A szabadság fokai

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két vadonatúj, izgalmas könyv hihetetlen, de igaz történetek alapján.

Závada Pál: Hajó a ködben

Valóságos és képzelt hősöket jelenít meg Závada Pál új regényében, hogy felvázoljon egy sötét történelmi korszakot, amikor magyar állampolgárok járultak hozzá magyar állampolgárok százezreinek kifosztásához és meggyilkolásához közvetett vagy közvetlen módon. Regényhősei nem az elesettek, hanem épp ellenkezőleg, a társadalmi ranglétra legtetején álló emberek közül kerülnek ki: ők Weiss Manfréd iparmágnás örökösei, a Weiss család népes tábora. Olyan, többnyire kikeresztelkedett, zsidó származású emberek, akiknek többsége már elsősorban nem a mindinkább kirekesztett zsidósággal áll kapcsolatban, hanem a magyar és a nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági elittel. Többek között a magyar kormányzóval, kormánytagokkal, és szoros gazdasági szálak fűzik őket a náci németekhez, összefonódva Németország repülő- és harckocsigyártásával.

A magyarországi gazdasági (és hadigazdasági) élet e meghatározó szereplőinek a második világháború előrehaladtával egyre veszélyesebbé válik a helyzete, s származásuk miatt idővel ők is életveszélybe kerülnek. Az 1944. március 19-ei német megszállást követően pedig gyáraikra, ingatlanjaikra szemet vetnek a náci németek, csakúgy, mint az újonnan felálló magyar kormány.

És ekkor kezdetét veszi egy különleges játszma. Ki és hogyan kaparintja meg ezt a hatalmas gazdasági birodalmat: a magyar állam vagy a Német Birodalom, azon belül is az egymással farkasszemet néző Göring vagy Himmler gazdasági érdekeltségei?

Ma már a történelemkönyvek lapjairól ugyan még szűkszavúan, visszaemlékezésekből, dokumentumfilmekből azonban már részletesebben tudjuk: 1944 tavaszán a népes Weiss család ügyvédek által gondosan kimunkált, teljesen szabályosnak álcázott polgárjogi szerződés keretében mondott le az SS javára gyárairól, birtokairól, épületeiről, cserébe az életükért. A németek Portugáliába és Svájcba vitették ki a családtagokat, miután valamennyien aláírták a papírost.

Képeinken a könyvborítók láthatók

Závada Pál nem szabályos történelmi regényben dolgozta fel e morális kérdéseket is felvető, párját ritkító alku előzményeit, megszületési körülményeit. Úgy helyezte bele magát – és helyez bele minket, olvasókat is – a korszakba, hogy kitalált Weiss családtagok szemén keresztül láttatja velünk a valóságos családtagok életét, gondolkodását, érzelmeinek hullámzását. Tépelődését, vívódását. Hozzáállását egy egyre nyomasztóbb, elviselhetetlenebb világhoz. Majd megalkuvását, önfeladását.

Bemutatja, hogy a szűkebb és tágabb famíliának többsége egyfajta burokban élt. Nem hitte el, hogy a zsidótörvények rájuk is vonatkozhatnak, hogy a magyar arisztokráciához és a legfelsőbb politikai körökhöz ezer szállal kötődő fényűző polgári életük veszélybe kerülhet. A család tagjai úgy érezték, sokkal inkább tartoznak e magyar elithez, mint a szegénysorban élő, hozzájuk hasonlóan asszimilálódott magyar zsidó emberek százezreihez. Igaz, a családban akad, aki együtt érzően, sőt tevőlegesen próbál tenni a szörnyűség ellen, a deportálások megakadályozásáért, azért, hogy a nyilvánosság tudomást szerezzen a már megtörtént tragédiák (az 1941-es Kamenyec-Podolszkij-mészárlás) megismertetéséért.

A sodró lendületű, részben egyes szám első személyben, három fiktív személy gondolatain, érzelmein keresztül megrajzolódó történet során az igazi szereplők azonban valódi személyek. Elsősorban a család esze és feje, Chorin Ferenc iparbáró, a gyáralapító és a családi vagyont megalapozó, 1922-ben elhunyt Weiss Manfréd Daisy leányának férje. Ő az, akit Kurt Becher SS-ezredes a koncentrációs táborból hoz vissza, hogy tárgyaljon vele a vagyonátadás részleteiről.

Az író egyszerre fogalmazza meg a magyarországi zsidóságról azokat a dilemmákat, hiteket és tévhiteket, az elmúlt másfél száz év kérdéseire adott igaz és torz válaszokat, melyek máig hatnak. (És melyeket részben már a három évvel korábban írt Egy piaci nap című munkájában is megfogalmazott.)

Mostani regénye középpontjában azért mégis csak egy túlélésről szóló paktum áll, mely máig önálló vita tárgya. Már rögtön a háborút követően újságcikkekben hevesen dilemmázott róla Fenyő Miksa és Zsolt Béla. Erkölcsi kérdés? Árulás? Megalkuvás? Üzlet a túlélésért?

Akit a téma még alaposabban érdekel, feltétlenül olvassa el a Weiss Manfréd-dédunoka, Szegedy-Maszák Marianne Csókolom a kezét című könyvét (melyben családfa segíti az eligazodást akár Závada Pál könyvéhez is), illetve a Weiss Manfréd-unoka, Kornfeld Tamás Nem mindennapi élet című kötetét. Emellett érdemes megnézni Katona Zsuzsa Az élet ára – A Weiss Manfréd-család története című remek dokumentumfilmjét is.

A Závada-mű a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg a 2019-es Könyvhét alkalmából.

Georgia Hunter: A szabadság illata

Amikor Georgia még kicsi volt, és élte az átlagos amerikai gyerekek életét a múlt század nyolcvanas éveiben, szeretett nagyapjára is ízig-vérig amerikaiként tekintett, aki remek angolsággal beszélt. Enyhe akcentusa nem tűnt fel számára, és az sem, hogy miért tanított neki francia gyermekdalokat. Csodálta, hogy hét nyelven beszél, többek között franciául, portugálul – és lengyelül is. Azt is természetesnek tartotta, hogy rokonai élnek Brazíliában. Fogalma sem volt róla, hogy Lengyelországban született, és azt sem tudta: csaknem egy évtizedet úgy élt le az életéből, távol a családjától, hogy fogalma sem volt arról, vajon élnek-e szülei, testvérei. Szándékosan titkolta múltját, mondván, ő a jövőnek él.

Nem sokkal a nagyapa 1993-as halál után Georgia középiskolásként azt kapta feladatul, hogy végezzen „énkutatást”. Ezzel meg lehet tanulni egy kutatás módszertanát, miközben a család múltját is jobban fel lehet fedezni. Ekkor kezdte el faggatni nagymamáját, s ekkor hallott először a lengyelországi Radom kisvárosról is. Arról a településről, ahol a nagypapa született. Ahol a második világháború előtt harmincezres zsidó közösség élt, s melyből háromszáznál kevesebb ember élte túl a viszontagságokat. A nagypapa – aki soha nem akart visszatérni szülővárosába – egyike volt a kevés túlélőknek.

Nagymamája meginterjúvolása után Georgiával megfordult a világ. Kíváncsi lett arra, mi lett nagypapa szüleivel, négy testvérével, és hogyan sikerült túlélniük a háború borzalmait. A kérdésekre a válaszok azonban csak nehezen születtek meg. Nagy segítséget jelentett, hogy édesanyja 2000 nyarán, otthonukban családi találkozót szervezett, melyre meghívta tíz unokatestvérét, azok gyermekeit és hozzátartozóit. Több mint harmincan gyűltek össze, szerte Amerikából, Brazíliából, Franciaországból, Izraelből. Furcsa élmények érték: lengyel altatódal csendült fel, kiderült, hogy egyik nagybátyja Szibériában született, hogy a nagypapa egyik testvére várandósan menekült az Alpokon a szülőkkel – az ő lengyel dédszüleivel – Olaszországba, hogy nagyapja sokáig Brazíliában élt, ahol menyasszonya is volt, ám nem a nagymamája.

Georgia úgy gondolta, olyan érdekes családja története, hogy azt valakinek meg kell írnia. De csak egy évtizeddel később döntött úgy, ő lesz az a valaki. Felkereste nagybácsijait, nagynénjeit, akik egy része a háború idején született, meséljenek arról, mit hallottak szüleikről, a Kurc család életéről. Döbbenetes, hihetetlen történetek tárultak elé. A történelmi háttér megismeréséhez pedig kutatómunkába fogott. Bújta a könyvtárakat, történelemkönyveket olvasott el, hogy alaposan megismerje a múltat. Ellátogatott azokra a helyszínekre, ahol családtagjai megfordultak, és rótta Radom utcáit is, ahol dédszülei kereskedőként, tisztes polgári életet éltek a zsidó vallási közösség tagjaiként, lengyel állampolgárként, egészen 1939 szeptemberéig, amíg a németek el nem foglalták Lengyelországot. Az után az élet pokollá változott.

A szerző úgy döntött, nem dokumentum-összeállítást készít, hanem irodalmi műben önti szavakba ősei történetét. Így regényformában olvashatjuk Kurcék történetét. A dédszülők, Sol és Nechuma féltő gondoskodását, ahogy két lány- és három fiúgyermeküket nevelték. Ahogy fokozatosan jöttek rá, a háborúban nemcsak jogaiktól fosztják meg, majd teszik földönfutóvá őket, hanem életük is veszélyben forog.

Fejezetről fejezetre ismerjük meg a gyermekek történetét. Addyét – a szerző nagyapjáét, akit a szülők Párizsba küldenek tanulni az egyetemre, s aki többé már nem tér vissza szülővárosába. A francia hadseregbe sorozzák be, majd kalandos körülmények között sikerül Afrikát is megjárva Brazíliába menekülnie. Közben a történelem viharaiban Lengyelország a nagyhatalmak játékszerévé válik, és annak függvényében változik az országban élők helyzete Radomtól Varsón át Lvovig. Egy másik fiútestvért a szovjet hadsereg fog el, és feleségével a Gulagra száműzi. Van, akinek sikerül elbujdosnia, van, aki csak saját lékjelenlétének köszönheti, hogy megmenekül, és nem egy sírgödörben végzi kislányával, melyet saját maga ásott meg. A koncentrációs táborokba induló vagonok elől is sikerül néhány családtagnak elmenekülni. Hihetetlen, kalandok, életveszélyes helyzetek változtatják meg a főhősök életét, s sokszor a szerencse is a Kurcok mellé áll.

Georgia 2017-ben jelentette meg sodró lendületű művét We Were the Lucky Ones, magyarul A szabadság illata címmel. A regény napvilágot látott Angliában, az Egyesült Államokban, majd Lengyelországban, Izraelben, Franciaországban, és 2019 nyarán Magyarországon is, az Alexandra kiadásában.

Aki elolvasta a regényt, annak érdemes felkeresnie az írónő weboldalát: georgiahunterauthor.com. Itt további részleteket tudhat meg a Kurc-családról, fényképeket talál a regényhősökről, a kötet fogadtatásáról (a New York Times bestseller listájára is felkerült), interjút olvashat a Georgia Hunterrel.

A szerző bízik abban, regénye arra ösztönözheti olvasóit, hogy kérdéseket tegyenek fel még élő őseiknek, jobban megismerve gyökereiket. Úgy véli, az emberekben ott kell lennie a vágynak, mely arra ösztönöz, hogy mindenki megismerje, honnan származik, és választ kaphasson a kérdésre, ki is ő valójában.

---