Az igazság művészete

Online rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált 2021. március 1-je és 10-ike között, melyen 30 alkotást láthatunk – otthon, a fotelünkből.

Magányosan vegetáló Gorbacsov; fehérorosz nyugalmazott tábornok, aki sztriptíztáncos unokájával él együtt; nagy dilemma előtt álló serpák; módos nyugdíjasok Floridában; elefántcsontparti férfi, az európai jogrend szerint embercsempész bűnöző, afrikai sorstársai szemében megváltó; nagymama, aki 1944 végén Auschwitzban született.

E filmhősök a fővárosi mozik helyett ezúttal mind-mind az otthonunkba költözhetnek. Ezúttal ugyanis a hivatalosan 7. Budapest International Documentary Festival (BIDF) névre hallgató jelentős kulturális esemény a digitális térben látható, belépő ellenében, a fesztivál weboldaláról. Egy megváltott digitális jeggyel egy filmet akár egy egész család vagy baráti kör is megtekinthet. A művek a premiervetítések után a fesztivál teljes ideje alatt elérhetők lesznek, Magyarország területéről bárki számára.

Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2021 – online

A fesztivál plakátja

A további újdonságok között szerepel, hogy a csaknem két hét alatt ismert, hozzáértő műsorvezetőkkel folyamatosan láthatók majd beszélgetések élő adásban az alkotókkal, valamint azokkal a prominens civil nagykövetekkel, akik az adott filmtémák szakértői. E beszélgetések felvételről elérhetők maradnak a BIDF honlapján és YouTube-csatornáján.

Az igazság művészete – ez a szlogenje a 2021-es BIDF-nek, mely a világ egyik rangos dokumentumfilm-versenyfesztiválja. Versengenek az egészestés filmek – három magyar mű is lesz a programban – és egyetemi diákverseny is zajlik majd. Érkeznek alkotások többek között az Egyesült Államokból, Franciaországból, Hollandiából, Németországból, Csehországból, Romániából, Lettországból.

Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2021 – online

Nem vagyok egyedül (Fotók: BIDF)

A fesztivál nyitó darabja 2021. március 1-jén, este 7 órakor az I Am Not Alone (Nem vagyok egyedül) örmény-amerikai dokumentumfilm. Garin Hovannisian író-rendező igaz történetet dolgoz fel. 2018 húsvétján, Örményországban egy férfi élőben jelentkezett be a Facebookon, és közölte: elindul gyalog az országban, hogy az embereket békés forradalomra szólítsa fel. Meg akarja dönteni a korrupt, populista rezsimet, amely abszolút hatalmat gyakorol a nép fölött. Az ezt követő negyven nap során testközelből találkozunk kis- és nagyemberekkel, köztük az ország vezetőivel is.

Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2021 – online

Csapda a neten

Másnap látható a Vít Klusák, Barbora Chalupová író-rendezőpáros műve cseh és szlovák koprodukcióban, a Csapda a neten (Caught in the Net). Az alkotók kezdeményezésére három fiatal színésznő kiskorúnak tetteti magát, és belépnek egy népszerű online chatszobába. A kamerák előtt zajló kísérlet leleplezi, miként válik mindennapos fenyegetéssé a gyermekbántalmazás modern formája.

Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2021 – online

Gorbacsov.mennyország

A százperces Gorbacsov.mennyország (Gorbachev.Heaven) című cseh-lett dokumentumfilmben a 90. évében járó, magányos idős ember, Mihail Gorbacsov látható., aki Moszkva külvárosában, néhány segítőjét leszámítva, magányosan éli titkokkal övezett életét. Íme, egy utolsó időszakát élő ellentmondásos ember, a történelemkönyvek lapjainak egyik főszereplője, akit tetteiért tisztel a világ, ám nem becsüli saját országa. Akinek politikája révén összeomlott a szovjet birodalom, és visszanyerték függetlenségüket a kelet-európai államok. De akinek vezetése idején a balti államokban emberek haltak meg a függetlenségüket követelve, s elhallgatták Csernobil tragédiáját is. Gorbacsov ma úgy érzi, a pokolban él. Vitaly Mansky rendezése.

Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2021 – online

A sztriptíztáncos és a tábornok

Andrei Kutsila műve a fehérorosz-lengyel alkotás, A sztriptíztáncos és a tábornok (Strip and War). Megismerkedhetünk egy különös párral, melynek tagjai Minszk külterületén együtt laknak: egy szovjetbarát, múltba ragadt tábornok, aki unokájával osztja meg lakását. A fiatalember eredetileg mérnök, de sztriptíztáncosként keresi kenyerét, és saját erotikus színházat akar alapítani.

Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2021 – online

Születési helye: Auschwitz

Születési helye: Auschwitz (Born in Auschwitz) – a holokauszt világnapján, 2021. január 27-én mutatta be a Spektrum televíziós csatorna Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában az On the Spot kéttagú csapatának új filmjét, mely már látható volt Németországban, Ausztriában, Svájcban és Franciaországban is, az ARTE kulturális televízió jóvoltából. A főszereplők egyike Angéla, aki 1944 decemberében az auschwitzi haláltáborban látta meg a napvilágot, mindössze egy kilogrammosan. Barakktársai segítségével édesanyja öt hétig rejtegette őt, míg fel nem szabadult a koncentrációs tábor. Anya és lánya hazatértek Sárospatakra, majd idővel elhagyták Magyarországot, s Kanadában telepedtek le. A másik főszereplő Angéla lánya, Kati, akinek neveltetését végigkísérte a múlt. Kati célja, hogy gyermekeinek, a következő generáció tagjainak már ne adja át a holokauszt traumáját.

Cseke Eszter és S. Takács András öt éven át forgatták a filmet: elutaztak Kanadába, Izraelbe, Lengyelországba, és sétáltak a budapesti Váci utcában is, ahol Angéla egy ideig lakott. A főszereplőket és az alkotókat fogadta Ferenc pápa is. Az archív felvételek mellett a mű készítői az animáció eszközével is éltek.

Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2021 – online

Isten hozott a Mennyországban

Isten hozott a Mennyországban (Some kind of Heaven) – ezt a címet adta dokumentumfilmjének Lance Oppenheim amerikai rendező. A pálmafákkal övezett The Villages nevű hatalmas lakóparkot keresi fel, az idős amerikaiak földi Paradicsomát, mely az Egyesült Államok legnagyobb nyugdíjas közössége Floridában, több mint 130 ezer embernek otthont adva. „Nyugdíjasok Disneylandje” – így emlegetik a mesterséges közösséget, melyre sok izgalmas elfoglaltság vár, idilli környezetben. Itt kötelező a mosoly, a vidámság, a boldogság. Bár csábító a hely, élnek itt olyan lakók is, akik számára hamis ez az utópisztikus világ.

A BIDF weboldala, ahonnan a vetítésekhez el lehet jutni: https://bidf.hu.

A versenyfilmekről: https://bidf.hu/movies.

A fesztivál Facebook-oldala: https://www.facebook.com/bidf.hu.

Kapcsolódó cikkek:


Munkahelyi álmok, álmok munkahelye
2021. február 26.

Munkahelyi álmok, álmok munkahelye

Digitális nomádok – a home office terjedésével egyre inkább teret nyer ez az új kifejezés, mely alapvetően változtathatja meg jó néhány, a távmunkát választó életmódját, Budapesttől Madeiráig.

BMW 220d Gran Coupé – Ilyen még nem volt
2021. február 25.

BMW 220d Gran Coupé – Ilyen még nem volt

A Gran Coupé megjelenésével új kategóriát nyitott magának a BMW, most először a prémium kompakt kategóriában is elérhetővé válik a magasabb gépkocsi-szegmensekben hatalmas sikernek örvendő négyajtós kupék karosszériakoncepciója.

Kamala Harris, a multikulturális alelnök
2021. február 12.

Kamala Harris, a multikulturális alelnök

Az Egyesült Államok alelnökének útja a San Diegó-i ügyészi, Kalifornia állam főügyészi székéből vezetett a szenátusig, majd a Fehér Házig. A hogyant mutatja be a Kamala Harrisről szóló új életrajzi könyv.

Virul a fotelturizmus
2021. február 5.

Virul a fotelturizmus

Karanténfogságunk remélhetően utolsó hónapjaiban egyelőre még maradnak a virtuális ország- és múzeumlátogatások. Az internetes oldalak sok lehetőséget kínálnak.