Eladó Latabár Kálmán Munkácsy-festménye

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kétszázkilencvenmillió forintért várja új tulajdonosát a magyarországi galériás műtárgypiac történetének legdrágábban kínált, nyilvánosan meghirdetett magyar festménye.

A magyar aukciós rekordot Csontváry Kosztka Tivadar Traui tájkép naplemente idején című festménye tartja, amely 2012 decemberében 240 millió forintért kelt el, 80 millió forintos kikiáltási ár után. Ezúttal licitmentesen, nem aukció, hanem rendhagyó kiállítás keretében találhat új gazdájára Munkácsy Mihály egyik festménye, melyet a Csúcsok között – Válogatott remekművek című tárlaton láthatunk 2021 január végéig, a Kieselbach Galériában.

Kieselbach Tamás galéria- és aukcióháztulajdonos ezúttal eltért a korábbi évek gyakorlatától, s a járványhelyzetben úgy döntött, téli árverését felváltja egy exkluzív, galériás kínálattal. Különleges kiállításán összeválogatott 140 minőségi, izgalmas történeti hátterű, eladásra kínált képet, és meghatározott áron ajánl a gyűjtőknek. Fővárosi galériájában a látogatók maszkban, egyszerre korlátozott számban, saját szemükkel is láthatják az alkotásokat, amelyek egyúttal az interneten is megtekinthetők (www.kieselbach.hu), részletes történeti leírásukkal. Érdekesség, hogy a tárlaton klasszikus képek mellett kortárs művek is helyet kaptak Pados Gábor, az acb Galéria vezetőjének összeállításában.

Munkácsy Mihály: Ecce Homo, 1892–1894 (Forrás: Kieselbach Galéria és Aukciósház)

A legértékesebb festmény Munkácsy Mihály Ecce Homo (Íme, az Ember) című műve. Ha belépünk a galériába, és rögtön balra fordulunk, az oldalsó falon máris szembetűnik a 166×219 centiméter nagyságú, vászonra festett olajkép. Az alkotás valójában vázlata az 1896-os világkiállításra elkészült, hasonló címet viselő monumentális festménynek, mely a Krisztus-trilógia harmadik darabja. (A 403×650 centiméteres kép a debreceni Déri Múzeumban látható, együtt a Krisztus Pilátus előtt [1881] és a Golgota [1884] című művekkel.)

A bibliai témájú Ecce Homóban Munkácsy a magányos istenfiú és a tömeg, a két világ drámai szembenállását domborítja ki, de a végleges művön már nem tudja maradéktalanul megvalósítani nagyívű koncepcióját. Mindezt Molnos Péter művészettörténész írja a kiállítás katalógusában, kiemelve, hogy „a most bemutatott vázlaton ellenben maradéktalanul, drámai erővel érvényesül Munkácsy festőiségének expresszív ereje és lendülete, amely a bensőjében kavargó indulatokról is hiteles képet ad”.

Izgalmas e mostani kiállításon felbukkant festmény utóéletének története is, amit szintén Molnos Péter tanulmányából ismerhetünk meg. Munkácsy – 1900-ban bekövetkezett halálát megelőzően – utolsó éveit már szanatóriumban töltötte. Ingóságai, köztük sok-sok képe, az Ecce Homo most kiállított vázlata is, a festőfejedelem párizsi műtermében maradtak. 1898-ban árverezték el őket. Bár a festmények javát Munkácsy műkereskedője, Sedelmayer vásárolta fel, a vázlatot Sonnenfeld Zsigmond bölcsészdoktornak sikerült megvennie, aki akkoriban Hirsch Móric iparmágnás párizsi székhelyű jótékonysági alapítványait irányította. Hazatelepülése után 1918-ban adta el Schuler Gusztáv írószergyárosnak. Tőle került kép a húszas évek végén Tauszig Róberthez, a Phillips magyarországi cégvezetőjéhez. Ő 1958-ban döntött úgy, hogy értékesíti a festményt. A műre, sajátos módon, egy újságban, apróhirdetés útján keresett vevőt, egy varrógép és egy kandalló hirdetése között…

A különös újsághirdetés, mely Munkácsy művét kínálta megvételre

Az eladó egy hetilapnak adott, nagy feltűnést keltő interjújában el is árulta, hogy az alkotásért 55 ezer forintot kér. Ez az összeg akkoriban a havi átlagkereset legalább negyvenszerese volt, és a nyomott áru, szerény magyar műtárgykereskedelem piacán is kirívóan magas összegnek számított. Mégis akadt rá vevő: nem más, mint az akkori szocialista időszak egyik legnépszerűbb és egyben legmódosabb színésze, Latabár Kálmán.

A korszak „arisztokratáinak”, legjobban keresőinek az orvosok és a művészek számítottak. Latabár nagy műgyűjtő hírében állt, jelentős Munkácsy-kollekcióval rendelkezett, s egyik tanácsadója, egyben barátja a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze, Bodnár Éva volt. A színész és (magyar) filmsztár jövedelméről 1958-ban a Figyelő című gazdasági lap is beszámolt. Eszerint a Fővárosi Operettszínháztól havi 8000 forintos fizetést kapott (megelőzve a 7000 forintos Honthy Hannát és Feleki Kamillt), de a neves prózai színészek (Tolnay Klári, Básti Lajos, Gobbi Hilda) havi 5000 forintját is lepipálta. Azonban ez a mai értéken félmilliót érő 8000 ezer forint még nem lett volna elég a komoly műgyűjtéshez. Latabár a gyakori vidéki fellépéseiért („haknikért”) alkalmanként 1000 forintos gázsit kért – és kapott. Jómódban élt tehát, és tudott áldozni gyűjtőszenvedélyére.

Az egykoron Latabár Kálmán tulajdonában álló festmény, melyet 1958-ban 55 ezer forintért, mai értéken körülbelül 3,5 millió forintért vásárolt meg, bő hatvan évvel később csaknem 5300-szoros áron válthat tulajdonost.

---