettségeket is előírt a tranzakcióhoz egyes kutak jövőbeni árképzésével kapcsolatban. Mezőkovácsházán így literenként kb. 5-7 forinttal olcsóbb lehet az üzemanyag a jelenlegi árszintnél.
A Kúria szerint nem minősül pillanatnyi elsőségi állításnak a dinamikusan fejlődő piacon a legalább 8 hónapig tartó piacelsőség megőrzése.
Az otthonterkep.hu portál működtetőjének az oldalon közzétett „több mint 455.000 ingatlan elérhetősége” szlogenjét jogsértőnek minősítette a versenyhatóság.