Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Vízre kéne tenni már a hajót – telefonált Baradlainak a Mester, aki mostanában a hajódolgokat intézi. Az árvíz után Baradlaival elszaladt az idő, de a szokásos Kis-Dunai túra előtt üzemképessé szerették volna varázsolni a bárkát. Megbeszélték, hogy egy augusztus eleji szombaton nekivágnak a projektnek. Baradlai elkérte a terepjárót, amit most az egyik családtagja használt.
– Kicsi gond van – telefonált Mester Baradlainak – Janinál kivágták a fákat a Népszigeten, a farönköktől nem biztos, hogy ki tudjuk vontatni a hajót. Meg huppog egy kicsit az alja. A két fenéklemez elvált egymástól.
Baradlai összerezzent. A Mester habitusát ismerve, ha kis gondot mond, akkor az minimum katasztrófa. Találkoztak Janinál a kecskék mellett. Szerencsére ott volt Lacika, a halőr, aki a maga két és fél méter tömör izom magasságával felajánlotta a segítségét.
– Amúgy is jössz eggyel – nézett rá vigyorogva Baradlai, célozva arra, hogy ő segítette Lacikát halőri álláshoz.
A hajóhoz érve látták, hogy az utánfutó egyik kereke teljesen leeresztett. Jani felajánlott egy szivargyújtós kompresszort. Baradlai a szerelvény mellé állt a terepjáróval, majd annak a hidraulikus emelőjével megemelték az utánfutót, hogy a kompresszornak csak a gumit kelljen töltenie, ne kelljen mellette megemelni az egész szerelvényt. A munkát nagyban megnehezítette Jani új generációs kutyafalkája, amelynek tagjai a legváratlanabb helyekről és időpontokban rongyoltak elő csaholva, ilyenkor ugrott fel, ki merre tudott, Baradlai a terepjáró orrára, Mester meg a hajóra. Végül Lacika fogott egy husángot, és hősiesen távol tartotta a vérebeket a munkálkodó csapattól. Közben megjelent Jani is, így a kutyák kissé visszahúzódtak. A kompresszort ráhelyezte a gumira, amit korábban Baradlai – nem véletlenül – a földre rakott.
A Mester odament a kerékhez, elég keménynek találta a rövid úthoz, és mielőtt Baradlai kiáltani tudott volna, kiengedte az emelő hidraulikáját. A hajó lehuppant, szilánkosra törve a kompresszort, amely a gumi és a fém sárhányó közé szorult. Jani bánatosan nézte az elporladt kütyüjét.
– Veszek egyet helyette – vigasztalta Baradlai, majd felcsatolták az utánfutót, és elindultak araszolva kifelé. Elöl Lacika ment, a Mester vezetett, Baradlai az utánfutót figyelte hátulról. Az útba beépült néhány népmesei elem, a kutyafalka néha elő-előtört, ilyenkor Baradlai villámgyorsan felmászott a hajóra, és csáklyával böködött az ebek felé, egy vakarcs foxi-puli keverék volt a falkavezér, a többiek is őt követték. Végül leöntötte a korcsot egy fél palack megbuggyant ásványvízzel, ez hatott. Közben Lacika, mint egy fanyüvő óriás, ballagott a szerelvény előtt dobálva félre a mázsás rönköket, utat tisztítva. Kikeveredtek a holt erdőből, Lacika még megzavarta a közben bátorságot gyűjtött kutyákat, majd a hajóval learaszoltak a partra. A vízre rakás legalább zökkenőmentesen ment, a motor is pöccre indult, rövidesen vidáman pöfögtek az öbölbe az uszály felé, a hajó vízi lakhelyéhez. Közben a Mester észrevételezte, hogy a fenékszivattyú nem bír a hajótestben lötyögő vízzel. Ez lehetett annak az oka is, hogy a rekeszek között folyamatosan áramlott a víz hátra, de fennállt a szivárgás veszélye is.
Baradlai matróz ismerőse, Zoli, aki az uszályt őrizte, már várta őket. Kikötötték a hajót, majd megkérték Zoli matrózt, nézzen rá néha a hajótestre, nem szivárog-e be a víz, majd a projektet sikeresen nyugtázva átbattyogtak a szigetre Magdi anyushoz, a cigányasszonyhoz, inni egy sört.
Másnap reggel 9-kor négy nem fogadott hívás várta Baradlait a némára állított telefonján. Zoli, a matróz próbálkozott. Süllyed a hajó, közölte a hírt, egész éjjel nyomták ki a vizet búvárszivattyúval, a fenékvíz szivattyú nem bírta.
Mintha számított volna erre Baradlai, aznapra nem tervezett fix programot. Hívta a Mestert, aki sokadjára vette fel, valami úszóházakhoz pakolt vashordókat. Délre beszéltek meg találkozót a szigeten Jani kecskefarmja mellett. Ketten kevesen lesznek a hajókivételhez, aggódott Baradlai, de szerencsére ott érte még Lacikát, a halőrt, aki éppen indult volna haza éjszakai halőrözés után.
– Most még te jössz kettővel – bökött Baradlai felé, majd elkezdte mesélni milyen halakat látott éjszaka: harcsák minden mennyiségben, ponty, kecsege, lapátorrú tok, süllők… Szépen adott a Duna aznap éjjel…
Amikor a Mester befutott, még nem látszott rajta semmi, de amikor megszólalt, Baradlai rögtön levette, hogy nincs teljesen magánál. Rá is kérdezett:
– Csak négy sör, meg két unikum Lacikám, ne aggódj, egész éjjel harcsáztam, nem aludtam, de megoldjuk! Mi mindent megoldunk ketten, csak az aggódásoddal bevonzod a rosszat.
Baradlai csak vakargatta a fejét, mi legyen, Lacika is csak hümmögött. Mindenesetre elrángatta a Mestert Magdi anyushoz, belediktált két adag sült krumplit, két kávét, meg egy liter szódát. Egyébként aznap mérték az évszázados hőségrekordot.
Mester még udvarolt egy kicsit közben Magdi anyusnak, majd meg akarta simogatni egy valószínűtlen, 30-as éveiben járó női csapat egyik szőkeségének kivillanó vállát, a nők Hubertust nyomtak, csapolt sörrel, de így sem közelítették meg Mester állapotát. Baradlai és Lacika elrángatta a nőktől, nekiindultak a hídon az uszály felé.
Zoli matróz korrektül kiszivattyúzta a hajótestet, mire odaértek. Bekászálódtak a fedélzetre.
– Kulcs? – kérdezte a Mester Baradlait.
– Tegnap nálad hagytuk.
A Mester próbált visszaemlékezni, majd belátta, hogy tényleg így történt. Erre elővette a kulcscsomóját, kikeresett egy leginkább hasonló kulcsot, és beindította vele a motort. Hátramenetbe tolta a gázkart, és azzal a mozdulattal tőből beletörte a kulcsot.
Baradlai csak nézett. Kinavigálta a hajót az uszályok közül, majd alapjáraton nekiindult az öböl bejáratának.
– Úgysem kell addig leállítani – okoskodott Mester, miközben az óráját nézegette – siessünk, mert a Művész bemutat nekem egy nőt fent a Tungsramnál, ott várnak, cserébe ígértem, hogy harcsapaprikást főzök, ott vár két csajjal…
A motor egyenletesen járt, majd elkezdett akadozni. Baradlai imádkozott, de hiába… egy fáradt pöffenéssel elhallgatott.
– Mester, van benzin a tankban?
– Persze, hogy van elég, tegnap megnéztem.
Próbálta leellenőrizni, de a tank tárolóját tegnap előrelátóan lelakatolták, a kulcs meg az otthon felejtett kulcscsomón. Ott lebegtek az öböl közepén, a Nap akkor égetett a legerősebben. Lacika megpróbálta bicskával kicsavarozni a zárat, sikertelenül.
– Menjünk oda az úszóházakhoz, kérjünk pajszert, azzal leverjük a lakatot – ötletelt a Mester – evezők?
– Evezők a lezárt kabinban – bökött az ajtó felé Baradlai.
A hajófenék kezdett közben vízzel megtelni. Lacika nagyon csúnyán nézett mindkettőjükre.
Baradlai bicskával kipiszkálta a beletört kulcsot a gyújtáskapcsolóból, és ráfordított. A motor teljesen váratlanul beindult. Odapöfögtek az úszóházakhoz, ahol a Mester kért egy szögvasat, azzal leverték a lakatot. Volt tartalék üzemanyag, olaj is, bekeverték és megtankoltak.
Körbementek az Északi híd lábához, az úton teljesen érthetetlenül nem történt semmi gikszer.
Amikor megérkeztek, Baradlai riadtan konstatálta, hogy fél Újpest ott strandol a fövenyen. A hajókiemelés akkor is látványosság, ha zökkenőmentesen megy, de ennek Baradlai nem adott sok esélyt. Beletolta a terepjáróval a hajóutánfutót a vízbe, és próbált úgy tenni, mintha profi lenne. A hajó felfeküdt az utánfutóra, elkezdték kivontatni. A Pajero először elkaparta magát a vizes homokon. Az utánfutó kereke alatt beszakadt a part, a hajóstól oldalára dőlt. A tömeg terebélyesedett az akció körül, és bekövetkezett, amitől Baradlai legjobban rettegett, megjelentek az önkéntes bebaszott segítők. Szerencsére volt köztük, aki nem csak az észt osztotta, próbálták a hajót megtartani, bele ne boruljon a Dunába. Közben Mesterből kiszállt a kávé hatása, megsütötte a nap, szakmai vitába keveredett a segítők egy csoportjába, akik majdnem megverték. Erre, miközben a hajókötelet ő tartotta, elkezdett két napozó nőt fűzni a parton. Az utánfutó és a hajó stabilizálódott, nagyrészt Lacika bivalyerejének köszönhetően. Baradlai elrángatta a Mestert a nőktől, hogy segítsen. A kocsi nem akart mozdulni. Lacika szólt, hiába pörög a motor, nincs nyomaték a keréken. Elment a Pajero kuplungtárcsája. Baradlai összeroskadt…
– Megoldjuk, megoldjuk! – próbálta a Mester vigasztalni, közben a Művészt hívogatta, tartson ki, tartsa ott a nőket is, mindenképpen lesz harcsapaprikás.
– Elmegyek a Partizános Zolihoz, van neki egy offroad terepjárója, ő talán kiment minket – állt elő a nap ötletével Lacika. Fél óra múlva megjelent az öreg Toyota, majd’ akkora kerékkel, mint Baradlai. Partizános Zolit – ő üzemeltette a Partizán hajóvendéglőt – felszabadítóként üdvözölte Baradlai. Körbenéztek, hol nem ázott fel a talaj. Lacika és néhány segítő letuszkolta a hajót a kocsiról a vízbe, Zoli felcsatolta az utánfutót és az új helyen betolatott. Mester is megemberelte magát, a hajó szépen felfeküdt a sólya kocsira, Zoli kicuppantotta a batárjával, a tömeg ujjongott és tapsolt, integettek a Mesternek, aki a hajó elején örömkötött, megoldottad Mester, megoldottad…
Közben persze megérkeztek a vízirendőrök. Baradlaiban megfagyott megint minden, az utánfutó semmi papírral nem bírt. Lacika elterelően szóba elegyedett velük, halőrhajót mentünk, magyarázta, Baradlai átvette a Toyota volánját, hogy ő vigye el a balhét, ne aki segített, és kiaraszolt a buckák között a hatalmasnak tűnő hajóval. Visszahúzták Janihoz a kecskék közé, Lacika dobálta a rönköket, távol tartotta a kutyákat, Mester a Művésszel vívott telefonon, nem bírta kimagyarázni magát, a Művész nem várt tovább, elhúzott, vitte a nőket is…
Amikor betértek Magdi anyushoz egy levezető sört meginni, a nőbanda még nyomta a söröket Hubertusszal…
– Látod, látod, jó csapat vagyunk, jól kiegészítjük egymást – veregette meg Baradlai vállát Mester, a nőcsapat asztala felé sandítgatva – hallod, milyen gyönyörű vállai vannak annak a csajnak, de megsimogatnám, a Művész meg nem várt meg, pedig három harcsát is vittem volna a csajért…
– Jössz nekem öttel – emelte meg a sörét Lacika, a halőr, Baradlai bólintott, miközben a pólójáról pöckölte a sót, amit az izzadság kicsapott az irtózatos hőségben.
A Pajero kuplungja maghoz tért kicsit, hogy persze másnap a Budakeszi Páty közötti emelkedőn adja meg magát végleg, de Baradlai ezen már nem is csodálkozott.
