Drámai csatározás, vagy hatósági eljárás?

Nietzsche szerint „A mi gaztettünk a gonosztevőkkel szemben az, hogy úgy bánunk velük, mint gazemberekkel”. A jogállamban elvileg nem állja meg a helyét Nietzsche idézett megjegyzése, hiszen a garanciákkal kikövezett eljárás ennek ellentmond. A XXI. században ugyanis az ideális büntetőeljárásnak három követelményt kell betartania: egyrészről, fő szabály szerint, érvényesülnie kell a legalitás elvének, vagyis minden büntetendő cselekedetet üldözni kell, másrészről el kell érni, hogy a bűncselekményt el nem követő személyeket ne zaklassák, harmadrészt pedig biztosítani kell a tisztességes eljárást. Ha ezek a követelmények meg is valósulnak, a tárgyalás a legtöbb esetben mégis hagy kivetnivalót maga után. Mert a legjobb tudás, a legjobb eszme sem képes a valóságban működni, ha elszakad az élettől.

„Eljön az ideje, hogy nem lesz más gondolatunk, mint a nevelés.”(Nietzsche)

Vaskuti András
Az ELTE ÁJK-n szerzett diplomát, majd a PKKB-n volt fogalmazó, a szakvizsga után pedig titkár, majd bíró. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen megszerezte a kriminalisztikai szakjogász képesítést. Jelenleg a Fővárosi Bíróság tanácselnöke, illetve az ELTE, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója. Szabadidejében a Magyar Atlétikai Szövetség versenybírája.

Mára mind a büntetőjog, mind az eljárásjog elveszítette közérthetőségét, és szövevényes szabályok rendszerévé vált. A világos tárgyalási stílus már a múlté. A bonyolult hivatali nyelvből az egyszerű polgár egy szót sem ért.

A kívülállók tudatában a tárgyalás olyan csatározás helyszíne, ahol a bíró emberi sorsokról dönt, de a valóságban a tárgyalás színtelen, olyan, mint egy festmény fekete–fehér reprodukciója: nem mutatja az eredeti színeket; mögötte mégis fájdalmas életek izzanak. Az eljárás alá vontak legtöbbször pedig tanácstalanul állnak a bírói pulpitus előtt. Ugyanakkor a jogalkalmazók mentsége, hogy a bíróság roskadásig tele van a folyamatosan érkező bűnügyekkel, és számos helyi bíróság már a kidőléshez áll közel. Az aktákba zárt emberi sorsok viszont mégis csak kiemelt figyelmet érdemelnének!

Vaskuti András tárgyalásaira a fenti megjegyzések nem igazak, mert nála a per koreografált események menete, s a büntetőeljárásnak nevezett drámában a bíró is aktív szerepet kap. Őt mindig érdekli az előtte álló személy sorsa, életének külső és belső alakulása. Nemcsak a jog szenvtelen alkalmazója, hanem a lélek homályos rezdüléseinek is tudója, a belső problémák boncolója. Akárcsak Kosztolányi bírója, aki Édes Anna tárgyalását vezette, Vaskuti András is választ szeretne kapni a ki, mit és hogyan tett kérdéseken túlmenően arra is, hogy miért. Ha kell, tapogatózva halad előre, keresve az igazságot, s arra vár, „hogy majd (…) egyszerre valami fény gyullad, mely érthetővé teszi az egészet”. E nélkül a fény nélkül ugyanis nem születhet jó döntés.

Vaskuti Andrásról köztudott, hogy számos olyan perben volt bíró, ahol a kiemelkedő súlyú bűncselekményt fiatalkorú követte el. Volt olyan büntetőeljárása is, ahol az ölési cselekményt egy 12 éves fiú követte el, és a vádlottak padján egyedül az a 14. évét betöltött társa ült, aki rábírta őt az emberölésre. Ez azt jelenti, hogy ha a valódi elkövetőt büntetőjogilag felelősségre lehetett volna vonni – ha a bűncselekmény elkövetésekor betöltötte volna a 14. életévet –, abban az esetben a ténylegesen elítélt fiatalkorú az emberölés bűntettének felbújtójaként szerepelt volna az eljárásban. Ez az eset (is) felélesztette a napjainkra sem múló vitát a büntetőjogi felelősségre vonás korhatárának kérdéséről, vagyis arról, hogy a 14. életévük előtt felelősségre lehet-e vonni a kiskorúakat.

Vaskuti Andrást most arról kérdezzük, hogy hol legyen ez a határ? Maradjon-e a 14. év, vagy a 12. életévüket betöltők ellen is lehessen büntetőeljárást indítani?

Vaskuti András: Mivel a jelenlegi szabályozás következtében csak a 14. életévüket betöltőkkel szemben lehet büntetőeljárást indítani, ez azt is jelenti, hogy ha az ennél fiatalabbak súlyos cselekményeket követnek el, akkor a felelősségre vonás elmarad.

Aki ismeri a gyerekeket, az tudja, hogy a legnehezebb kor talán a 10. életév körül van. 10. életéve körül a gyermek életében fordulópont következik be. Ez a gyermeki fejlődés Rubiconja. Ahogyan annak idején Caesar is átlépte a Rubicont, s ezzel lehetetlenné tette a visszatérést, úgy következik be a gyermekek életében is a változás. Az eleinte még gondtalan, a világra nyíltan és őszintén tekintő gyermek ettől az időtől kezdve megkomolyodik. Úgy érzi, megszűnt az a védőburok, amely eddig körülvette. A világ teljes súlyával nehezedik rá. A magány érzését is ekkor éli át először. Ez pedig azzal a következménnyel jár, hogy erősebb lesz az „ön”-érzete. Ettől kezdve alaposan megfontolja, hogy kinek a véleményét fogadja el. Az igazságtalanság is jobban megviseli, mint ezelőtt. Indulatból gyakrabban követ el meggondolatlan cselekedeteket.

Hangsúlyozom, hogy a 14 éven aluliak esetében nem büntetésről, illetve megtorlásról lenne szó, hanem felelősségre vonásról, vagyis arról, hogy legyen a tett után valamilyen következmény, és nem feltétlenül szabadságvesztésre gondolok. Nem tartom ugyanis jónak, hogy a 14 évesnél fiatalabbak ölési cselekményeinek semmilyen büntetőjogi következménye sincs.

A legnagyobb hiba ugyanakkor az, hogy a fiatalkorúak esetében 3–4 év is eltelik az elkövetés és a döntés között. Ha az eljárás alatt nem rendelték el az előzetes letartóztatását, akkor mire a bírósági tárgyalásra sor kerül, az eredeti bűncselekmény után még újabbakat követ el. Ez is azt mutatja, hogy önmagában a büntetőeljárás megindulása, az első rendőri kihallgatás nem tölti be azt a funkciót, amely a fiatalkorúak eljárásának a célja lenne.

Mire gondol itt? A nevelésre?

Vaskuti András: Igen. És ennek már az első kihallgatáskor érvényesülnie kellene, de ha megnézzük a hatályos eljárási szabályokat, akkor azt látjuk, hogy a törvény a fiatalkorúak büntetőeljárását szabályozó résznél csak az általános rendelkezésekhez képesti eltéréseket tartalmazza, amely legtöbbször semmitmondó, ámbár hangzatos kijelentésekben nyilvánul meg. Azzal a törvényi kitétellel ugyanis, miszerint a fiatalkorúval szemben az eljárást az életkori sajátosságainak figyelembevételével, és úgy kell lefolytatni, hogy az elősegítse a fiatalkorúnak a törvények iránti tiszteletét, nem sokat lehet kezdeni, ha a jogalkalmazó speciális ismeretekkel nem rendelkezik. Az eljárók legtöbbször saját hétköznapi bölcsességüket részesítik előnyben a szociológia, a kriminológia vagy a szociálpszichológia megállapításaival szemben, mivel ilyen képzést nem kapnak.

Ez a megjegyzése arra utal, hogy szükségesnek tartja a speciális szakismeretekkel rendelkező elkülönült fiatalkorúak bíróságát?

Vaskuti András: Igen, erre gondolok. Mindenképpen szükséges, hogy a büntető-, illetve büntetőeljárási jog területén belül itt reformot hajtsanak végre, és olyan büntetőeljárásban lehessen a fiatalkorúakat felelősségre vonni, ahol az eljáró nyomozó, ügyész és bíró különleges szakismerettel rendelkezik a 18 éven aluliak esetében. Sőt, azt sem tartom eltúlzott követelménynek, ha a védő ismeretei is speciálisak ezen a téren. Elképzelhetőnek tartom, hogy olyan szakjogász-képzésnek adjon otthont valamelyik egyetem, ahol a szakvizsgával rendelkező jogászok további speciális ismereteket szerezhetnek, és ha a jogalkotó felállítja hazánkban a fiatalkorúak bíróságát, akkor az eljáró nyomozó, ügyész, védő, illetve bíró csak olyan szakember lehet majd, aki a szakjogász-képzésen szerzett diplomával rendelkezik.

A fiatalkorúakkal foglalkozó jogalkalmazónak olyannak kell lennie, mint a jó orvosnak, aki nem az első vizsgálat alapján dönti el, mire van szüksége a betegnek, hanem lépésről lépésre tanulmányozza a fiatalt, s így talál rá a megfelelő kezelésre. A szabályok ugyanis, lehetnek tökéletesek, mégsem működnek, ha elszakadnak a valóságtól, mert az alkalmazójuk nem a megfelelő területre kiképzett speciális szakember. A fiatalkorúakkal foglalkozók szakembernek a deviánssal szemben nem szabad úgy viselkednie, ahogyan azt egy kívülálló teszi.

Nem ismeretlen hazánkban a fiatalkorúak büntetőjoga és bírósága.

Vaskuti András: 1961-ben szűnt meg a fiatalkorúak büntetőjogának viszonylagos önállósága. Korábban, a XX. század tízes éveiben, az 1913. évi VII. tc. állította fel a fiatalkorúak bíróságát, amely a törvényszékek keretében működött. Fiatalkorú esetében az igazságügyi miniszter által kijelölt fiatalkorúak bírája vezette a tárgyalást, és a közvádló is speciális ismeretekkel rendelkezett. Nevében is megjelent ez, hiszen a királyi ügyészségen kijelölt fiatalkorúak ügyésze járt el ezekben az ügyekben. Az eljárás megindításakor a fiatalkorúak bírája környezettanulmányt készíttethetett, valamint védő- és óvóintézkedéseket alkalmaztathatott. Az eljárás során a bíróság elrendelhetett házi felügyeletet, házi fenyítést, iskolai fenyítést, javítónevelést, a fiatalkorút próbára bocsáthatta, felügyelet alatt őrizetben tarthatta, megdorgálhatta, vagy fogház-, államfogház-, elzárás- és pénzbüntetést szabhatott ki. Ezeket az iratokat külön is kezelték.

A XXI. században sem ismeretlen Európában a fiatalkorúak bírósága. Franciaországban például különleges joghatóságként működik az igazságszolgáltatás rendszerén belül, de számos más példa is található erre az elkülönült eljárásra.

Ha jól tudom, több egyetem büntetőjogi tanszékén is oktat.

Vaskuti András: Igen, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán és a Károli Gáspár Református Egyetem ÁJK-n is vezetek büntetőjogi szemináriumot. Nagyon fontos nekem, hogy az elméletet és a gyakorlatot együtt oktassam. A tanítványaim a szemináriumok mellett rendszeresen beülnek a tárgyalásaimra is. Van egy saját oldalam a NET-en, ahol mindig fent van az aktuális tárgyalási naplóm, és a hallgatók a szemináriumi tematikához segédanyagokat is letölthetnek, ezzel segítve a sikeres vizsgához való felkészülést.

Valóban nagyon fontos az elmélet és a gyakorlat összekapcsolása, mert aki csak elmélettel foglalkozik, nehéz helyzetben van, amikor a kiválasztott jogterület szabályait tanulmányozza, hiszen ritkán lát bele a gyakorlatba. A munkaszoba izolált, világon kívüli figyelőállomását ritkán hagyja el. Az íróasztal mögül figyeli – bár lehet, hogy kitűnő mikroszkópja segítségével – a hétköznapok jogalkalmazását. Sokan a karosszékből éles és határozott megjegyzésekkel ítélik meg, hogy mi folyik a tárgyalóteremben. Ezért mindenképpen szerencsés, ha valaki gyakorló jogalkalmazóként az egyetemen is kamatoztathatja tudását.

Az eddigi beszélgetés alatt megismertük Vaskuti Andrást talárban, bíróként, aki a fiatalkorúak tórájának létrejöttéről álmodik, és megismertük őt talár nélkül is, aki tanárként mindent megtesz azért, hogy az egyetemről kikerülő jogászok ne csak a jogszabályokat ismerjék, de lássák azokat a hétköznapokban is megvalósulni. Úgy tudom, hogy létezik egy másfajta bíróként is élő Vaskuti András, aki ezt a fajta tevékenységet nem a Fővárosi Bíróság legszebb tárgyalótermében, hanem valahol egészen máshol végzi.

Vaskuti András: Igen, így van. A Magyar Atlétikai Szövetség versenybírájaként rendszeresen ott vagyok az atlétikai versenyeken. Több szempontból is fontos ez nekem: egyrészt gyermek- és fiatalkoromat idézi, amikor én is sportoltam, futottam, másrészt jó látni, hogy a 14–18 évesek között számos olyan fiatal van, aki nem szegi meg a szabályokat, aki szabadidejét sporttal tölti, és aki energiáját a futásban, a távol- és magasugrásban stb. vezeti le. Ezt a fajta tevékenységet azért is szeretem, mert itt nem létezik a manipuláció, mindent objektív mércével mérnek.

Azzal köszönjük meg a beszélgetést Vaskuti Andrásnak, hogy reméljük, álma hamarosan valóra válik, és létrejön a fiatalkorúak bírósága Magyarországon is, mint ahogyan ez több európai államban már hatékonyan működik.

Dr. Kiss Anna