Alzheimer-kór színházban, moziban

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2015 februárjában mutatta be a Belvárosi Színház Florian Zeller Apa című tragikus bohózatát, mely különös szemszögből tárja elénk a máig gyógyíthatatlan Alzheimer-kór betegséget.

Puskás Ferenc emlékére és az Alzheimer-kór magyar áldozataiért annak idején, 2007 júniusában, díszbemutatón vetítették le Budapesten az Egyre távolabb (Away from Her) című kanadai játékfilmet Sarah Polley rendező és Puskás Ferenc özvegyének jelenlétében, dr. Hámori József agykutató fővédnökségével. Az alkotás Julie Christie és Olympia Dukakis, két Oscar-díjas színésznő főszereplésével tárja a néző elé, milyen hatalmas kihívásokkal kell szembenézniük az Alzheimer-kórban szenvedő betegeknek és hozzátartozóiknak.

Jelenetek a Belvárosi Színház Apa című darabjából. Fotók: Takács Attila

E szörnyű betegség napjainkban egy újabb színvonalas film, a Megmaradt Alice-nek (Still Alice) kapcsán került ismét az érdeklődés homlokterébe a nagyvilágban. Lisa Genovea regénye alapján Wash Westmoreland és Richard Glatzer írták és rendezték a művet, melynek főhősnője, dr. Alice Howland boldog házasságban élő, háromgyermekes nyelvész, aki karrierje csúcsán szembesül azzal, hogy feledékenységének oka egy kezdődő Alzheimer-kór. Korai stádiumában kezdi tudatosabbá tenni életét, és veszi fel életakarásával a küzdelmet az elbutulás, a szenvedés, a közelgő halál ellen. A főszereplőt, az 55 éves Julian Moore-t alakításáért tucatnyi díjjal jutalmazták, köztük 2015 év elején kiérdemelte a BAFTA- (Brit Filmakadémia), a Golden Globe- és az Oscar-díjat is.  

A kezdetben csak memóriazavart, később teljes szellemi hanyatlást okozó, gyógyíthatatlan, súlyos betegségben a világon 44 millió, Magyarországon legalább 160 ezer ember szenved. Számuk 2050-re akár meg is háromszorozódhat – vélik a kutatók. Olyan híres emberek váltak a kór áldozatává, mint az 1994-ben Nobel-díjat érdemelt Harsányi János magyar–amerikai közgazdász, vagy Puskás Ferenc, a világ valaha volt egyik legjobb futballistája. A visszafordíthatatlan és gyógyíthatatlan betegségben szenvedett többek között Kant, Swift, Stendhal, Maugham, Henry Ford, Frank Sinatra, Charles Bronson, Winston Churchill és Ronald Reagan.

E szörnyű kór áll a középpontban Florian Zeller francia író Apa (Le Père) című darabjában is, mely 2015 februárjától látható a Belvárosi Színházban Gáspár Ildikó rendezésében, az Orlai Produkció gondozásában. A 2014-ben Moliére-díjat nyert alkotás különlegessége és egyben bravúrja, hogy a világot egy beteg férfi szemszögéből látja a néző, vele együtt élheti át a külvilág látszólagos szétesését, a teljes talajvesztettség érzését, s az idős emberrel együtt próbálhatja meg kibogozni az élet összekuszálódott szálait. Vele nyomozunk, mi mikor és miért történt, illetve nem történt meg, ki mikor és miért jelent meg vagy tűnt el az életéből, kit kivel kever össze, és ki mit akar tenni az életében, az életével. Az író szeretettel teli humorral ismertet meg minket a főhős betegség elleni küzdelmével, harcát az agyával, az őt körülvevő rokonokkal, a jó szándékú segítőkkel.

Lukáts Andor szenzációsan formálja meg a beteg embert, aki természetesen önmagát egészségesnek érzi, látja, és aki nem érti, mit akar tőle a lánya (akit Hámori Gabriella alakít, értőn). Az apa azt sem érti: ha a saját lakásában él, miért mondják neki, hogy az a lánya otthona; miért felejti el mindig, hol van az órája, mikor lopták el, ha az mégis a csuklóján van; miért akarják őt gondozónőre bízni a saját lakásában; és miért nem állnak össze a dolgok sehogy sem, hiába erőlteti meg az agyát…

A vő, az orvos, a gondozónő, a nővér alakjában Makranczi Zalán, Bohoczki Sára, Molnár Gusztáv, Lázár Kati csak még jobban összezavarja az apa mind bonyolultabbá váló életét. Ahogy haladunk előre az időben, mind jobban megismerjük világát, gondolkodásmódját, átérezzük helyzetét, s kapunk őszinte képet az Alzheimer-kór szörnyű jellemzőiről. Hogy annak előre haladtával miként romlik a szellemi képesség, hagy ki a memória, válik feledékennyé az ember. Az elbutulás egy idő után hogyan teszi lehetetlenné az önellátást, vész el az időbeli és térbeli tájékozódó képesség, romlik az ítélőképesség. A család, a gondozó oldaláról pedig milyen türelmet igényel az együttélés, az ellátás, a lelki támogatás.

A szünet nélkül tartó kétórás, remek előadás elgondolkodtatja, a téma továbbgondolására készteti a nézőt, akivel bizony előfordulhat: egyszer még saját környezetében is találkozhat e kórral.

---