Az e-cégeljárás első negyedéve a hivatalos nyomtatványkitöltőt szállító CompLex Kiadónál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elektronikus cégeljárás kizárólagosságának bevezetése óta eltelt három hónap. Hogyan értékelné ezt az időszakot a Kiadó szemszögéből?


Nem volt könnyű, hiszen egy teljesen új, eddig nem alkalmazott rendszert kellett kifejlesztenünk nagyon rövid idő alatt. Programozók, jogászok, tesztelők éjjel-nappal dolgoztak a minél jobb nyomtatványkitöltőért, amelyben ennek ellenére is maradtak hibák az induláskor. Az észlelt és az ügyfelek által jelzett hibákat folyamatosan javítottuk, így rövid időn belül stabilizálódott a program.

Hogyan jelentkezett az indulás a Kiadó ügyfélszolgálatánál?

Több ezer telefont és e-mailt fogadtunk, válaszoltunk meg, sok száz beadványt megvizsgáltunk. Nem volt szerencsés, hogy az e-cégeljárás kötelezően bevezetett alkalmazásával egy időben zárult a TEÁOR-kódok átalakítására adott törvényi határidő, amit azóta már módosítottak. Sok cégtulajdonos az utolsó időszakra halasztotta ezeket a módosításokat, így a szokásosnál jóval több cégeljárás indult a cégbíróságokon.

Melyek voltak a leggyakoribb problémák, amelyekkel az ügyfelek megkeresték a Kiadót?

Sok újat kellett megtanulni mindenkinek, és ez nem ment problémamentesen. Időt, energiát, figyelmet igényelt az első beadványok elkészítése, „összecsomagolása”. Sokszor szakítani kellett a korábbi gyakorlattal, mert az új rendszer szigorúan működik. A pontatlanul kitöltött nyomtatványok már az első szűrőn, az informatikai vizsgálaton fennakadtak, vagy pedig a cégbírónál kerültek elutasításra. Számos elutasító vagy hiánypótló határozatot az eljáró ügyvédek sem tudtak értelmezni. Ilyenkor, ha felhívták az ügyfélszolgálatunkat, megkértük, hogy küldjék be a nyomtatványkitöltő programmal előállított fájlt, az informatikai vizsgálat eredményét, amit a szakembereink megvizsgáltak. Természetesen kérésre előzetesen is átvizsgáltuk a beadványokat.

Milyen típusú hibákkal találkoztak legtöbbet?

A legtöbb problémát az egyszerűsített eljárásnál a törvényességi szempontú vizsgálat elvégzésére vonatkozó nyilatkozat megtétele jelentette, hiszen ezt már nem kellett a jogi képviselőnek aláírni, csak a jelölőnégyzetet kellett beikszelni, ami sokszor elmaradt.

Fejtörést okozott az APEH-nek szóló nyilatkozat helyes, elutasítástól mentes beadása is. Erre többféle gyakorlat is kialakult, de jogszabályi megoldás a mai napig nincs.

Gondot jelentett az is, ha nem a cégjegyzék adatai szerint töltötték ki a változásbejegyzési kérelmeket, de abból is adódhatott hiba, ha valaki „nagyon” ragaszkodott a bejegyzett cégadatokhoz, és a séma által megkövetelt, de a cégjegyzékben nem szereplő adatot nem töltötte ki (pl. jogviszony kezdete, tag anyja neve a régi adatok között nem szerepelt). Nem egyszer adódott olyan helyzet is, hogy a felhasználó engedett a sémakötelezésnek, viszont a cégbíró elutasította a kérelmet azért, mert be nem jegyzett adatot is feltüntetett. Ezek a kérdések mára már megoldódtak.

Sokan fordulnak hozzánk jogi, tartalmi kérdésekkel is.

Milyen segítséget tud nyújtani a Kiadó az ügyfeleinek a fentieken túl?

A Kiadó jogi státusa nem teszi lehetővé, hogy konkrét jogi ügyekben, tartalmi kérdésekben jogi tanácsot adjon. A bejövő hívások, levelek jelentős része viszont igényli az ilyen jellegű segítségnyújtást is. Ennek megoldására külső szakemberek (bírák, ügyvédek) bevonásával indítunk egy új szolgáltatást. A Gazdasági társaságok – kérdések és válaszok online-szolgáltatás a társasági jog, a cégjog és a fizetésképtelenségi jog területéről háromféle csatornán közvetít jogi (az e-cégeljárás kapcsán akár technikai) iránymutatásokat, persze nem nevesített, konkrét ügyekben.

A nyomtatványkitöltő program (Cégeditor) továbbfejlesztésével jelentősen megkönnyítjük az ügyfeleink dolgát. Új funkció változásbejegyzési kérelmeknél az automatikus cégadatkitöltés, melyet egyszerűen a kiadói internetes cégadatbázissal való összekapcsolás biztosít. A cégadatbázis a Céghírek és Céghírek Plusz kiadványaink alapadatbázisa, amelynek használatát a változásbejegyzési kérelmek kitöltéséhez ingyen biztosítjuk, így a cégadatok lekérdezése nem jelent pluszköltséget ügyfeleinknek. Ezen kívül számos más újdonsággal is szolgál a megújult Cégeditor.

dr. Bodolai László


 

CompLex segítség az e-cégeljáráshoz

Ingyenes lemez az Ügyvédvilág olvasóinak!
A lemezt keresse az újság mellett!
Összegyűjtöttünk minden információt és programot, ami segíti az elektronikus cégeljárás elméleti és gyakorlati alapjainak megismerését.

A lemez tartalma:
Interaktív útmutató az elektronikus cégeljárásról
A számítástechnikai lépéseket animációk lejátszásával és képekkel, szöveges útmutatókkal, az eddigi tapasztalatokat tolmácsoló tippekkel lépésről lépésre követheti.

Cégeditor nyomtatványkitöltő-program ingyenes verzió, most TEÁOR és magyar irányítószám automatizmussal
Az IRM által bevizsgált és folyamatosan ellenőrzött nyomtatványkitöltő-program.

Tájékoztató a Cégeditorról
a CompLex ingyenes nyomtatványkitöltőjének továbbfejlesztett változatáról:
– Automatikus cégadatkitöltés változásbejegyzésnél a CompLex Kiadó internetes cégadatbázisával összekapcsolva
– Jogi képviselő adatainak automatikus kitöltése és
– más automatizmusok.

A cégadatok lekérdezése nálunk nem jelent pluszköltséget ügyfeleinknek!

A Cégeditor program két új kiadványon érhető el:

CompLex Iratmintatár Plusz
Cégeditor iratmintákkal

Bővebb információkért keresse ügyfélszolgálatunkat: (40) 464-565, info@complex.hu


Kapcsolódó cikkek