Ha kihal a korall
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy áprilisi hajóbaleset helyrehozhatatlan károkat okozott a világ legnagyobb korallzátonyán. A virágállatok csoportjába tartozó élőlények pusztulása nem csak a környezetvédőket tölti el aggodalommal. A tenger biológiai egyensúlyának végzetes megbomlása közvetve egyes országok nemzeti jövedelmére is
érzékeny csapást mérhet.
Hajótörést szenvedett április elején egy kínai tengerjáró Ausztrália partjainak közelében, a Nagy Korallzátony néven ismert színpompás természeti képződménynél. A 230 méter hosszú Shen Neng 1 nevű jármű – gyomrában 65 ezer tonna szénnel és ezer tonna olajjal – a Douglas-zátonyon feneklett meg. A hajótestből két tonna olaj szivárgott ki és szennyezte még a 18 kilométerre levő sziget partjait is, de a vízbe kerülő mérgező festék is pusztítást okozott az élővilágban. (A színezéket azért használják, hogy megakadályozzák a jármű „karosszériáját” károsító növények és állatok megtelepedését a hajó testén.)
Időzített bombák
A beszámolók szerint a festék és az olaj által okozott szennyezés felszámolása a legnagyobb ilyen jellegű akció a térségben. Utóbbi károkozó eltávolítása sajnálatos módon már-már rutinműveletnek számít, hiszen évről évre hallani híreket tartályhajók balesetéről és a tengerfelszínen terjedő, az élővilágot tömegesen pusztító olajfoltokról. Naponta több ezer teherszállító hajó közlekedik a világ óceánjain, s mindegyikük valóságos időzített bomba; a statisztikák szerint évente ötmillió tonna kőolaj kerül az óceánokba, mely aztán a tengervíz sótartalmával elegyedve sűrű kátrányként szennyezi a környezetet.
A vízbe került olaj eltávolítására és a környezet megtisztítására, rehabilitációjára többféle fizikai, kémiai és biológiai eljárást dolgoztak ki az utóbbi évtizedekben. Először a vastag réteget kell leszedni valamiféle lefölözővel, rögzített vagy úszó merülőfalakkal, szivattyúval, majd a felszínen megmaradó vékony olajfilmet kell abszorbeáló, vagyis különleges nedvszívó képességű anyagokkal – például szétterített, majd összegyűjtött szalmával, vagy poliuretán habbal – eltávolítani.
Egy olasz kutató pedig épp a minap dolgozott ki egy új, forradalminak nevezett eljárást a probléma megoldására. Francesco Stellacci, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MET) munkatársa módszerét apró magnézium- és káliumfonalakra alapozza, amelyek ötven mikrométer vastagságú membránt alkotnak. Ezen eljárásnak az eddigi módszerekhez képest az az előnye, hogy a membrán akár önsúlya hússzorosának megfelelő olajat is képes megkötni anélkül, hogy megszívná magát vízzel. A powertowelnek nevezett anyag édes- és sósvízben egyaránt bevethető, és mivel mindennemű hidrofób molekulát vonz, nemcsak olaj, hanem más jellegű vízszennyeződésnél is alkalmazható. Sőt használat után sem kell kidobni, mert később újra hasznosítható – ehhez elég, ha az olaj, illetve az aktuális szennyeződés forráspontjáig hevítjük.
A melegedés veszélye
Mindazonáltal az olajszennyezés kismiska ahhoz a pusztításhoz képest, amit a hajóbaleset magában a korallzátonyban okozott. A jármű ugyanis több kilométer hosszan porrá zúzta a gyönyörű koralltelepet – a kár eredetileg nem lett volna ekkora, de mivel a mentés egy hétig elhúzódott, a szél és a tengeri áramlatok időközben több kilométer hosszan elsodorták a hajót a baleset helyszínétől. A természetvédelmi világszervezet, a WWF már egyenesen attól tart, hogy a pusztítás az egész zátony szerkezetét megváltoztathatja, ez pedig végzetes hatással lehet a környék élővilágára, sőt a térség államainak gazdaságára.
Ausztrália egyik állama, Queensland partjainál vagyunk – itt terül el több mint kétezer kilométer hosszan, 35 millió hektárnyi területen a föld legnagyobb korallzátonya; nagyságára és egyedülálló voltára jellemző, hogy a képződmény a világűrből is szabad szemmel látható. Közel háromezer különálló zátonyról és több mint ötezer sziget együtteséről van szó, mely nemcsak vagy négyszáz korallfajtának ad otthont, de 250 madár- és 1500 madárfaj is őshonos a területen. E hatalmas ökoszisztémát már eddig is komoly veszélyek fenyegették. A globális felmelegedés miatt ugyanis fokozatosan növekszik a tengerek, óceánok hőmérséklete. Néhány évtizedes távlatban legalább két, de akár öt-hat fokra is számítani kell, márpedig a korallok esetében egy fok is végzetes hatással lehet, hiszen ez az élőlény nem tud ilyen gyorsan ennyire ütemes melegedéshez alkalmazkodni.
Merthogy élőlényről van szó, azon belül is egy különleges fajtáról: a virágállatról, mely nemcsak kivételes szépsége miatt közkedvelt, de ékszereket és gyógyszereket is készítenek belőle. A hivatalosan korallpolipnak nevezett lények rendszertani besorolásuk szerint csalánozók, a tágabb csoport szerint pedig – a medúzákhoz vagy a hidrákhoz hasonlóan – űrbelűek. A korallpolip önmagában apró élőlény; a szöveteiben élő moszatok megkötik a vízben oldott szén-dioxidot, s ezzel oxigént és szerves anyagot állítanak elő. A korallpolip a számára így hozzáférhetővé váló mészből szilárd vázat épít, majd mind feljebb mászik benne; idővel aztán lezárja az alsóbb rétegeket, hogy újabb és újabb vázelemeket vonjon maga köré. A parány polipok az évezredek alatt hatalmas telepeket hoznak létre, az időközben elhalt, alsóbb részeken megtelepedő mészalgák pedig a korallvázakat egységes, szilárd tömbbé változtatják.
Világgazdasági érdek
A korallzátony megsebzése már nem is olyan hosszú távon azért járhat beláthatatlan következményekkel, mert a képződmény puszta léte a szó szoros értelmében életfontosságú Ausztrália számára. A földrésznyi ország partjait ugyanis a korallgát óvja a Csendes-óceán pusztító hatásától, amennyiben megtöri a ciklonok erejét, minekutána a szárazföldet az így megszelídített hullámok érik el. A turisták milliói által is kedvelt látványosság ezen kívül számtalan élőlény szaporodási és táplálkozási területe – például a tengeri tehéné vagy a zöld és cserepes teknősöké –, amelyek a korallok elhalása következtében elveszítenék életterüket. Azon túl pedig, hogy a föld biológiai sokféleségének megőrzése önmagában is nemes eszme, a tápláléklánc fenntartása gazdasági érdek is, hiszen a korallzátony a világon fogyasztott halak felének otthona, és fennmaradásától a térség országaiban több millió ember megélhetése függ. Nemhiába nyilvánították 1981-ben a Világörökség részévé a Nagy Korallzátonyt, és nemhiába próbálják az érintett országok nemzeti parkok kialakításával, a halászat korlátozásával óvni a területet.
Arra pedig, hogy ha megzavarják az érintett területet, mennyire könnyen felborul a természeti egyensúly, a tengeri csillagok közelmúltban történt túlszaporodása a legjobb példa. Az élőkorallok első számú ragadozója a töviskoronás tengeri csillag, mely azzal táplálkozik, hogy a meszes vázukból kiszívja a polipokat. A fiatal tengeri csillag viszont a fűrészes sügérek, a napóleonhal és a nagytestű kagylók, csigák kedvenc tápláléka – ha viszont utóbbiak valami miatt megfogyatkoznak, néhány hónap alatt valóságos tengericsillag-invázió következhet be, amint nemrég is történt. A természetes ellenség nélkül maradt csillagok egyedenként akár húszmillió utódot is képesek produkálni, túlszaporodásuk így sósvízi sivataggá változtatná a telepeket. A megoldás pofonegyszerű: helyi halászok tonnaszámra összegyűjtik a csillagokat, a tengerparton kiszárítják, majd hatalmas gúlákba rendezve elégetik.
A zátonyok persze nem tűnnek el, de a korallok helyett kevésbé színes élőlények: algák és moszatok veszik át. A kihalási folyamat visszafordítására, de legalább megállítására, illetve lassítására többféle módszert dolgoztak ki az érintett országokban. Ezek közül az egyik legújabb a korallrehabilitáció, melynek lényege, hogy a letarolt területeken sajátos, a korallokat imitáló kerámiamodulokat helyeznek ki, s a polipok ezeket lepik el és borítják be. A kísérletek rendre sikerrel járnak, aminek minden másnál egyértelműbb jeleként ismét megjelennek a térségben az ott őshonos halfajták.
Bármennyire is széles azonban a nemzetközi összefogás, a borúlátó jóslatok szerint 2050-ig megsemmisül a világ koralltelepeinek legnagyobb része, s a XXI. század közepére a zátonyok mindössze öt százaléka marad meg. Ez pedig veszélyes láncreakciót indíthat el, hiszen a fent vázolt következményekkel visszavonhatatlanul felborulna a tengeri ökoszisztéma, visszaesne a turizmus, növekedne a munkanélküliség – ez pedig kontrollálhatatlan társadalmi feszültségeket is eredményezhet. Beszédes adat: több karibi ország nemzeti össztermékének közel felét a trópusi víz alatti kalandokat kereső turistákból szerzi. Így nem túlzás a megállapítás: a korallok megmentése nem csupán környezetvédelmi és turisztikai, hanem egyúttal lényeges világgazdasági érdek is.
Szőnyi Szilárd
Környezetbarát vulkán
Az izlandi vulkánkitörés hamut ugyan bőven juttatott a légtérbe, de lényegesen kevesebb szén-dioxidot, mint amennyit a légiforgalom juttatott volna – írja a Durham egyetem tanulmánya. A kitörés első napjaiban a vulkán napi 150 ezer tonna szén-dioxidot bocsátott ki, az európai légteret használó repülőgépek viszont egy átlagos napon 510 ezer tonna szén-dioxidot juttatnak a légtérbe. Az European Environment Agency kimutatásai szerint Európa 32 országában 2007-ben átlagosan napi 510 ezer tonna szén-dioxidot bocsátott ki a légiközlekedés. A nagyjából kétharmados járattörlési arányt figyelembe véve ez napi 340 ezer tonnányi szennyezéscsökkenés. A képlet persze nem ilyen egyszerű, mert a kieső légiforgalmat jórészt a megnövekedett személygépkocsi és autóbusz-forgalom helyettesítette. London két legnagyobb forgalmú repülőtere, a Heathrow és a Gatwick környékén ugyanakkor a London Air Quality Network által végzett mérések jelentős visszaesést mutattak a légúti problémákat okozó légköri károsanyag-szennyezésben.
MTI
Kínai koncepció: egy vonat, amely nem áll meg soha
Időigényes és energiapazarló megállnia a vonatoknak az állomásokon: egy harminc megállóból álló pályán közel három órát takaríthatna meg a szerelvény, ha menet közben vehetné fel utasait. A problémára egy kínai koncepció kínálhat megoldást: mozgás közben csatlakoztatnák a kabinokat a szerelvényhez. Az utasoknak egy dokkoló egységbe kell beszállniuk az állomáson, mely az alá érkező szerelvényhez kapcsolódik. Innen lehet lejutni a vonat belsejébe. Ha az utasok elhagyták az összekötő kocsit, az a vonat végére csúszik és leválik a következő állomáson. Leszálláshoz ezt a hátsó kabint vehetik igénybe az utasok, miközben a következő pályaudvaron újabb dokkoló kocsi csatlakozik a szerelvényhez, a felszállókkal.
www.hvg.hu
Amerika célja a Mars
Barack Obama az Egyesült Államok Kennedy Űrközpontjában április közepén kijelentette: lehetővé kell tenni az űrhajósoknak, hogy a 2030-as évek közepén oda-vissza utazhassanak a Mars és a Föld között. Az amerikai elnök azt mondta, hogy a NASA-nak kihívást jelentő célokat és a megvalósításukhoz szükséges finanszírozási keretet kell adni, beleértve extra hatmilliárd dollárt a következő öt évben. „Azzal fogunk kezdeni, hogy űrhajósokat küldünk egy aszteroidára – először a történelem során” – hangsúlyozta a politikus.
OrientPress Hírügynökség