A világhírű filozófus-közgazdász új munkájában összefoglalja az eszme lényegét, több évszázados útját és mai próbatételeit.
„Csak a jövő ad választ arra, hogy a liberális társadalmak képesek lesznek-e megbirkózni azzal a belső megosztottsággal, amelyet maguk hívtak életre. Ami kezdetben a sokféleség feletti kormányzás intézményes mechanizmusaként szolgált, az teremtette meg a sokféleség új formáit, amelyek aztán éppen ezeket a mechanizmusokat sodorták veszélybe. A liberális társadalmaknak tehát korrekcióra van szükségük, ha fel akarják venni a versenyt a világ felemelkedő, tekintélyelvű hatalmaival” – írja Francis Fukuyama A liberalizmus vesszőfutása (Liberalism and its Discontents) című kötetében. A 2022-ben megjelent mű magyar nyelven 2024 tavaszán látott napvilágot, Bojtár Péter fordításában, az Európa Kiadó gondozásában.
A 72. évében járó, Kaliforniában élő Francis Fukuyama japán származású amerikai filozófus, politikai közgazdász és író, a Stanford Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének főmunkatársa. Szerzője többek között a nagy sikert aratott, és vitákat is kiváltó A történelem vége és az utolsó ember (The End of History and the Last Man, 1992) című könyvnek, melyet magyarul szintén az Európa jelentetett meg, 1994-ben. E mostani a tizedik kötete.
A liberális társadalmak az egyéneket ruházzák fel jogokkal
A szerző már tudományos értekezése elején meghatározza: a liberalizmus fogalma alatt a XVII. század második felében megjelenő eszmét érti, mely azt hangsúlyozza, hogy korlátozzák a kormányok hatalmát törvények, illetve alkotmányok, és jöjjenek létre olyan intézmények, amelyek védik az e kormányok joghatósága alatt élő egyének jogait. „A liberális társadalmak az egyéneket ruházzák fel jogokkal, amelyek közül a legalapvetőbb az autonómiához való jog, azaz a választás lehetősége a megszólalás, az egyesülés, a hit, és végső soron a politika tekintetében.”
A liberális intézményeket közvetlen támadás érte
Úgy látja, hogy a régóta létező liberális demokráciákban a liberális intézményeket közvetlen támadás érte. Olyan politikusoktól is, akik törvényes választásokon kerültek hatalomra, és a választáson megszerzett felhatalmazásukat arra használták, hogy elsősorban a liberális intézményeket támadják. Például a bíróságokat és az igazságszolgáltatást, a független médiát és azokat az egyéb testületeket, amelyek a fékek és ellensúlyok rendszerében korlátozzák a végrehajtó hatalmat. Megemlíti, hogy a liberalizmust az elmúlt években a jobboldali populisták mellett a progresszív baloldal is támadta, mondván, a liberális társadalmak nem felelnek meg annak az önmaguknak támasztott eszménynek, hogy egyenlő módon bánjanak minden társadalmi csoporttal. „Ez a kritika idővel kiszélesedett, és már magának a liberalizmusnak az alapelveit támadta” – jegyzi meg Fukuyama.
Az elégedetlenségre a liberalizmus megszelídítése lehet a helyes válasz
A szerző már a bevezetőjében összefoglalja, hogy a gazdasági liberalizmus a múlt század hetvenes éveitől kezdve átalakult a ma neoliberalizmusnak nevezett irányzattá, mely drámaian megnövelte a gazdasági egyenlőtlenségeket, és pénzügyi válságokat indított el. Ezek a világ számos országában sokkal jobban sújtották az átlagembereket, mint a gazdag elitet, s ez rejlik a bírálat hátterében, amit megfogalmaztak a liberalizmussal és a vele azonosított kapitalista rendszerrel szemben. Éspedig azért, mert „a liberalizmus szolgál a piacgazdaság ideológiai alapjaként, és ezért sokak szemében ő a felelős a kapitalizmusból fakadó egyenlőtlenségekért is.” Az elégedetlenségek azt szülték, hogy mindegyik oldal elkezdte követelni, ezt az eszmét egy gyökeresen új rendszerrel váltsák fel. Fukuyama szerint azonban az elégedetlenségekre nem a liberalizmus elhagyása, hanem annak megszelídítése lehet a helyes válasz.
Javaslatok a hiányosságok kijavítására
A kilenc fejezetből álló kötetben Fukuyama először definiálja a liberalizmus fogalmát, és kifejti kialakulásának történelmi okait, majd a gazdasági liberalizmusból kifejlődött, nagy ellenérzéseket kiváltott neoliberalizmust jellemzi. Szól arról is, miként vált abszolút értékké a személyes autonómia liberális alapelve. Egy fejezet a természettudományok kritikájával foglalkozik, egy másik pedig azt mutatja be, hogy a modern technológia miként kérdőjelezte meg a szólásszabadság liberális elvét. Egy egész fejezetben azt vizsgálja, hogy a nemzeti identitás iránti igény milyen kihívást jelent a liberalizmussal szemben. Végül azokat az elveket összegzi, amelyek szükségesek a klasszikus liberalizmus iránti bizalom újjáépítéséhez.
A szerző hangoztatja: e könyvében nem a liberális gondolkodás történetét írja meg, hanem a liberális rendszer alapelveit fogalmazza meg, feltárja azok hiányosságait, és igyekszik javaslatokat tenni kijavításukra. „Azt azonban már másokra bízom, hogy az általános elvekből konkrétabb politikai következtetéseket vonjanak le” – teszi hozzá.
A liberalizmus és a demokrácia fogalmának összemosódása
Fukuyama fontosnak tartja leírni, hogy bár a liberalizmust gyakran a demokrácia-kategória alá sorolják, ő demokrácia alatt a nép által gyakorolt uralmat érti, melynek intézményesült formája az általános választójog alapján az állampolgárokat megillető, szabad és tisztességes, rendszeres időközönként megtartott, többpárti választás. A liberalizmus pedig értelmezésében a jog uralma, a végrehajtó hatalmat korlátozó formális szabályok rendszere, amely még akkor is érvényes a végrehajtó hatalomra, ha az a legitimitását választások révén, demokratikusan nyerte el.
De a két forgalom összemosódott – ismeri el –, és valóban, liberális demokrácia kifejezéssel lehet illetni azokat a rendszereket, amelyek a második világháborút követően alakultak ki, például Nyugat-Európában, Észak-Amerikában, vagy Dél-Kelet Ázsia egyes országaiban. Az elmúlt években viszont inkább a liberalizmust, mint a demokráciát érték támadások. Pedig éppen a liberális intézmények védik a demokratikus folyamatot a végrehajtó hatalom korlátozása révén. Mert ha erodálódnak ezek az intézmények, akkor manipulálni lehet a választási eredményeket, például választási körzethatárok megváltoztatásával, vagy a választók megszűrését szolgáló szabályokkal.
Hasznos olvasmány történészeknek, jogászoknak – és politikusoknak, bármely oldalhoz tartozzanak
Bár a szerző tudományosan közelít a témakörhöz, mondanivalóját viszonylag könnyen érthető és értelmezhető formában teszi meg. A kötet karcsú, nem hetekbe telik, amíg túljutunk az egyes fejezeteken. Sőt, szinte olvastatja magát egyik a másik után.
Egyszerre érdekes, tudásgyarapító, egyben tanulságos Fukuyama legújabb műve. Mindazoknak, akik érdeklődnek az ilyesfajta tartalom iránt, és mindazok számára, akik csupán felületes ismeretekkel rendelkeznek. Akik az általuk szimpatikus politikai széláramlatok függvényében, helyeslően, vagy elítélően beszélnek a liberalizmusról. Hasznos olvasmány történészeknek, jogászoknak, politológusoknak, politikusoknak – és átlagembereknek, akiket foglalkoztat a liberalizmus fogalma, és szeretnének többet megtudni róla. A téma hivatott szakértőjétől, egy közgazdász filozófustól, aki évtizedek óta tanulmányozza, elemzi és történelmi környezetbe helyezi ezt az eszmerendszert, a pluralizmus védelmében.
