A szocializmus bűnbarlangjai

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Milyen volt a bűnözés a Kádár-éra alatt? Kik voltak főszereplők a bűnözők, a bűnüldözők, a védőügyvédek között? Izgalmas kötetből olvashatjuk ki a válaszokat – a teljesség igénye nélkül.

Az Old Firenze éjszakai klubban felveszi a csörgő telefont a pincér, majd kisvártatva a vendégek felé fordul, és elkiáltja magát: „Valamelyik betörő jöjjön a telefonhoz!”

Jól jellemzi ez az anekdota a hetvenes–nyolcvanas évek budapesti éjszakai életét, ahol a „night clubok” törzsközönsége között igencsak megfordultak alvilági figurák: valutázók, betörők, egyéb bűnözők, valamint a szocialista rendszer arisztokráciája: kisiparosok, butikosok, gebinesek, a maszek világ krémje. És persze külföldiek, különösen a budai Várban lévő Old Firenzében, elsősorban az 1976 szilveszterén megnyílt Hilton Szálloda közelsége miatt. De híres hely volt a Nirvana, az Omnia presszó vagy a Pipacs bár, ahol bevallása szerint egy időben előszeretettel múlatta éjszakai óráit dr. Sárközy Tamás, a neves jogtudós is. Még érdekesebb helynek számított az 1968-ban megnyílt Sole Mio bár Budán, a Hegyalja úton, melyet egyenesen a magyar titkosszolgálat hozott létre, egy informátora segítségével. Sőt, az is előfordult, hogy bordélyházak álltak az állambiztonság védelme alatt, akár a rendőrséggel szemben is, az információszerzés érdekében.

A bűn társadalma

Sok szemszögből feldolgozták már a Kádár-rendszer történetét: politikai, gazdasági, társadalmi, szociológiai, jogi oldaláról, de legkevésbé talán kriminológiai helyzete felől, lezárt vagy épp megoldatlan bűnügyei kapcsán. Pedig egy társadalom sajátosságai jól jellemezhetők a bűn felől is.

A szocializmus bűnbarlangjai – Addig bűnözünk, míg Kádár él című szabálytalan kötet erre vállalkozik, vagy legalábbis ehhez kíván hozzájárulni. Itt olvashatjuk az Old Firenze-anekdotát, amely vagy igaz, vagy sem, mégis jól jellemzi az akkori fővárosi éjszakai életet. Szabálytalan a könyv, mivel a két szerző beszélgetés formájában emlékezik vissza a Kádár-korszak jól ismert és kevéssé közismert bűneseteire, összefüggéseire, a rendszerhez fűződő kapcsolódásaira.

A témában jártas egyik beszélgetőtárs, a kérdező szerepében Böcskei Balázs politológus, a Milton Friedman Egyetem adjunktusa, az IDEA Intézet elemző és tanácsadó cég kutatási igazgatója, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, míg az érdekes, olykor krimibe hajló válaszokat Bezsenyi Tamás kriminológus adja, aki a Győri Széchenyi Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Tanszékének tudományos segédmunkatársa, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának oktatója. Kettejük számára megszokott forma a kérdezz-felelek, mivel ők a gazdái az interneten fellelhető, népszerű Tangó és Kes bűnügyi podcastnak.

Az alkotók célja, hogy bűnügyek, bűnözők és bűnök megrajzolásával mutassanak be egy rendszert, melyben sok milliónyian vélték megtalálni a helyüket. A jól élésért, a megélésért, a túlélésért. A két szakember nem statisztikákat böngészgetett, hanem eltűntnek hitt jelentéseket, „elfeledésre ítélt sztorikat”, legendás eljárásokat kutatott fel, s ezekről beszélgetnek. Felidézik egykoron masszívan a bűn, illetve a bűnüldözés oldalán állók visszaemlékezéseit, írásait.

A szerzők nem tudományos igényű szociológiai munkát tettek le az asztalra, hanem érdekesen, közérthető módon, olvasmányosan, egyedi esetek elemzésével jutnak el egy rendszer általános jellemzéséig. Olykor szabad asszociációval, híres filmek, regények részleteinek tartalomba illesztésével is. És bár szó esik darabolós gyilkosokról, és postarablásokról, híres nyomozókról és még híresebb ügyvédekről, a beszélgetőtársak mégsem jutnak el a bulvárig, nem vesznek el a részletekben, nem ragadnak le vérben és fertőben, inkább példákon keresztül igyekeznek eljutni a korszak bűnügyi főszereplőihez, meghatározó rétegeihez, s rajtuk keresztül egy több mint negyven éven át tartó bűnidőszak legfőbb jellegzetességeihez.

Tippadók, betörők, orgazdák, kitartottak, kerítők, prostik

Természetes folyamat volt, hogy az ötvenes években kétharmadra nőtt a társadalmi tulajdon ellen végrehajtott betörések aránya a személyi tulajdonúakéhoz képest Ez az arány fordult meg a hetvenes–nyolcvanas évekre, a „gulyáskommunizmus” vagy „fridzsiderszocializmus” jelzővel illetett évtizedekre a „polgárosodás”, a kisiparosok, butikosok megjelenésével, az egyéni vagyonosodás idejére.

Megismerjük a bűnelkövetők tippadó–betörő–orgazda hármasának feladatait, és azt az érdekességet, hogy az ötvenes–hatvanas évek bűnözőinek szinte nem is a bűnelkövetés, hanem a kockázatmentes pénzköltés volt a nagyobb művészet. Azokban az időkben még egy értékesebb öngyújtó vagy óra is feltűnő lehetett munkahelyen, kocsmában, társaságban, s egyből gyanút kelthetett. Megtudjuk, mi az összefüggés a strici, a kitartott, a kerítő, a prosti, a konzumnő és a szobáztató között, milyen bonyolult logisztikai rendszerben működött együtt ez a csapat. Hogyan jöttek a képbe a taxisok, és mit jelentett a porcelánfuvar kifejezés (az autóban történt meg a „szolgáltatás”). Elolvashatjuk, miért költözött az EMKE környékéről épp a Rákóczi térre ez az a sajátos, bűnt vonzó „iparág”, és kikből állt a vendégkör.

Szó esik számos rejtélyes bűnügyről, mely a szocializmusban „kiverte a biztosítékot”. Ilyen volt például a Hungária körúti bankfiók 1977-es, kettős gyilkossággal végződött kirablása (a tettes kiléte máig ismeretlen, a cselekmény pedig húsz év elteltével elévült), vagy az 1983-as képrablás a Szépművészeti Múzeumban (a magyar és az olasz elkövetők meglettek, a megrendelő kiléte homályban maradt).

Megismerhetjük a bűnüldözők gondolkodásmódját, s az is kiderül, hogy nyomozás helyett miért vált hathatósabb eszközzé a felderítés. A szerzők visszarepítenek minket az időben, és érthetővé teszik a korabeli bűnüldözés nehézségeit is. Hiszen nem szabad mai fejjel gondolkodnunk, a számítógép, az internet világában. Akkoriban, a maihoz képest még gyerekcipőben járt az országos koordináció, a bűnelkövetőkről az adatgyűjtés, a tudományos-technikai háttér.

Nyomozók és ügyvédek

A társadalmi rendszer fontos részei voltak a nyomozók, az ügyészek, a bírók, az ügyvédek. Közülük a védőügyvédek több alkalommal is szóba kerülnek a könyvben. Részben amiatt, mert egyes visszaemlékezések szerint a betörési érték 25 százalékáért védték a betörőket, részben mert a kirendelt védőügyvédek egy része úgy tudta megalapozni hírnevét – vagy tudott konspirálni a bűnözőkkel –, hogy eleve eljárásjogi problémákra hivatkozva igyekezett kizáratni a bizonyítékokat, így gyengítve vagy semmissé téve az ügyészi vádakat. A szakfőiskolán és szakegyetemen ma is tananyag a Magda János-ügy, és a vélhetően gyilkosságot elkövető vádlott felmentése. Orosz Balázs kirendelt védőügyvéd észrevette, hogy a bűnjelcímkézésben eljárásjogi hiba történt. A gyermekgyilkosságot követően előállított gyanúsított összes ruhadarabját címkével ellátva becsomagolják, de ezt nem teszik meg a nadrágjában lévő zsebkendővel, mellyel – bizonyítottan – betömték az áldozata száját. Így hiába lehetett később, a nyálminta alapján a kislányhoz kötni a zsebkendőt, nem lehetett Magda Jánoshoz, mivel azt nem címkézték fel külön…

A könyv talán legizgalmasabb része az, amely a Presztízs-ügy kapcsán a bűnszervezet és a bűnszövetség fogalmát elemzi. Több mint százhetven bűncselekmény – java részében betöréses lopás – 85 gyanúsítottját vonták eljárás alá, s ennek kapcsán írta meg Pintér Sándor a Bűnügyi Szemle 1983 augusztusi számában az Egy bűnszövetség felszámolása című tanulmányát. A mai belügyminiszter akkoriban az ORFK vizsgálati osztályán dolgozott, s dobta háromezer példányban a belügyi nyilvánosság elé a kifejezést. Egy hónappal később Tonhauser László, az ügyért felelős nyomozócsoport vezetője ugyanebben a kiadványban idézőjelesen „Szervezett bűnözés”? című írásában folytatja Pintér okfejtését. A bűnszövetség alkalmankénti, ideiglenes együttműködést jelent, míg a bűnszervezet már az ebben tevékenykedők hosszú, tartós kapcsolatát feltételezi. Mindennek büntetőjogi vonzata van, de ami a lényeg: Tonhauser értelmezésében új típusú bűnelkövetési mód honosodott meg Magyarországon, amit a szocializmus nagypolitikája nem volt hajlandó tudomásul venni. A rendszerváltást követő években a bűnszervezet kifejezés már leírhatta a mind nyilvánvalóbb valóságot.

*

Izgalmas kérdés, hogy a Kádár-rendszerben kialakult, egyre szervezettebbé váló bűnözés egyes szereplői – mind az alvilág, mind a „felvilág”, vagyis a legális gazdasági, politikai életbe beágyazódott tagjai – hogyan tűntek el, vagy hogyan alakultak át a rendszerváltás idején. Miként vettek részt a privatizációban, az „eredeti tőkefelhalmozásban”, voltak benne az ügynökjelentésekben, majd vállaltak részt azok elsüllyesztésében. Ahogy a szerzők megfogalmazzák: „a korábbi táncrendek pályára tették az átmenetet követő új ügyeskedőket is”. Mindez pedig már egy újabb könyv témája lehet.

A két alkotó ígérete szerint lesz is.

A kötet a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg, 2020 őszén.

---