A 64. Frankfurti Autószalon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kétévente megrendezésre kerülő 64. Frankfurti Autókiállításra látogatunk el, ahol 32 ország több mint 1000 kiállítója mutatta be újdonságait. Az autógyárak 89 világpremierrel készültek, mi ezekből válogattunk egy csokorra valót.


Mazda CX-5

A Mazda a 2011-es Frankfurti Autókiállításon leplezte le az új Mazda CX-5 kompakt szabadidő-járművét. A CX-5 minden porcikája új, technikai szempontból kizárólag a SKYACTIV elemeit tartalmazza, tervezési szempontból pedig a „KODO – a mozgás lelke” irányzat azon jegyeit mutatja, melyeket korábban két tanulmányautóban, a SHINARI és a MINAGI esetében már megismerhettünk. A CX-5 a SKYACTIV technikát felhasználva biztosít kivételesen csekély üzemanyag-fogyasztást és károsanyag-kibocsátást, maximális mértékben megőrizve a modell élvezetes vezethetőségét. Ami a biztonságot illeti, a Mazda alapvető filozófiája, hogy „a vezetési élmény fokozása érdekében erősítse a vezető nyugalmát és magabiztosságát.” Ezen irányelvből kiindulva a Mazda mérnökei tökéletesítették a modell alapvető teljesítményjellemzőit – a haladási, fordulási és megállási képességet –, valamint a kilátást és a kezelhetőséget. A könnyű és igen merev SKYACTIV-karosszéria szerkezetének köszönhetően a CX-5 kimagasló ütközésbiztonságot kínál, így kiváló eredményekre számíthat a világ legszigorúbb töréstesztjein.

Audi RS5

Az új RS5 Coupé az A5 család abszolút sportos csúcsmodellje, amely a nagyteljesítményű sportkocsik erejével és menetdinamikai képességeivel szolgál, mégpedig dinamikus elegancia jellemezte kupékarosszériába bújtatva. Dizájnja számos új, még markánsabb stíluselemmel bővült, de az Audi RS 5 az A5 sorozat további modelljeiből is sok vonást megőrzött.

Az Audi RS5 Coupé hajtásáról magas fordulatú, V8-as atmoszférikus motor gondoskodik, amelynek összlökettérfogata 4163 köbcentiméter, s szoros rokonságban áll a márka R8 szupersportkocsijába épített V10-es aggregáttal. A 4.2 FSI 8250-es percenkénti fordulatszámnál adja le 331 kW (450 LE) legnagyobb teljesítményét, 430 newtonméter maximális forgatónyomatéka pedig a 4000 és 6000 percenkénti fordulat közötti tartományon áll rendelkezésre. Orrában a győri gyárban jórészt kézi munkával készülő 4.2 FSI aggregáttal, a kétajtós kupé álló helyzetből mindössze 4,6 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, végsebességét az elektronika 250 kilométer/órára korlátozza, de kívánságra az Audi 280 kilométer/órára is állíthatja a határt.

Honda Civic

A Honda Frankfurtra tervezte az új Civic bemutatóját. A kifejezetten az európai piacra tervezett, kizárólag ötajtós, csapott hátú kivitelben készülő Civic a középkategóriában áll majd versenybe. Az autó 2012 elején jelenik meg az európai márkakereskedésekben.

Az új Civic formatervezői szerették volna megtartani az autó sportos és modern karakterét, de úgy akarták átformálni e jellegzetességeket, hogy azok tökéletesen kifejezzék az új modell elegánsabb, dinamikusabb hangulatát. „20 mm-rel alacsonyabb és 10 mm-rel szélesebb autót terveztünk, mint a jelenlegi modell” meséli erről Mitsuru Kariya, a Civic fejlesztésének vezetője.

„Az új Civic formatervének megalkotása során a helyes arányok megtalálása volt a legnagyobb kihívás” mondja Kariya. „Erősítettük a design sportos jellegét, miközben letisztult, dinamikus formát rajzoltunk.” Az új, sportos hangulatú belső tér szinte körülöleli a vezetőt. „Olyan vezetői környezetet akartunk kialakítani, amelyben az autós úgy érzi magát, mint egy versenyautó vagy egy repülőgép kormánya mögött,” meséli Yukio Emi, a Civic utasterének vezető formatervezője.

Subaru XV

Az XV modell alapvető termékkoncepciója a „Városi kaland”. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Subaru olyan autót alkotott, amely nemcsak mutatós és agilis, hanem tökéletesen alkalmas a stresszmentes városi közlekedésre. A stílusos, látványos megjelenésű autó kiváló egyensúlyt teremt az optimális teljesítmény, az alacsony fogyasztás és a vezetési élmény között. A Subaru formai koncepciója a „munkaeszköz” és a „trendi dizájn” jegyében született, így kiválóan egyesíti magában a SUV-ok funkcionalitását és a városi autók vonzerejét. A tavaly teljesen új kialakítással bemutatott, új generációs Subaru Boxermotor 1,6 és 2,0 literes benzines változata működik majd az új modellben. A vízszintes hengerelrendezésű erőforrások szokásos előnyei mellett ez a motorváltozat takarékosabb üzemet és alacsonyabb károsanyag-kibocsátást kínál.

Peugeot 508 RXH

Az 508 RXH a Peugeot új, magasabb szintű pozicionálását jelképezi. Megjelölése, a Peugeot modellek hagyományát követve, középen nullát tartalmazó háromjegyű szám, és a különleges járműre utaló három betű. Jelentése: individuális, hibridhajtású, mindenféle útra megfelelő autó. Az exkluzív típusjelölést igazoló egyedi megjelenésével megkoronázza, egyben kiterjeszti az 508 családot.

Az 508 RXH önálló egyéniség az 508 sorozaton beül. Nyomtávja 40 milliméterrel szélesebb, magassága 50-nel nőtt, miáltal sajátos kiállást nyert az új Peugeot, de az 508-ra jellemző elegancia és státusz feladása nélkül. Ami a teljesítményt illeti, az 508 RXH-t egyszerre hajtja a dízel- és a villanymotor, amikor azonnali húzóerőre vagy gyorsításra van szükség. A maximális kombinált teljesítmény 200 LE, amiből a 2.0 l HDi FAP dízel 163 LE-t, a villanymotor 37 LE-t ad bele. Az első kerekekre 300 Nm nyomatékot képes juttatni a dízelmotor, a hátsókra 200-at az elektromos hajtás. Az összesen maximum 450 Nm már kis sebességnél rendelkezésre áll, és síkos, havas, jeges talajon is kiválóan hasznosítható, megfelelve a szabadidő-autó jellegnek.

Porsche 911

A stuttgarti székhelyű cég sportautó-klasszikusának legfrissebb, teljes egészében áttervezett generációja, az új 911 Carrera a 2011-es IAA-n ünnepli világpremierjét. A sportautó ikon lapos, elnyújtott sziluettjével, feszültséggel teli felületeivel és precízen megformált részleteivel büszkén áll ki a reflektorfénybe, ám mindezek ellenére már az első pillantástól kezdve félreismerhetetlenül 911 marad. A Carrera új, 350 lóerős 3,4 literes boxermotorjával az opcionális Porsche duplakuplungos automataváltóval kombinálva mindössze 8,2 litert fogyaszt 100 kilométerenként – 1,6 literrel kevesebbet elődjénél. Ezzel párhuzamosan 194 g/km-es széndioxid-kibocsátásával a Porsche sportautók között elsőként múlja alul a 200 g/km-es határértéket.

A Carrera S 3,8 literes boxermotorjával és immáron 400 lóerős csúcsteljesítményével a 15 lóerős teljesítménytöbblet ellenére szintén kevesebbet fogyaszt: az opcionális PDK váltóval 14 százalékot, illetve 1,5 l/100 km-t takarít meg, ami 8,7 l/100 km-es átlagfogyasztásnak felel meg 205 g/km-es széndioxid-kibocsátás mellett.

Bentley Continental GTC

A tavaly ősszel megújult Bentley Continental kupé után a sorozat kabrió változata is frissült. A Continental GTC-t eredetileg 2005-ben mutatta be a brit márka, így már időszerű volt a modell leporolása. Míg az előd inkább elegáns volt, a mostani változat a sportos jegyeket domborítja ki jobban. Más a hűtőmaszk, a visszapillantó tükör, a csomagtérajtó és a kocsi oldalán futó krómdíszítés is. Természetesen új kipufogóvéget és keréktárcsákat is terveztek a kocsihoz. Motorikusan továbbra is a 6,0 literes duplaturbós motor teszi könnyeddé az üresen is 2,5 tonnás autó mozgását. A V12-es motor azonban már 575 lóerős, azaz 15 lóerővel erősebb, mint eddig, miközben a maximális nyomatéka 50 Nm-rel gyarapodva 700 newtonméterre növekedett.

Fiat Panda

A Fiat terület egyértelmű sztárja az új Panda, annak a sikeres városi kisautónak a logikus továbbgondolása, amely mindig is a funkcionális kialakítás, a manőverezhetőség, a helykínálat, a megbízhatóság és a kényelem szinonimája volt. A modell harmadik generációjára teljes mértékben éretté vált a Panda, hatalmasat lépve előre a komfort, a technológiák és a biztonsági rendszerek tekintetében, nem is beszélve az új, modern és harmonikus megjelenéséről – mindazonáltal most sem adta fel azt a csibészes, mindenre kész személyiségét, amely mindig is megkülönböztette őt versenytársaitól. A modell bevezetésekor elsőkerékhajtású kivitelben lesz elérhető és a későbbiekben érkezik a Panda 4×4 is. A négyféle motorral – 85 LE 0.9 TwinAir Turbo, 65 LE 0.9 TwinAir szívómotor, 69 LE 1.2 Fire és 75 LE 1.3 Multijet II. – a háromféle felszereltségi szinttel, 10 karosszériaszínnel, négyféle belső hangulattal, kétféle dísztárcsával és szintén kétféle, 14 és 15 colos könnyűfém keréktárcsával a lehetséges kombinációk száma meghaladja a hatszázat!

Buday Dénes


Kapcsolódó cikkek

2022. június 24.

Hormonok és gének bűvöletében

Egészséges életünk megőrzéséhez, eléréséhez tudatos életvitelre van szükségünk – állítják két nyári könyvújdonság szerzői.

2022. június 17.

Musicalek nyara

A Baradlayak, Levi Strauss és Chicago gyilkos lányai is dalra fakadnak.

2022. június 10.

A játszma jól vizsgázott

Egyszerre kémfilm és dráma, szerelmi szállal. A Kulka Jánosra írt szerep telitalálat.