Összehasonlító reklám jogszerűsége


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Kúria szerint nem minősül pillanatnyi elsőségi állításnak a dinamikusan fejlődő piacon a legalább 8 hónapig tartó piacelsőség megőrzése.

Az alapügy

Az alperes a 2017. január 17. napján kelt határozatában – egyebek mellett – megállapította, hogy a felperes a 2014. október 18-tól 2015. június 30-ig lebonyolított „Legnagyobb 4G hálózat” szlogenű hat kampánya keretében nem tárgyilagosan hasonlította össze a saját és a versenytársai 4G mobilinternet hálózatainak nagyságát (első jogsértés), amely miatt vele szemben bírságot szabott ki.
A felperes keresetére eljárt Fővárosi Törvényszék ítéletével az alperes határozatát részben megváltoztatta, az első jogsértés megállapítását és az arra eső bírságrészt mellőzte.

A Kúria döntése
Az alperes fellebbezése alapján eljárt Kúria ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Indoklásában rámutatott arra, hogy a Tpvt. 10. § b) pontjában meghatározott jelentős, meghatározó, jellemző és ellenőrizhető tulajdonságok nem szinonimák, hanem más-más tartalommal bíró önálló tényállási elemek. Azt, hogy a jogalkotó nem szinonimákat használ, és a tényállási elemek között különbség tehető és teendő, feltételezni kell.
A reklámüzenet valóban statikus állapotot tükröz, ám az alperes semmivel nem támasztotta alá azt, hogy bármi is kizárna a vállalkozás kimagasló teljesítményének kommunikálását. Az alperesi érvelés elfogadása azzal a következménnyel járna, hogy mindazokon a területeken, ahol a piac dinamikusan változik, az egyes termékek műszaki tulajdonságai folyamatosan fejlődnek, az adott tulajdonság tekintetében piacvezető társaság a versenytársakhoz képest elért jobb teljesítményét nem tudná reklámozni.
(kuria-birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.