Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Varró Krisztián ügyész tizenkét éven át írta könyvét a legendás futballistáról, akinek pályafutásáról, életéről sok, eddig ismeretlen tényt tudhatunk meg.
Ha valaki egy labdarúgóról készít könyvet – legyen az orvos, újságíró vagy jogász –, vélhetően a labdarúgás szeretete vonzza a témához. Mikor szeretett bele a futball világába?
Gimnazista koromban sportújságíró akartam lenni. Jártam a Komlósi Oktatási Stúdióba, mely sok újságírót nevelt ki, de valahogy nem tetszett a napi újságírással járó életmód, hogy éjjel van a lapzárta, délelőtt meg alszik az ember. Azért mégis újságíró akartam lenni, de felsőfokú diplomával. A jogászi tűnt a legkézenfekvőbbnek, bár reáltagozatos gimnáziumi osztályba jártam. Amikor aztán jogászként végeztem az ELTE-n, már csak hobbiként tekintettem az újságírásra. Konkrét emlékem van arról, mikor szerettem bele a fociba. Amikor a televízióban kilencéves koromban láttam az 1982-es labdarúgó-világbajnokság Magyarország–Salvador mérkőzését, amelyen 10–1-re győztünk. Korábban vitt már apukám kollégája Fradi-meccsre, láttam a televízióban egy Fradi–Újpest 5–0-s mérkőzést is, de igazán ekkor fogott meg a futball. Rendszeresen megvettem a Képes Sport és a Labdarúgás újságokat, minden érdekelt a fociról. Tízévesen már kettős rangadón is voltam egy barátom apukájával, tizenegy évesen pedig már egyedül is elmentem Fradi-meccsekre, mert időközben Fradi-drukker lettem. Gimnáziumi éveimben folyamatosan jártam mérkőzésekre, a Fradi akkoriban, 1992-ben lett bajnok. Válogatott találkozón először 1987-ben voltam az 5–3-as magyar–lengyelen, ahol Détári azt a csodálatos gólt csavarta be a szélről, szabadrúgásból. De később már csak tévében néztem focit, és más sportágak is megfogtak, az olimpiai közvetítéseket mind láttam. Idővel elkezdtem sporttémájú könyveket vásárolni, egy idő után pedig a rokonságban kezdtem csodabogár lenni, mondván, ez a fiú mindent tud a sportról. Számomra Biblia volt Hámori Tibortól a Puskás – Legenda és valóság, Bocsák Miklóstól a Kocsis és Czibor, és Tandori Dezső Nagy gombfocikönyve.
Miért éppen Kubala László személyisége ragadta meg, hogy könyvet írjon róla? Egy olyan játékosé, aki 1927 és 2002 között élt, akit nem is láthatott a pályán focizni? Látta filmfelvételekről a játékát? Netán ismerte személyesen?
Kubala László neve egy-egy mondat erejéig mindig felmerült az általam olvasott és szeretett sportkönyvekben. Felkeltette az érdeklődésemet, ki ez a misztikus futballista, aki a Barcelonának volt a nagy játékosa. Egyetemista koromban, 1994-ben, az első focimeccsemen úgy eltörtem a bokámat, hogy nyolc hónapig járógipszet viseltem, mankóval jártam vizsgákra is. A kényszerű otthonlét ideje alatt elkezdtem enciklopédiát készíteni a futballistákról. Kubala életére is ekkor lettem igazán kíváncsi, éppen Paraguayban lett szövetségi kapitány. Mivel akkoriban még nem láttam őt játszani archív felvételekről, elképzelésem sem volt arról, milyen játékos lehetett. Személyesen soha nem ismertem. Személyisége az e könyvhöz végzett gyűjtőmunkám idején fogott meg nagyon, mozgóképet is csak ekkor láttam róla először.
Varró Krisztián: „A halála után hat évvel döntöttem el, hogy könyvet írok róla” (Fotó: Láng Győző)
Mikor és hogyan látott munkához?
A halála után hat évvel döntöttem el, hogy könyvet írok róla. 2008-ra már sok információt gyűjtöttem róla. Először cikkben gondolkodtam, de aztán láttam, könyvnyi anyagom gyűlt össze. Először interneten néztem alaposan utána, embereket kutattam fel, ki az, aki még él, és tudna mesélni róla. Így találtam rá Kozma Gyula Pozsonyban élő sportújságíróra, aki a szlovák időszakára tudott emlékezni, vagy Gyetvai László, Rudas Ferenc, egykori játékostársakra. Majd ott voltam a barcelonai Nou Camp stadionban 2009 szeptemberében, amikor felavatták Kubala László szobrát. Akkor már tudtam az ötvenes évek nagy barcelonai aranycsapatának névsorát, amelyben Kubala játszott, és később közülük több játékossal is sikerült megismerkednem, beszélnem.
Kubala László nevét a Vasas futballakadémiája vette fel, de neve még ma sincs annyira a magyar köztudatban, mint például az Aranycsapat játékosaié. Mi ennek az oka?
Ezzel kicsit vitatkoznék. 2008-ban, amikor elkezdtem foglalkozni a leendő könyvvel, ez még valóban így volt, de mára már megváltozott a helyzet. Az viszont igaz, hogy az ötvenes években elhallgatták őt, mintha nem is létezne, hasonlóan, ahogy Puskás nevét nem lehetett leírni az újságokban 1956 után. Kubala különben kétszer hagyta el a szülőhazáját. Először 1946-ban, a sorozás elől ment el, ami még bocsánatos bűn volt, mert Csehszlovákiába, Pozsonyba költözött. Apja szlovák származású volt, de ő Budapesten született. Az ŠK – ma Slovan – Bratislavában játszott, megkapta a csehszlovák állampolgárságot, és többször szerepelt is a csehszlovák válogatottban. Majd csaknem két évvel később visszatért Magyarországra. A Vasas igazolta le, és három alkalommal a magyar válogatottban is focizott. Második elmenetele 1949 januárjában volt, amikor előbb Olaszországban kötött ki, majd 1950-ben az FC Barcelona kínált számára szerződést. Későbbi pályafutásának érdekessége, hogy amikor a Barcelona kelet-európai helyszíneken lépett fel, ott Kubala soha nem játszott. 1953 és 1961 között különben 19 alkalommal szerepelt a spanyol válogatottban is. Az itthoni megítélése némileg megváltozott, amikor spanyol szövetségi kapitány lett 1969-ben, már interjú is jelent meg vele a Labdarúgás című szaklapban. Kocsis Tibor 2014-re készítette el a Magyarok a Barçáért című dokumentumfilmet, és ekkor már azt tapasztaltam, hogy a magyar sportsajtóban elfoglalja méltó helyét. Egyébként Barcelona mellett szobrot kapott Budapesten is, a Vasas Fáy utcai sporttelepén, Angyalföldön pedig, közel a Vasas-pályához, parkot neveztek el róla, ahol emlékkövet is állítottak tiszteletére.
Melyek azok a tények, amelyeket a sportszerető magyar olvasók eddig nem nagyon tudtak Kubaláról, és most a könyvéből ismerhetnek meg?
Talán ebből a kötetből derül ki elsőként, mi volt a valós oka, hogy 1948 tavaszán visszatért Csehszlovákiából. Ezt nem valaki mesélte el nekem, hanem tényeket kellett egymás mellé illesztenem. Majdhogynem ügyészi munkával derítettem ki: az lehetett a valóság, hogy Kubala ígéretet kapott Magyarországról, elengedik Olaszországba futballozni. De aztán azok, akik ezt az ígéretet tették, a politikai helyzet változása miatt már nem tudták teljesíteni. 1948-ban áprilistól decemberig játszott a Vasasban. Az akkori magyar bajnokság véghajrájáról egy önálló fejezet szól, eddig azok a történések sem jelentek meg sehol. A könyv valójában Kubala életén keresztül spektrumot ad az 1940-es ’50-es évek magyar futballjáról, az Aranycsapat kialakulásáról oly módon, ahogyan azt eddig még nem írták le. Az 1970-es években Kubala László és Östreicher Emil, a világ egyik leghíresebb menedzserének személye megkerülhetetlen volt a spanyol futballban. Mindenhová bejáratosak voltak, hasonlóan Puskáshoz. Akkoriban jó kapcsolatot alakítottak ki magyar sportvezetőkkel, újságírókkal, írókkal, és hozzásegítették a magyar válogatott keretet, hogy ideális körülmények között készülhessenek a téli szezonban Spanyolországban. Válogatott találkozókat is szerveztek a két ország között. Erről is írok. Abban is biztos vagyok, hogy Kubala Lászlóról ilyen részletességgel nyomtatásban még nem jelent meg statisztikai anyag, sehol a világon. A könyv végén található terjedelmes névmutató, valamint bibliográfia sem szokványos. Úgy éreztem, érdemes bővebben is kifejteni, kiket takarnak a kötetben felbukkanó nevek, különösen az 1940-es, ’50-es, ’60-as évekből.
Valóban igaz az az anekdota, hogy a 99 ezer néző befogadására alkalmas Nou Campot, a mai Barcelona-stadiont azért kellett az ötvenes években megépíteni, mert annyian voltak kíváncsiak Kubala játékára, hogy a korábbi, 40 ezres stadion kicsinek bizonyult?
A visszaemlékezésekből ez annyira igaznak tűnik, hogy az a pár év hozta el az FC Barcelona számára szurkolótábora növekedését, amikor Kubala László ott játszott. Az új stadiont már 1953-ban elkezdték építeni, végül 1957-re készült el. Kubala olyan népszerű volt Spanyolországban, hogy 1954–55-ben filmet is forgattak róla. Olyan népszerű lehetett, mint mondjuk Beckham, amikor leigazolta a Real Madrid. Csak Kubala komplexebb játékos volt Beckhamnél, aki inkább „iparos” volt, míg Kubalára egy egész csapatot lehetett építeni. Benne egyszerre volt meg a játékintelligencia és a technikai tudás. Emellett még sármos, helyes fiú is volt. A futball annak idején az egyik legfőbb szórakozás volt, nemigen volt helyette más, legfeljebb Spanyolországban a bikaviadal, amit egyébként Kubala utált. Kubala László, valamint az 1953-ban Argentínából a Real Madridba igazolt, ugyancsak kiváló labdarúgó, Di Stéfano 1953-tól a spanyol embereknek egyfajta örömforrás volt.
Már szóba került Kocsis Tibor rendező, aki most készíti új dokumentumfilmjét Kubala Lászlóról. Tudja segíteni tudásával az ő munkáját, illetve segítette-e önt könyve megírásának idején?
Még 2008-ban ismerkedtünk meg, és azonnal jó barátok lettünk. Szakértőként segítettem a munkáját a Barça-filmben, ugyanúgy, ahogy most is együtt dolgozunk. Tibor sajátos látásmódjával, interjúk szervezésével, zseniális képanyaggal segített a könyvem szerkesztésében. A tervezett Kubala-filmről annyit elárulhatok, hogy sikerült archív felvételre bukkanni az 1948 novemberi botrányos bolgár–magyar válogatott focimeccsről. Ekkor játszott Kubala utoljára a magyar együttesben. Az ott történtek miatt tiltották el Puskást. Hogy miért, az majd kiderül a dokumentumfilmből…
E több mint hétszáz oldalas vaskos kötet a Twister Media Kft. gondozásában valójában már 2019 végén megjelent, mégis csupán nemrég volt a könyv hivatalos bemutatója. Miért?
A Covid-járvány miatt elmaradtak a 2020 tavaszára tervezett könyvbemutatók, majd egyre tolódtak, egészen mostanáig.
Van esély arra, hogy Spanyolországban is megjelenjen a könyv? Bizonyára ott is lenne érdeklődés iránta!
Bízom benne. Remélem, a fordítás hamarosan megkezdődik, és sikerül majd kiadót találni.
Tervez-e írni újabb focikönyvet? Hiszen alaposan megismerte a magyar és a spanyol futball különböző korszakait, és még számtalan tény, adat maradhatott ki a kötetéből.
Egyelőre most sok-sok sporttémájú, kiváló könyvet olvasok, nem csak focival összefüggőt. Így gyűjtök újabb inspirációt. Az ötvenes évek labdarúgása számomra nagyon izgalmas téma. Ötletként már megfogalmazódott bennem, hogy olvasmányosan, mégis tényszerűen, foglalkoznom kellene az Aranycsapat néhány játékosának sajátos kapcsolatával, ellentéteivel, együttműködéseivel.
Névjegy
Varró Krisztián 1973-ban született Pécsett. Édesapja ágáról bolgár felmenői vannak. Egyik rokona jogász és újságíró volt, aki ügyészként, 1913 nyarán haditudósító volt a második Balkán-háborúban.
1999-ben szerezte meg jogi diplomáját az ELTE jogi karán. Az ügyészi munkát választotta, mert „apukám igazságügyi orvosszakértő, így a krimik imádata, a bűnügyek szeretete belém ivódott, és ez tűnt a legizgalmasabbnak a számomra”. Tíz éven át nyomozó ügyészként dolgozott. Tizenkét éve van a Budapesti XI. és XX. kerületi Ügyészségen, ahol bűnügyekkel foglalkozik: klasszikus nyomozásfelügyeletet, vádképviseletet ellátó ügyészi munkát végez.
A kötet borítója
