Idegenrendészet vagy büntetőeljárás? I.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pécsi szakemberek rendezték azt a kerekasztal-beszélgetést, amelynek témája az Idegenrendészet és a büntetőeljárás párhuzamosságának aktuális problémája címet kapta. A dispután számos olyan kérdés vetődött fel, amely napjainkban nagyon aktuális.

A friss jogszabályok nem mindig tudnak választ adni a hétköznapok folyamán felmerülő nehézségekre. Schengen óta nem csak azzal kell számolnunk, hogy a belső határok ellenőrzés nélkül átjárhatók, hanem azzal is, hogy Magyarországon szervezeti átalakításokra is sor került, és a korábbi határrendészeti feladatok idegenrendészetiekké váltak. Bár a Rendőrség és a Határőrség integrációjára valóban szükség volt, a múltbéli egységes rendszer helyett ma sokkal inkább a „területi eklektika” figyelhető meg. Tovább bonyolítja a jelenlegi helyzetet, hogy nem egyszerűen csak beépült a Határőrség a másik szervezetbe, hanem ún. kettős integráció történt. Ez azt jelenti, hogy az idegenrendészet – mint önálló szolgáltatási ág – megszűnt, és a határrendészeten belül kapott helyet, bár ma is elkülönült feladatrendszerrel rendelkezik.

Így, ha figyelembe vesszük a korábbi beidegződéseket is, sokan nem tudják, hogy a határrendészet ma nem azt jelenti, amit korábban. Ezért szerencsésebb lett volna, ha az integráció után ezt a szolgálati ágat határ- és idegenrendészetnek nevezik.

A kezdeti nehézségek miatt a központi és a helyi szervek közötti kapcsolattartás sem mindig megfelelő. Az információ áramlása – más területekhez hasonlóan – nagyon bürokratikus, és ez természetesen nem kedvez a határidők betartásának.

A Rendőrség ún. társszerveként működő Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH), bár ugyanúgy az IRM alá tartozik, szervezete mégis elkülönül a Rendőrségtől, és önálló egységet képez a Minisztérium felügyelete alatt. A rugalmasabb együttműködés elősegítése érdekében, a Rendőrség és a BÁH vezetői ún. együttes intézkedésben szabályozzák 2008. május 21. óta a külföldiekkel kapcsolatos eljárási feladatok végrehajtását.

Úgy tűnik, hogy ezen a területen nincs különösebb probléma, nem úgy, mint amikor a külföldi ellen büntetőeljárás lefolytatására is sor kerül. Nagyon sokszor ugyanis párhuzamosan folyik a konkrét ügyekben a büntető- és idegenrendészeti eljárás, s ez számos olyan kérdést vet fel, amelyre a válasz nem (mindig) található meg a jogszabályokban.

Magyarország 2007. december 21-től, az idegenrendészeti szempontból homogén környezetnek, „Schengen országnak” lett a tagja. A térségre vonatkozó szabályozás és joggyakorlat viszont egyáltalán nem homogén.

Hautzinger Zoltán szerint jó példa erre: hiába állapítja meg az intézkedő rendőr egy külföldiről, hogy bár Magyarországon nem, de más schengeni államban a megengedettnél több napot tartózkodott, a magyar joghatóság mégsem terjed ki ennek szankcionálására. Amíg tehát a belépéskor a magyar útlevélkezelő az egész schengeni térségre vonatkozóan ellenőrzi a beutazási feltételek meglétét, addig a tartózkodási szabályok megsértésénél csak a magyar jog előírásait kell követnie. Ugyanez vonatkozik a jogellenes belföldi tartózkodásra is.

A magyar értelmezés szerint a Büntető Törvénykönyv 214. §-a szerint minősülő beutazási és tartózkodási tilalom megsértését csak az a külföldi követheti el, akit Magyarország területéről utasítottak ki, vagy akivel szemben csak hazánkban rendeltek el beutazási és tartózkodási tilalmat. Ez a jogalkalmazási gyakorlat is csak a magyar szabályokra van tekintettel, a közösségi joganyagra nem. Ennek ellenére, az idegenrendészeti ellenőrzést folytatónak mégis kötelessége Hautzinger szerint, hogy éreztesse az ügyféllel, magatartása szabályellenes, azt a magyar joghatóság – még ha csak határozott figyelem felhívással is – nem helyesli.

A szabályozásban meglévő anomáliához kapcsolódik Hautzinger Zoltán szerint az a példa is, amelyet a nemzetközi szabályban meglévő, de a belső jogban részletesen ki nem dolgozott normában látunk. Az ún. „schengeni határ-ellenőrzési kódex” expressis verbis rendelkezik a határ menti ingázókról, míg a magyar joganyag erről hallgat. Magyarország határain ugyanakkor egyre többen ingáznak (például Horvátországból). A schengeni csatlakozást megelőzően ezt szinte szabadon tehették, míg azt követően – tekintettel arra, hogy Horvátország nem tagállam, hanem ún. „harmadik ország” – már nem. A magyar szabályok viszont nem adnak megoldást arra a kérdésre, hogyan foglalkoztatható egy schengen-külföldi úgy, hogy magyar lakóhellyel nem rendelkezik. Ebben a kérdésben Hautzinger szerint mindenképpen jogszabály-módosításra van szükség.

Amikor a gyakorlat nem kap elegendő útmutatást az elmélettől, akkor kénytelen maga megválaszolni a felmerülő kérdéseket, és ez azzal a veszéllyel (is) járhat, hogy az intézkedésnek nem lesz meg a jogalapja. A látszólagos jogszabályi rendezés pedig csak elleplezi a működés zavarait, és nem biztosítja a rendészeti intézkedések fölött a jog uralmát.

A következő számban dr. Fekecs Gyula ügyvédet arról kérdezzük, hogy milyen nehézségekkel kell az ügyvédeknek szembenézniük, amikor külföldi állampolgár képviseletét látják el. Lehet-e velük szemben kiutasítást előkészítő, vagy idegenrendészeti őrizetet elrendelni, amikor párhuzamosan folyik a büntetőeljárás. És egyáltalán, ha a Be.-ben nem alkalmaznak kiutasítást, akkor idegenrendészetileg kiutasítható-e a külföldi Magyarországról.

Dr. Kiss Anna

 

A kerekasztal-beszélgetést Hautzinger Zoltán rendőr alezredes, egyetemi adjunktus (Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Idegenrendészeti Osztály, Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék) szervezte.

 

Kapcsolódó cikk:

Idegenrendészet vagy büntetőeljárás? II. – dr. Fekecs Gyula

---