Spanyol tengerparti apartmanok, magyar tulajdonosok
Egyre többen keresnek és találnak maguknak uniós országokban ingatlanokat; Spanyolország népszerű vásárlási helyszín.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Munkatársunk Tenerife és egyben Spanyolország legmagasabb pontjáról tekintett le a világra.
A megkövesedett lávafolyam hatalmas darabjai között pillanthatunk ki az égszínék égre, mely alatt tejszínhabként húzódnak a fehér felhők. Nemcsak fellegek fölött járunk, hanem egy óriáskráterre is felülről leshetünk le keleti irányba. A távolban az obszervatórium fehér teleszkópjai emelkednek az ég felé, északra pedig feltűnnek a sziget északnyugati partjai.
Letekintve a Teidéről (Fotók: Falus Tamás)
Ha pedig nyugat felé fordulunk, ott magasodik előttünk a maga valóságában a Teide hegycsúcsa, a Pico del Teide, az 1909-ben még újra működésbe lépett vulkán kúpja. Az igazat megvallva nem a hegy legeslegtetején jártunk, csak majdnem, három és félezer méter magasan. A látvány varázslatos…
A 3718 méteres hegycsúcs
Földrajzi tanulmányainkból tudjuk, hogy a Teide-hegy legmagasabb pontja, a tengerszint felett 3718 méter magasan áll. Ez valójában egy kürtő teteje, hiszen a hegység több százezer éves vulkanikus képződmény, ahogy az egész sziget, a kétezer négyzetkilométer nagyságú Tenerife is. De a Kanári-szigetek valamennyi szigetét vulkán hozta létre; a hét lakottat és a hat lakatlant az Atlanti-óceánban, az Egyenlítő közelében, százötven–háromszáz kilométerre nyugatra Afrika partjaitól. És bár a szigetegyüttes Spanyolországhoz tartozik, az Ibériai-félszigettől másfél ezer kilométernyi távolságra található.
Egy kilométernyi szintkülönbséget tesz meg a felvonó
A Teide meghódítása kifejezés igencsak költői túlzásnak tekinthető. Valójában mi is átlagturisták voltunk 2019 elején, akik sok ezer társunkhoz hasonlóan felvonóval jutottunk el a hegycsúcs közelébe.
A drótkötélpályán közlekedő 44 személyes kabin a tengerszint felett 2356 méter magasságból indul – a jegy ára oda-vissza 27 euró –, és igen meredek útvonalon jut fel a 3555 méteres magasságig. Vagyis nyolc percen belül bő egy kilométeres szintkülönbséget győz le. (A felvonóból készített videó itt található.)
A végállomástól még egy 20–30 perces gyalogút vezet fel a csúcsig, de megtételéhez előzetesen külön engedélyre van szükség.
Lávakövek között
De egy Tenerifét először felfedező kirándulónak nem kell mindjárt a Teide-csúcs megtámadását célba venni. Szomorkodásra azonban semmi ok, hiszen két kijelölt turistaút közül is választhat, de ha azokat nem járja végig, csak a felvonó végállomása környékén bóklászik, akkor is páratlan az élmény.
Rálátni Tenerife nyugati partjaira is
A levegő kristálytiszta, ám nem oxigéndús, épp ellenkezőleg. Ha nem is kell kapkodni levegővétel után, azért szaporábban lélegzünk, miközben a lávaköveken mászunk vagy a közöttük kialakított szűk utakon sétálunk.
A felvonóhoz bérelt autóval vagy kirándulóbusszal juthatunk el, igencsak emelkedő és kanyargó szerpentines útvonalon. Ha a kedvelt, déli üdülőövezet felől közelítünk a Teidéhez, akkor érintjük Vilaflor falut, mely 1400 méterével a sziget legmagasabban fekvő falujának számít. A kanyargó utak mentén mandulafákat láthatunk, a vulkanikus kövek között a talajban pedig megterem az aprószemű, kerek kanári burgonya melyből a kedvező időjárási körülmények között, az „örök tavasz” szigetén egy évben kétszer is van termés. Kétezer méter magasan pedig már a Teide Nemzeti Parkban találjuk magunkat, mely 2007-től az UNESCO Világörökség része.
Csipkézett sziklák, háttérben a Teide csúcsa
Hegyekké magasodó dombok, mély völgyek, medencék, olykor csipkézett bazaltsziklák, kőoszlopok, megkövesedett lávafolyamok között vezet a kanyargó autóút. Az egyik legszebb és egyben leghíresebb kőalakzat-együttes a Los Roques Garcia, melynél külön parkolót is kialakítottak; gyalogosan is érdemes körbejárni, és róla legalább egy emlékképet készíteni.
A Los Roques Garcia közelről
A parkban nemcsak a Teide kiemelkedő csúcsa érdemel különleges figyelmet, hanem a Pico Viejo, mely több mint háromezer méterével a Teide-hegy második legmagasabb vulkánja. Kráterének átmérője nyolcszáz méter. 1798-ban tört ki utoljára, melyet azután két földrengés is követett.
A feketétől a világosbarnáig, a legváltozatosabb színárnyalatokban elénk táruló vulkáni hordalék a szakemberek szemében azt is jelzi, hogy a felszín alatt egykoron megolvadt kőzetanyag, a magma milyen régen szilárdult meg, és vált lávakőzetté. Ez legjobban talán épp a Pico Viejónál szembeötlő.
A Pico Viejo
A földrajz iránt különösen érdeklődők, valamint a geológusok számára e marsbéli tájra eljutni még különlegesebb lehet, mert kézzelfogható valósággá válhatnak a tantermekben tanultak. Az El Portillo látogatóközpontban alaposan meg lehet ismerni a hegység keletkezéstörténetét. A közeli obszervatóriumban pedig izgalmas lehet kémlelni az eget, hisz ez a világ legnagyobb csillagvizsgálója, s innen nyílik a világ egyik legjobb kilátása az égboltra. Ha pedig valaki a Teide-hegyről szeretné élvezni a naplementét, szervezett éjszakai túrán is rész vehet.
Olykor marsbéli a táj
Az írásunkat illusztráló videóból és fényképekből még egyértelműbben kiderülhet: aki Tenerifén jár, annak kihagyhatatlan kirándulás és élmény a Teide.
Egyre többen keresnek és találnak maguknak uniós országokban ingatlanokat; Spanyolország népszerű vásárlási helyszín.
Az orvoskutatók legújabb vizsgálati eredményei is hozzájárulhatnak egészségünk megőrzéséhez, és ahhoz, hogy felismerjük: még időben változtatnunk kell eddigi életmódunkon.
Ha szeretünk klasszikus alkotásokat nézni jó minőségben, nagy vásznon s nem otthoni magányunkban, hanem családi, baráti társaságban, egy esti mozizás keretében, akkor érdemes várnunk szeptember 12-ig. Több mint száz művet, köztük restaurált különlegességeket is láthatunk 2023. szeptember 12–17. között a Budapesti Klasszikus Film Maratonon.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!