Amit egy kelet–nyugati utca összeköt

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy rendkívüli kötet egyszerre szakmai, kollektív és személyes. Szól jogról, igazságosságról és megrázó élettörténetekről.

– Apám jogász volt, tudta mit tesz – Niklas, a háborús bűnös Hans Frank fia jelenti ki ezt könyörtelenül, egy szűk cellában, Nürnbergben, az Igazságügyi Palota hátsó szárnyában. Philippe Sands brit nemzetközi jogásznak mondja ezt, akivel a helyszínen együtt emlékeznek a nürnbergi perre, ahol 1946-ban huszonegy vádlott sorsáról ítélkezett egy Nemzetközi Katonai Törvényszék. Köztük Hans Frankéról is. Ő volt Adolf Hitler magánügyvédje, kegyetlen főkormányzóként pedig személyes megbízottja a németek által megszállt lengyel területeken.

*

Philippe Sands Kelet–nyugati utca című könyvében ugyan részletesen ír a híres nürnbergi perről, műve mégsem elsősorban a híres tárgyalássorozatról szól, hanem, ahogy az alcímben is közli: „a népirtás és az emberiesség elleni bűntett fogalmának eredetéről”. Ám nem csupán jogi összefüggéseiben, hanem kalandokban, tragédiákban bővelkedő élettörténeteken keresztül, amelyek sajátos módon kapcsolódnak a történelem viharai által sújtott kelet-európai városhoz, Lvivhez. A négy főhős közül hárman jogászok, a negyedik pedig családi szálon kötődik a szerzőhöz; ő nem más, mint Sands nagyapja.

*

A nürnbergi per vádlottjai (Forrás: Wikipédia)

De előbb vissza Nürnberghez. Az emberiség történetében ez volt az első alkalom, hogy egy állam vezetőit bíróság elé állították két új bűntett: emberiesség elleni bűncselekmények és népirtás vádjával. A szerző e bűncselekmények szemszögéből elemzi a vádakat, az ügyészi érvrendszereket, és bemutatja, hogy a fenti fogalmak megalkotói és képviselői milyen kapcsolatban álltak az ügyészekkel, s rájuk milyen hatással voltak.

1946 őszén, 453 nyílt tárgyalás során tizenkét évnyi rettenet tényei és részletei kerültek nyilvánosságra, tanúk sokaságának meghallgatásával. A bírák sorra vették a háborús bűncselekményeket, megállapították azok tényét, és ítéletükbe belefoglalták az emberiesség elleni bűncselekmények fogalmát, melyet az emberiség történetében először ismertek el a nemzetközi jog részeként. Megállapították, hogy a bűnöket nem az állam, nem elvont szervezetek követték el, hanem hús-vér emberek, és levonták azt a következtetést, hogy a nemzetközi jog rendelkezéseinek igenis az elkövető egyének megbüntetésével lehet érvényt szerezni. Az egyénnek vannak nemzetközi kötelezettségei, melyek „túllépik az egyes, állam által rákényszerített engedelmesség nemzeti kötelezettségét” – érveltek a bírák. A népirtás fogalmát viszont egyszer sem említették ítéletükben. Nürnbergben tizenkét vádlottat ítéltek halálra, fellebbezési jog nélkül. Köztük volt Hans Frank is.

A per modern világra gyakorolt hatása jelentős: a közmegegyezés szerint létrejött a nemzetközi igazságszolgáltatás modern rendszere – összegez a szerző.

*

Nem véletlenül jegyzi meg a kiadó a kötethez fűzött bevezető jegyzetében, hogy a könyv egyik központi fogalma, a crimes against humanity – melyet először a nürnbergi per alapjait megteremtő londoni statútumban használtak –, a magyar jogi szaknyelvben sokáig az emberiség elleni bűncselekmény fordításban szerepelt. Ám 2011-től ez megváltozott, az emberiesség elleni bűncselekmény váltotta fel, s a magyar jogalkotásban is ez a fogalom honosodott meg. (Lásd: 2011. évi CCX. törvény az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről, valamint a 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről.) A köznyelv azonban még ma sem követi a nemzetközi s immáron magyar jogi szaknyelvet, és inkább a korábbi változatot használja, mely nem fejezi ki a jogászok között már egyértelműsített kifejezést. A jog nyelve e fogalommal az emberi mivolt elleni brutális és tömeges támadást írja le. A népirtás, a genocídium bűncselekménye egy egész népcsoport megsemmisítésére irányul – ez egyértelmű mind a köz-, mind a jogi nyelv fogalomtárában.

*

A kötet magyar kiadásának borítója

És most újra a könyvről (melynek fordítója is természetesen az emberiesség szót használja). A kötetnek négy főhőse van.

Hans Frank, a már említett náci háborús bűnös.

Hersch Lauterpacht a nemzetközi jog cambridge-i professzora, aki ott volt Nürnbergben a brit ügyészek tanácsadójaként; ő javasolta, hogy a nürnbergi statútumba foglalják bele az emberiesség elleni bűntett kifejezést.

Rafael Lemkin ügyész, aki az Egyesült Államokba menekült hazájából, Lengyelországból, és tagja volt a neves per amerikai ügyészi csapatának; ő alkotta meg a népirtás kifejezést, küzdött azért, hogy a nürnbergi bírák e bűnös cselekedetért is ítéljék el a vádlottakat.

A negyedik főszereplő Leon Buchholz, a jogász-író Lembergben – az Osztrák–Magyar Monarchia legészakibb tartományának, Galíciának fővárosában – született nagyapja, akinek zsidó származású családja éppen Hans Frank döntéseinek következményeként pusztult el a második világháború idején.

Mind a négy embernek – így a szerzőnek is – van kötődése e kelet-európai városhoz, mely 1914 és 1945 között nyolcszor(!) cserélt gazdát. Nevezték Lwównak (Lengyelország részeként), Lvovnak (a szovjet megszálláskor), Lembergnek (miután a németek foglalták el), Lvivnek (azt követően, hogy Ukrajnához került), s ma hivatalosan ezt a nevet viseli. E több népcsoport által lakott település Európa zűrzavaros huszadik századának mikrokozmosza – ahogy Philippe Sands jellemzi. Vérbe torkolló konfliktusok színtere, kultúrák pusztulásának helyszíne. És talán nem lehet véletlen, hogy az emberiesség elleni bűntett és a népirtás fogalmának megalkotói, Lauterpacht és Lemkin innen származnak. Mindketten Lemberg egyetemén tanultak jogot, és tapasztalhatták meg városuk történetében a jogtiprásokat. Hans Frank pedig a náci birodalom főkormányzójaként itt tartotta híres-hírhedt beszédét, és döntéseivel aktív részese volt a világháború idején az itteni szörnyűségeknek.

Fantasztikus, ahogy a szerző aprólékos munkával feltárja hősei életútját. Archívumokban, levéltárakban keres új információkat, és talál feltevéseire bizonyítékokat. Egykori ismerősökre, leszármazottakra lel, akiknek visszaemlékezései segítenek számára összeállítani élettöredékekből egész életeket. Fontos állomásai többek között New Jersey és Norwich, Párizs és Bécs, Hamburg és Krakkó, Żółkiew és Lviv. Újságok, tanulmányok, könyvek, térképek, fényképek vezetik az író útját, aki személyes hangon, olvasmányosan, regényesen, izgalmasan nyújtja át olvasóinak kutatásainak eredményeit.

*

Rafael Lemkint mélységesen felháborította és megbotránkoztatta, hogy az általa alaposan körülírt népirtás bűntettében nem tartották bűnösöknek a nürnbergi vádlottakat 1946. október 1-jén. Mégis elégedett lehetett két hónappal később: 1946. december 11-én, New Yorkban az ENSZ közgyűlése 96. határozatában (The Crime of Genocide) elfogadta, hogy a népirtás a nemzetközi jog hatálya alá eső bűncselekmény. Vagyis abban a kérdésben, melyben a nürnbergi bírák még óvatoskodtak, és megkerülték a kérdést, az ENSZ bátor volt szabályt alkotni.

Ugyanezen a közgyűlésen a 95. határozatban (Affirmation of the Principles of International Law Recognized by the Charter of the Nürnberg Tribunal) a tagállamok megerősítették azokat a nemzetközi jogi elveket, amelyeket a Nürnbergi Bíróság Alapokmánya elismert, vagyis az egyén védelmét, az emberiesség elleni bűntettek vádjának lehetőségét. Azt a fogalmat, melyet Hersch Lauterpacht alkotott meg.

Lemkin és Lauterpacht munkásságának hatása napjainkig tart. Az ENSZ e határozatai után bő fél évszázaddal, 1998-ban állapodtak meg az ENSZ tagállamai egy Nemzetközi Büntetőbíróság felállításáról, s egy ruandai diktátor volt az első (Jean-Paul Akayesu), akit népirtás bűntettében nyilvánítottak bűnösnek. 1999-ben Slobodan Milošević szerb elnök volt az első hivatalban lévő államfő, aki ellen emberiesség ellen elkövetett bűntettekért emeltek vádat, majd 2001-ben, hivatalából való távozását követően népirtással is megvádolták a Srebrenicában elkövetett mészárlás miatt.

*

A szerző, Philippe Sands a magyar olvasóknak küldött videoüzenetében

S hogy mit is jelent a címbéli utcanév? Az csak e kivételes mű utolsó lapjairól derül ki – hagyjuk is meglepetésként az olvasónak. Helyette inkább arról írunk, hogy Philippe Sands 2020 áprilisában, kötete magyar kiadásának megjelenése alkalmából Budapestre látogatott volna, de az utazás a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Az írót szoros jogi szálak fűzik az országhoz: a Bős–Nagymaros-perben egyike volt a Magyarországot képviselő nemzetközi jogászoknak. Az író–olvasó-találkozóról lemaradó magyar tisztelői a nekik szánt videoüzenetével kénytelenek megelégedni.

Ebben Sands megjegyzi: a bősi perben 1997-ben hozott döntés lett az első olyan ítélet, melyet a nemzetközi környezetvédelmi jog témakörébe lehet sorolni, így ez az ügy messze megelőzte korát. Majd hangsúlyozza, mai világunkban „szükség van a nemzetközi szabályok betartására, a nemzetközi jogra és a nemzetközi bíróságra. Mindez visszavezet bennünket a Kelet–nyugati utcához, 1945 kivételes pillanatához, amikor a nemzetközi jog megszületett.”

A könyvet 2017-ben az év legjobb tényirodalmi művének választották. Magyarul a Park Kiadó gondozásában jelent meg.

---