A ius primae noctis megjelenése a munkajogban?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„A régi földesuraknak nagy jogaik voltak. Ki győzné azokat elszámlálni? A szó szoros értelmében osztozkodtak a királyokkal, sőt némelyekben talán felül is haladták: nekik jutott több. A jus gladiival, a pallosjoggal, széltiben éltek a nagyurak. Egy Krucsay még e század elején nyakaztatta le saját hites nejét, született Pogány Karolinát. A Kállayak és Balassák néha egyetlen rossz szeszélyért oltottak ki emberi életet – törvényesen. Óriási jog volt a pallos hatalma, aminő csak királyokat illethet meg, s mégsem ez volt a legnagyobb joguk. Akadt még nagyobb is ennél: »a jus primae noctis«. A kiskirályok, a gőgös nemesek nem elégedtek meg, hogy az uralkodóktól minduntalan több jogot csikarjanak ki. Telhetetlenségükben rámentek az Istenre, s annak a dolgát is megszabályozták. Mikor az oltárnál elmondta a jobbágylegénynek a jobbágyleány a holtomiglant, ami ettől a perctől kezdve a koporsó bezártáig számít, s az Isten rámondotta szolgája által az »ament«, még joga volt a hűbérurak unokájának odalépni, és így szólni: »Ennek a hosszú időnek enyém legyen a legeleje.« Ez volt a jus primae noctis. Középkori maradvány, mely azon alapult, hogy föld és jobbágy egyformán tulajdona a földesúrnak, azt teheti vele, amit akar. A jogtudósok így magyarázták, a hatalom is megvolt hozzá, de becsületes ember nem élt vele. Csakhogy a régi jó világban sem volt ám mindenki becsületes. Azonkívül a szenvedélyt sem szabad számításon kívül hagyni. Hát még a parasztleányok szépségét? Uraim és hölgyeim, higyjék meg (önök, uraim, tudom, el is hiszik), vannak enyhítő körülmények, melyek e barbárságot, ha nem is igazolják, de legalább megértetik.” (Mikszáth K.: Ius primae noctis)

„Jönnek, parancsra tárva testük öblét,/ lehajtott lelkű, mosolytalan menyecskék,/ illattalan virág-árnyak – / járják a villogó szemű nádast / (…) Tapogatják szőrös-kezű rémek, /pókhasúak ölelik őket, / vérbő tokák nyakukra folynak, /kan-agyarak vállukba marnak, / göcsörtös térdek térdüket nyomják,/ zsíros fülek nyelik fájdalmuk hangját, / szemük szirmait tövises szemek tépik, / fejük rózsaként hajol földig, / kedvük temetődik rögök alá /- hol van, ki kínjukat kiáltaná?”

(Szilágyi Domokos:
Ius primae noctis)

Ius primae noctis, avagy az első éjszaka joga a munkaadóé lesz? Ismét bevezetik a robotot? Modern rabszolgaság Magyarországon? Visszatér a sötét középkor a XXI. század hajnalán?

Ezeket a címeket is adhattuk volna ennek a cikknek, hiszen július közepe óta, az új Munka Törvénykönyve, illetve ennek javaslat(-tervezete) kapcsán másról sem hallani, mint ezekről.

Vajon megalapozottak-e a félelmek?

Ahhoz, hogy ezt eldönthessük, magát a javaslat szövegét kell segítségül hívnunk. Objektíven, hideg fejjel kell lépésről lépésre megvizsgálnunk minden szakaszát, nehogy abba a hibába essünk, mint annyian mások (és sajnos olyan sokszor is), hogy csak a hírekre és a kommentárokra hagyatkozunk, és mások véleményét tesszük magunkévá ahelyett, hogy a vitatott rendelkezést vennénk alapul. Így történt ez pl. akkor is, amikor a büntetőeljárás reformjánál a jogalkalmazók nagy része félreértette a felek általi kikérdezés rendszerét, és azonosította azt az angolszász eljárásokban ismert keresztkérdezéssel.

Mi csak annyit ígérhetünk, hogy minden vitatott résznél megkeressük az „újítás” mellett szóló érveket és az ellene felhozott cáfolatokat, s ennek segítségével, egy értelmes disputával ismertetjük meg az olvasót. Ha a vita eredményeként arra a következtetésre jutunk, hogy az aggodalmaskodóknak kell igazat adnunk, akkor Mikszáth idézett novelláját modern viszonyok között szemlélve úgy fogjuk értelmezni, hogy a jelenlegi munkaadóknak nagy jogaik vannak. Ki győzné azokat elszámlálni? A szó szoros értelmében osztozkodnak a régi földesurakkal, sőt némelyekben talán felül is haladják: nekik ma több jut. Bár a jus gladiival, a pallosjoggal, – úgy tudjuk – nem élnek a munkaadók, de akad nekik még ennél is nagyobb: „a jus primae noctis”. A kiskirályok, a gőgös munkaadók nem elégednek meg, hogy minduntalan több jogot csikarjanak ki. Telhetetlenségükben megszerzik a jus primae noctist. Középkori maradvány ez, modern viszonyok között, mely ma már nem azon alapul, hogy föld és jobbágy egyformán tulajdona a földesúrnak, azt teheti vele, amit akar, hanem azon, hogy a munkavállaló tulajdona lett a munkaadónak, és azt tehet vele, amit akar. A jogtudósok úgy magyarázzák ezt, hogy a hatalom is meg van hozzá, de becsületes munkaadó mégsem él vele. Csakhogy ebben a modern jó világban sem becsületes ám mindenki. Azonkívül a szenvedélyt sem szabad számításon kívül hagyni. Hát még a munkavállalók némelyikének szépségét? Uraim és hölgyeim, higgyék el (és tudom, hogy el is hiszik), vannak enyhítő körülmények, melyek e barbárságot, ha nem is igazolják, de legalább megértetik.

Elvadult félelmeink gyakran táplálkoznak a mítoszokból. A ius primae noctis esetében is valószínű, hogy mítoszról van szó, hiszen a történészek még a mai napig sem tudták bizonyítani, hogy létezett-e az első éjszaka joga. Viszont nem is ez az érdekes, hanem sokkal inkább e hiedelem szimbolikus háttere, amelyet lefordítva a munkaadó hatalmának bővítése iránti megnyilvánulásokra, nem úgy kell értelmeznünk, hogy a munkaadó rendelkezhet a munkavállaló testével, hanem a jogok garanciák nélküli bővítése jelentheti az alávetettséget, a kiszolgáltatottságot. Vagyis, amikor sokan a ius primae noctis visszatéréséről beszélnek, akkor ez a figyelemfelkeltés szimbolikus jelentőséggel bír, és nem azt jelenti, hogy az aggódok nincsenek tisztában a történelem és a tervezett jogszabály tényeivel. Arra akarnak csupán figyelmeztetni, hogy a kiadott javaslattervezet elfogadásával megjelenhetnek a látványos státuszkülönbségek a munkapiacon, és a garanciák eltűnésével (nem csak a munkajog területén!!!), a munkavállalók alávetettekké vál(hat)nak, és visszatér(het)nek az alávetettség megalázó formái. Példa erre a terhességi teszttel kapcsolatban hangoztatott félelem. Persze, nem arról van szó, hogy a törvényjavaslat rendelkezései között megtalálható lenne, miszerint a munkaadó terhességi teszt bemutatására kötelezhetné a leendő munkavállalót. Ilyen joga a munkaadónak nincs a szövegben nevesítve, de a hatályos (régi-jelenlegi) törvényben szerepel, hogy nem kötelezheti a nőt a terhességi teszt eredményének a bemutatására.

A vitatott javaslattervezet néhány rendelkezéséről

A javaslat azt ígéri, hogy az új törvénnyel a tisztességes foglalkoztatás szabályait teremtik meg. Ebből persze nem következik az, hogy a korábbi nem tisztességes, de a kilencvenes évek elején elfogadott, jelenleg hatályos szabályozás felett eljárt már az idő, és ez főleg azért következett be, mert megváltoztak az elmúlt húsz év alatt a piacgazdaság szempontjai. És egyébként is, a korábban kitűzött célt, miszerint a rendszerváltás előtti, túlnyomóan közigazgatás-szemléletű munkajogi szabályozást meg kell változtatni, nem sikerült teljesen elérni. Mivel a XXI. századra sem sikerült megvalósítani a kollektív megállapodások nagyobb szerepének érvényesítését a hazai munkaerőpiac alakításában, ezért az új évszázad második tizedének elején már mindenképpen megérett a helyzet arra, hogy megreformálják a munkajogot. Mindemellett, a másik szempont a jogalkalmazás jogfejlesztő tevékenysége. A Legfelsőbb Bíróság ’92-től napjainkig hozott döntései is arra mutatnak, hogy ellentmondás van a jogszabály és a mindennapok jogalkalmazása között. A harmadik szempont az új Alkotmány elfogadása, a negyedik az EU-s direktívák, a Lisszaboni Szerződés, a Zöld Könyv stb.

Mindezekre is figyelemmel, az új szabályozás számos ponton eltér a hatályos törvénytől, és alapvetően egy olyan új jogpolitikára helyezi a hangsúlyt a munkajog területén, amely elsősorban az ún. kontraktuális alapú szabályozásra épül, illetve jelentősen bővíti ennek szerepét, az individuális és kollektív autonómia lehetőségeit, azaz a munkaviszonyban álló felek és a kollektív munkajogi jogalanyok megállapodásainak szabályozó szerepét. E jogpolitikai célkitűzés megvalósítása érdekében a Javaslat a munkajogi jogforrások új rendszerét hozza létre. A Javaslat általános indokolása szerint a törvény a kollektív szerződéssel szemben diszpozitív jellegű. Ez a szabályozási szemlélet jelentősen bővíti a munkáltatók (munkáltatói érdekképviseletek) és a szakszervezetek munkaerő-piaci szerepét és befolyását, egyúttal növeli e körben a felelősségüket is, illetve csökkenti az állami szabályozás regulatív funkcióit. Ez a szabályozási szemlélet járulhat hozzá leghatékonyabban a kollektív szerződések megkötésére irányuló kölcsönös érdekeltség kialakításához, valamint a kollektív szerződések terjedéséhez, hatályossági körük, az ún. lefedettség növeléséhez. Az indokolás szerint, számos esetben viszont „nem látszik indokoltnak az eltérés lehetőségének korlátozás nélküli megnyitása, ezért egyes jogintézmények tekintetében a Javaslat – kivételes jelleggel – a kollektív szerződésekkel szemben is kógens, vagy azok számára is csak meghatározott irányban (a munkavállaló javára) való eltérést enged.”

A kollektív szerződés mellett az új szabályozás lehetővé kívánja tenni, hogy az üzemi tanács és a munkáltató között létrejött ún. üzemi megállapodásban is legyenek a munkaviszonyra vonatkozó szabályok. „E lehetőség ugyanakkor csak korlátozottan érvényesül annak érdekében, hogy a Javaslat kizárja a különböző munkavállalói érdekképviseletek konkurens tevékenységét. (…) A Javaslat ugyanakkor kizárja a munkaviszonyra vonatkozó szabályok kollízióját azzal, hogy a munkaviszonyra vonatkozó szabály hatályú üzemi megállapodást csak abban az esetben engedi meg, ha a munkáltatóra nem terjed ki kollektív szerződés hatálya, illetve kollektív szerződés kötésére jogosult szakszervezet sincs. A Javaslat korlátozza az üzemi megállapodás tárgyi felhatalmazását is azzal, hogy a munka díjazására vonatkozó szabályok kialakítását e körben eltiltja.”

A Javaslat szerint „a munkaszerződés a munkaviszonyra vonatkozó szabályoktól – általános jelleggel – csak a munkavállaló javára térhet el. Ez a megoldás a munka világának azzal a tradicionális jellegzetességével számol, hogy az individuális megállapodások szintjén nem érvényesül a felek egyensúlyi pozíciója, amely a magánjog hagyományos rendszerében a diszpozitív szabályok uralmának jogpolitikai indoka. A Javaslat kivételes jelleggel megengedi, hogy a felek megállapodásai korlátozás nélkül térjenek el a törvényi szabályoktól. Ahol a Javaslat ilyen megállapodások lehetőségére utal, ott ez a jogalkotási szándék jelenik meg. Ahol ez a felek nyomós érdekei, illetve a közérdek védelme érdekében indokolt, ott a Javaslat a munkaszerződéssel szemben is kógens szabályokat tartalmaz. (…) A kollektív szerződések egymáshoz való viszonya tekintetében a Javaslat az alacsonyabb szintű (szűkebb személyi hatályú) kollektív szerződés számára – a magasabb szintű szabály eltérő rendelkezése hiányában – azt teszi lehetővé, hogy a magasabb szintű szabálytól a munkavállaló javára térjen el.”

A Javaslat többi rendelkezésének bemutatása az Ügyvédvilág következő számaiban történik majd, a megfelelő riportalanyok megkeresésével. A mostani cikket azzal zárom, hogy a vitatott Javaslatot a Nemzetgazdasági Minisztérium július végén azzal bocsátotta vitára, hogy a Javaslatot a Kormány nem tárgyalta még, ezért ez nem tekinthető a végrehajtó hatalom hivatalos álláspontjának a munkajog területén.

A minisztérium egyébként a tervezet tudományos megalapozottsága érdekében véleményezésre kérte fel egyetemi tanszékek munkatársait, munkaügyi bíróságokat, legfelsőbb bírósági bírókat. A jogszabály kidolgozói az országos szakszervezeti konföderációknak és a munkáltatói érdekképviseleteknek szintén megküldték a koncepciót, hogy észrevételeiket beépíthessék. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Javaslat nyilvános vitájára olyan időben adtak lehetőséget, amikor a legtöbben nyaralnak. Az egyetemeken nyári, a bíróságokon törvénykezési szünet van.)

Visszatérve a cikket indító feltevéshez, hogy visszatér-e a ius primae noctis, befejezésként csak egy napjainkban játszódó irodalmi műre szeretném felhívni az olvasók figyelmét, nevezetesen egy Nobel-díjas osztrák írónő, Jelinek drámájára: Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét? Nóra nemcsak a férjét, hanem a „babaház”-at is elhagyja, és kénytelen munkát vállalni, hogy meg tudjon élni. A drámából tudjuk, hogy munkavállalóként milyen kiszolgáltatott helyzetbe kerül, és munkaadójának milyen többletszolgáltatásokat kénytelen nyújtani.

Dr. Kiss Anna

---