A jó ügyvéd egyben jó sakkjátékos

Az embernek multifunkcionálisnak kell lennie; különösen igaz ez egy vidéki ügyvéd esetében, de bárhonnan nézzük is a „szakmai emberlétet”, csakis a megbízhatóság, a munkabírás és a humorérzék arányos esszenciájával lehetünk sikeresek – vonja meg három évtizedes pályafutása lényegét Németh Györgyi nagykanizsai ügyvéd, aki lokálpatriótaként szülővárosát mindvégig megtartotta magánpraxisa székhelyeként. A számos szakterületen kipróbált és elismert jogásznőt egyszerre mozgatja fiatalos lendület s az otthonról hozott polgári világlátás. „Szeretek főzni, de nem önmagáért; azt kell szeretni, akinek főzünk” – idézi legbensőbb lényegét, utalva arra a nagyszerű érzésre, ami két unokájának szellemi szolgálatát jelenti. A Nagykanizsa és Budapest között szinte heti rendszerességgel ingázó ügyvédnőt 2001-ben az elsők között „válogatták be” az igazságügyi tárcánál akkor megalakult Roma Antidiszkriminációs Ügyfélszolgálati Hálózat tagjai közé. Az újabban mediációval is foglalkozó, a területi kamarában is aktív Németh Györgyi a helyi jogászélet egyik fő szervezője is volt csaknem három évtizedig.

Dr. Németh Györgyi
1952. április 19-én született. 1981. január 1-jétől a Zala Megyei Területi Ügyvédi Kamara tagja, jelenleg etikai bizottságának elnöke. Megalakulásától, 2001-től az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Roma Antidiszkriminációs Ügyfélszolgálati Hálózatának tagja. A szaktárca tanúsítása alapján büntető- és polgári jogi ügyekben közvetítői tevékenységre jogosult. 2003-ban megkapta a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kisebbségeiért kitüntetést, 2006-ban pedig az igazságügyi és rendészeti miniszter szakmai elismerésében részesült a Roma Antidiszkriminációs Ügyfélszolgálati Hálózat tagjaként végzett elhivatott, folyamatosan magas színvonalú szakmai munkájáért. A Magyar Jogász Egylet Nagykanizsai Helyi Csoportjának több évtizeden át elnöke, jelenleg tiszteletbeli elnöke, a Magyar Kriminológiai Társaság és a Magyar Ügyvédnők Egyesületének tagja, a Zala Megyei Horvát Nők Egyesületének elnökhelyettese, a Kanizsai Horvátok Egyesületének alelnöke.

Szakmai életútját végigkíséri a család- és az emberi jogok képviselete. Habitusából ered ez a szakosodás vagy egyszerűen csak így hozta az élet?

Talán mindkettő megállapítás igaz. Ugyanakkor tény, a szakvizsga után, kisvárosi ügyvédként kezdetben nem igazán válogathattam a megbízások között, az ügyfelek jelentkezése szerint bizony foglalkozni kellett az éppen érintett jogterülettel. Aztán lassan már megengedhettem magamnak a válogatást. Kezdetektől szeretem a polgári pereket, a családjogot, persze itt Nagykanizsán, a határközelségből adódó cselekmények miatt korábban sokat eljártam embercsempészéssel kapcsolatos ügyekben is. Talán meglepő, de gimnazistaként a fogorvosi pályára készültem. A sikertelen egyetemi felvételi után még fél évig dolgoztam fogászati segédasszisztensként. Végül édesapám, Németh István inspirálására lettem jogász. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát 1977-ben végeztem el, utána abban az ügyvédi munkaközösségben lettem jelölt, melyet 1975-ös haláláig édesapám vezetett. Ő sajnos már a diplomaátadásomat sem érhette meg, nagyon fiatalon, 53 évesen meghalt. Ám a magyar ügyvédség asztalára tiszteletre méltó szakmai és közéleti eredményeket tett le. Talán ennek is köszönhető, hogy jelöltként azonnal belecsöppentem a helyi jogászi közélet sűrűjébe is. A nagykanizsai jogászoknak akkor már évek óta fennálló, történelmi értékkel bíró szakmai-baráti kapcsolata volt a csáktornyai–muraközi jogászokkal. Alapítóként e nemzetközi kapcsolatot életre hívó személyek körében ott volt édesapám is, aki haláláig vezéregyénisége volt a szervezetnek. Jelöltként az ő munkáját folytattam ebben is, már az első évben részt vettem a találkozó megszervezésében, majd 28 éven át egyik vezetője voltam a helyi jogászi közéletnek. Nagykanizsán létrehoztam a Magyar Jogász Egylet Nagykanizsai Helyi Csoportját, ilyenből csak pár van az országban. Most már visszaléptem egy kicsit, s csak tiszteletbeli elnök vagyok. A jogászi közélet vezetésében eltöltött évtizedek egyébként a vezetés, az irányítás és a szervezés területén meglehetősen jártassá tettek.

Végigtekintve az életrajzán, nem kevés agilitás és kitartás kellett ahhoz, hogy ennyi mindenre ugyanannyi energiája jusson. A rendszeres emberi jogi és családjogi, újabban pedig mediációs feladatok mellett aktív magánpraxist működtet, sőt tevékenyen részt vesz a területi kamarai és a helyi jogászközéletben. Beavatna „a titokba?”

Ha röviden kellene válaszolnom, azt mondanám: kicsi az alvásigényem. Általában már reggel öt órakor, de legkésőbb hatkor felkelek, gyermekkorom óta hiszek ugyanis a „ki korán kel, aranyat lel” népi bölcsesség igazában. Mint sok minden mást, ezt is a szülői házból hoztam magammal. Ezt láttam, így nőttem fel. Édesapám, s óvónő édesanyám is rendkívül szorgalmas, munkaszerető emberek voltak, tiszteletre méltó igyekezetük egész életemben példa volt előttem. Sajnos már egyikük sem él. De ezt az attitűdöt igyekeztem továbbadni lányomnak, s újabban mindkét unokámnak is.

Sajnos döbbenetes aktualitása van az Ön egyik legfontosabb szakmai közéleti tevékenységének, az emberi-, polgárjogi képviseletnek. Amikor 2001-ben bekapcsolódott ebbe a munkába, talán még Ön se hitte volna, hogy munkája, a cigányságot ért jogsértések orvoslása ilyen gyorsan új megvilágítást kaphat. A jelek szerint most épp Tatárszentgyörgyön végeztek ki egy roma családot. Nem tart attól, hogy a riasztó, pogromszerű eljárások elérhetnek a nagykanizsai régióba is?

Nálunk szerencsére egyelőre nem csapódtak le az elmúlt hetek, hónapok cigányellenes jelenségei. Persze kizárni semmit nem lehet, de remélem, a helyi közélet szolidaritása kihat az átlagemberek gondolkodására is. A mindennapokban persze itt is van diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés, de ez nem olyan jellegű, durva fizikai bántalmazás, mint a másutt nyilvánosságra került esetek. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Roma Antidiszkriminációs Ügyfélszolgálati Hálózatának megalakulása óta, 2001-től a Zala megyei munkatársa vagyok. Az országos megnyitó értekezleten egy Ulpiánus-tétel fogadott bennünket: „Becsületesen kell élni, senkit nem bántani és mindenkinek megadni a magáét.” A kisebbség és a többség társadalmi együttélése, következésképp pedig a jogsegélyellátás három alappilléren nyugszik. Az egyik – a szabályok és törvények betartása mellett – az erkölcsi magatartás, a másik az erőszak elkerülése, embertársaink megalázásának tilalma, végül pedig az esélyegyenlőség parancsa. Az alapelvek e triumvirátusa erőszak nélkül is komoly össztársadalmi kihívás, be nem tartásuk miatt természetesen a cigányság válik a legkiszolgáltatottabbá.

Hogyan került ebbe a szakmai körbe?

A 90-es évek elején meghívást kaptam egy emberi jogokkal koncentráltan foglalkozó előadássorozatra és kedvet kaptam ehhez a szakterülethez. Feltehetően ez is szerepelt az antidiszkriminációs munkához vezető utamon. Az 1996–1997-es években egy Nemzetközi Emberi Jogi tanfolyamot is elvégeztem az ELTE Jogi Továbbképző Intézetének, az INTERIGTHS, az Országos Ügyvédi Kamara és a Budapesti Ügyvédi Kamara szervezésében. Azt, hogy mindezt nem csak papírszerzésnek szántam, jelzi, hogy kiváló eredménnyel tettem sikeres vizsgát. Utána egy európai integrációs továbbképzésen a záró dolgozatom témája is emberi joggal volt kapcsolatos. Nos, 2001-ben meghívtak a Hálózathoz, a sikeres felvételi interjú után pedig megbízást kaptam.

Ha jól értem, a Hálózat – például válóperekben – nem nyújt jogi segítséget. Kizárólag diszkriminációs ügyekben járhat el?

Igen, ez így van. Jelenleg 30 ügyvéd dolgozik a Hálózatban. A velünk kötött megbízási szerződés alapján csak olyan ügyekben képviselhetjük a hozzánk forduló romákat, melyekben cigány származásuk miatt érte őket hátrányos megkülönböztetés és jogsérelem. Egyéb esetekben – mert hiszen ilyenekkel is bőven jelentkeznek – jogunk és kötelességünk őket felvilágosítani, tanácsadással ellátni, adott esetben a megfelelő szervezethez vagy hatósághoz irányítani. Fontos különbség a nép ügyvédje intézményéhez képest, hogy a segítségnyújtás során nem kell vizsgálni az ügyfél rászorultságát, a tevékenységbe pedig a perbeli képviselet is beletartozik. Az esetek rendkívül sokféle szerkezetűek, példaként említhető jellemzően a munkajog, a polgári jog, a büntetőjog területe, de sok a szociális jellegű ügy is. A tevékenységről minden hónapban két–három oldalas beszámoló jelentéssel tájékoztatjuk a minisztériumot, ezt az anyagot a tárca összesíti és kivonatosan visszajuttatja az ügyvédekhez, ami nagyon komoly esetjogi bázist teremt. Ez egyfajta bibliaként is forgatható, hiszen a kölcsönös tapasztalat nagy segítség a munkánkban. A jelentések nem csak kötelező penzumok. Ahhoz, hogy a rászoruló és a segítő egyaránt higgyen a rendszerben, kell egyfajta elhivatottság. Kilenc év elteltével is ugyanaz a kitartás visz előre. Ez a munka – hasonlóan a mediáláshoz – számomra amolyan szakmai szerelem. A kettő ráadásul össze is függ. Számos esetben ugyanis kvázi a mediálás tartalmi, közvetítőelemeit alkalmazva segítünk a rászorulóknak. Az egyik kolléganőm ezt úgy fogalmazta meg: „ a Hálózat tevékenysége a klasszikus ügyvédi munka ötvözete a jogvédelemmel.” Ezt magam is így vélem. Ha odaadással segítünk, érvényesül a mediáció lényege: egy sor ügyet sikerül elintézni tárgyalótermen kívül. Mindenkinek nagy előny, ha a probléma forrásánál keressük a megoldást, mondjuk egy munkahelyi konfliktusban.

Helyi elkötelezettségét jellemzi, hogy az előző ciklusban négy éven át kisebbségi önkormányzati képviselő is volt. De jogászként is lokálpatrióta: a rászorulóknak jogsegélyszolgálatot is működtet Nagykanizsán. Miért?

Hat éve, 2003 elején a jogászegylet elnökeként együttműködési megállapodást írtam alá a város akkori polgármesterével. Vállaltam, hogy a település rászoruló polgárainak ingyenes jogi tanácsadást tartunk. Ez akkor élenjáró kezdeményezés volt az országban – tudomásom szerint talán egy-két helyen működött ilyen. Abban bíztam – mint kiderült, nem alaptalanul, igaz, nem is maradéktalanul –, hogy tartozunk ennyi önzetlen szolgálattal a városunknak és az itt élő rászorulóknak. Ezt a szolgáltatásunkat váltotta aztán fel a ma már intézményesített helyi jogsegélyszolgálat.

Magyarországon viszonylag fiatal a mediátori intézmény. Ezzel hogyan került közelebbi kapcsolatba? Egyáltalán mint ügyvédhez, mennyiben illeszthető a kvázi kisbírói feladat?

A közvetítői munkát tavaly november 10-én kezdtem, s e viszonylag rövid idő alatt már csaknem húsz ügy érkezett hozzám. Kétségtelen, a közvetítői szerep más hozzáállást igényel, de a 30 éves ügyvédi praxis hátrányul nem szolgál. A mediációban rejlő varázs – lévén egy vitarendezési fórum – abban mutatkozik meg, hogy a felek saját érdekeik figyelembevétele mellett kötnek – tudnak kötni – megállapodást, s ennek legitimációja sokszor nagyobb, mint akár egy bírósági úton hozott döntésé. Nem feltétlenül nevezném ezt kisbíróságnak, bár igaz, hasonló eljárásról van szó, én egyik felet sem képviselem. De az általuk kialkudott megállapodás sok esetben releváns az eljárás folytatását illetően. Praktikusan ez az én esetemben azt jelenti, hogy a bíróság vagy már az ügyészség tudomásul vette a megegyezéseket, s annak megfelelően megszüntette az eljárást.

Ön rendkívül népszerű, keresett jogász Nagykanizsán is. Helyi szinten is lehet sztárügyvédségről beszélni?

Nem szeretem ezt a kifejezést. Ráadásul vidéki ügyvédként általában nem kerülünk a szakma reflektorfényébe. Ars poeticám, hogy klientúránk csak akkor lehet folyamatosan megelégedett, ha megbízhatóak, alaposak és lelkiismeretesek vagyunk a munkánkban, de a magánéletünkben is. És még valami nélkülözhetetlen: a humorérzék. Sok mindenhez hozzá- és sok mindenen átsegít. Egy jó ügyvéd emellett a jó sakkjátékoshoz hasonlítható, minden esete előre felépített lépések sorozata: első fok, másodfok; s mindvégig kalkulálni kell az ellenfél lépéseivel, hogy védett legyek velük szemben.

Ennyi szakmázás mellett jut-e idő a magánéletre?

Nem csak a kevés alvásigényem miatt; a legcsodálatosabb érzés a két unokám szellemi-fizikai szolgálata. Vannak fontos, statikus pontok a „házi életemben” is, a függönyeimet például magam mosom, ahhoz a bejárónő se nyúlhat. Szabadidőmben szívesen kertészkedem, s ha tehetem, legszívesebben a nagyobbik lányunokámmal. Mindemellett igyekszem sokat olvasni, barátaim, ismerőseim ma már megszokták, hogy egy-egy eseményre, összejövetelre egy odaillő, aktuális könyvvel, vagy abból vett idézetekkel érkezem. Vigyázok a fizikai kondíciómra is, évek óta átúszom a Balatont. Szeretek utazni, az utóbbi időben az arab világ vonz: Marokkó, Tunézia, Jordánia. Mindenhonnan a legcsodálatosabb szőnyegekkel térek haza. És mostanában lekvárt is befőzök, bár sose tettem. De az unokámért teszem, hogy lássa, az üveg nem „csak úgy” ott terem a boltok polcain, hanem fáradságos emberi munka van mögötte. Nem főzni kell szeretni (bár szeretek), hanem azt, akinek főzünk.

Kálmán Attila