Igazságszolgáltatás az összeomlás határán

A budapesti bíróságok rendkívüli módon lelassultak, a nemperes eljárásokban fizetési meghagyást vagy végrehajtási lapot csak 6-12 hónap alatt képesek kibocsátani – panaszolta a közelmúltban több jogi fórumon Telek Zoltán. A budapesti ügyvéd úgy tapasztalja: ennek fő oka, hogy a parkolási társaságok tízezer számra árasztották el a bíróságokat a pótdíjak behajtásával kapcsolatos fizetési meghagyásaikkal.

Telek Zoltán 38 éves, 1996-ban végzett a Miskolci Egyetem Jogi Karán. 1996–1999 között ügyvédjelölt volt, 1999 óta ügyvéd a feleségével közös Telek&Vasenszki Ügyvédi Irodában. Elsősorban biztosítási, munkaügyi perekkel, egészségügyi magánszolgáltató és gyógyszer-kereskedelmi vállalatok jogi ügyeivel foglalkozik, s leginkább a személyi sérüléses közlekedési balesetekkel és üzemi balesetekkel kapcsolatos pereket kedveli. A városban, ha csak lehet, biciklivel vagy motorral közlekedik – megelőzendő a parkolással kapcsolatos problémákat. Három gyermekük van, az óvodai és iskolai nyitva tartás miatt feszes időbeosztásban élnek. Kedvenc helye a Dunakanyar, különösen a kisoroszi Sziget-csúcs, kedvelt időtöltése a kajakozás. Mindenkinek javasolja a szentendrei Határcsárdát, illetve a dunabogdányi Forgó éttermet.

Amíg a parkolási ügyek nem árasztották el a bíróságokat, tapasztalatai szerint átlagosan mennyi időbe telt egy-egy végrehajtási lap kibocsátása?

Régebben normál esetben a benyújtástól számított két-három hónapon belül kezemben volt a jogerős fizetési meghagyás, aminek birtokában aztán haladéktalanul el lehetett indítani az inkasszót vagy küldeni a végrehajtót. De még ha az ellenfél megpróbált is jogi eszközökkel védekezni, akkor sem kellett tovább várni 6-9 hónapnál. Ma viszont alapesetben is fél-egy évet kell várakozni, és ez nekünk, ügyvédeknek már csak azért is roppant kellemetlen, mert általában rajtunk csattan az ostor. Ügyfeleink ugyanis velünk állnak kapcsolatban, és nálunk reklamálnak – egyébként teljes joggal –, hogy ügyük miért nem halad előre. Azt kell mondanom, hogy ha ez így megy tovább, akkor előbb-utóbb a bírósági végrehajtás is össze fog omlani.

Nincs arra jogszabály, hogy a bíróságnak hány hónapon belül kell intézkednie ilyen ügyekben?

Nincs, de sajnos ha lenne, az sem segítene nagyon sokat, mert iszonyatos mennyiségről beszélünk. Ha egy adott bíróságon több tucat ember reggeltől estig csak ezzel foglalkozna, akkor sem tudná idejében feldolgozni a több tízezer ügyet. A helyzet azért is tarthatatlan, mert a teher aránytalanul oszlik meg a bíróságok között. A Fővárosi Bíróság ugyanis lehetővé tette, hogy a budapesti bíróságok ítélkezzenek a fővárosban fizetés nélkül parkoló vidéki autósok ügyében is. Ez annyit tesz, hogy a mondjuk nyíregyházi autósnak is Budapesten indítják meg az ügyét; ha pedig történetesen egy nap három különböző kerületben parkolt szabálytalanul, akkor adott esetben három különböző fővárosi bíróság lesz az illetékes.

Mi lenne hát a megoldás?

Ha már mindenképpen a bíróságokra marad az ügy, akkor legalább azt kellene elérni, hogy az ilyen eseteket automatikusan a lakhely szerint illetékes vidéki bíróságokra telepítsék, hogy a munkamegosztás egészségesebb legyen. De az igazi megoldást az jelentené, ha a parkolócégek ügyében az önkormányzatok lennének illetékesek, és az elmaradást az adóhatóság hajtaná be, úgy, mint minden más köztartozást. A jelenlegi helyzetben ugyanis a parkolási cégek úgy működnek, mint a középkori adóbérlők, akik az államtól egy adott területre adott összegért megszerezték az adó beszedésének jogát, amiből aztán a maximumot próbálták meg kipréselni. Ez a szemlélet álláspontom szerint tarthatatlan, ugyanis jogállamban adót csak az állam vagy önkormányzat szedhet, magáncégek nem.

Ha viszont így lenne, akkor az önkormányzatot, az adóhatóságot terhelnénk túl, és nekik nem maradna idejük más ügyekre.

Nem egészen, ugyanis nekik az ilyen ügyekre külön apparátus áll rendelkezésre. Meg aztán, ha az ilyen tartozásokat adóelmaradásként kezelnék, azt is lehetne mondani, hogy bizonyos összeg, például százezer forint alatt nem foglalkoznak az üggyel, de még ennél is jobb megoldás lenne, ha a rendszerbe jobban beleépítenék a méltányosság szempontját. Azt kellene mondani: amelyik autós egy év alatt bizonyos számú, mondjuk tíznél kevesebb esetben parkol fizetés nélkül, azt mentesítjük a bírság alól, mert belátjuk, hogy a parkolás olyan üzem, amelyben a legnagyobb jószándékkal is előfordulhatnak rendkívüli helyzetek. Csak két példát mondok: aprópénz váltása közben megelőz minket az éber őr, vagy éppen a parkolójegyet a huzat leviszi a műszerfalról, ezért nem látható a szélvédő mögött. De mondok mást. Ha valaki a parkolóőr szerint akár csak öt perccel túllépte a várakozási időt, ám az autós ezt nem ismeri el, napestig vitatkozhatnak azon, hogy kinek az órája jár jól: az övé vagy a parkolóautomatáé? Nos, ha a megfelelő mérésügyi szerv által hitelesített parkolóórák, illetve fényképezőgépek lennének rendszerbe állítva, ez nem lehetne vita tárgya. Mert kérdem én: ha ma a benzinkútnál az üzemanyagot vagy a boltban a banánt kizárólag hitelesített szerkezettel lehet mérni, akkor az időtartamra ez az elvárás miért nem vonatkozik?

Az ügyben azért született már bírósági ítélet, amely történetesen a hitelesített órák hiányára hivatkozva utasította el az egyik parkolócég követelését.

Igen, de ez az ítélet csak első fokon született meg, márpedig jogerős döntés híján a helyzet továbbra sem megnyugtató. Ez azért is fontos kérdés, mert a bizonyítási kényszer a parkolási céget terheli. Sajnos azonban azt kell tapasztalnom, hogy a Fővárosi Bíróság mindent elhisz a pénzgyűjtésben érdekelt magáncégeknek, pedig hiteles időmérő szerkezetek nélkül ez jogellenes. Van egy állításom a parkolóőrtől: én mint autós túlléptem a kifizetett parkolási időt, és van egy állítás az autóstól: nem léptem túl a kifizetett időt. Kinek van igaza a bíróság szerint? Ez a kérdés csak mérésügyileg hitelesített berendezésekkel dönthető el.

Most általánosságban beszélt, vagy esetleg önnek is van parkolási ügye?

Amit mondok, az természetesen általános érvényű is, ám emellett történetesen nekem is van ügyem az egyik parkolócéggel. Az elmaradás mindössze 2500 forint, ám úgy döntöttem, a pénzt nem fizetem be szó nélkül, hanem az ügyet végigviszem, csak hogy rávilágítsak a rendszer ellentmondásaira. Ha majd esetem a bíróságra kerül, azt fogom mondani, hogy reggel nyolc óra előtt parkoltam, amikor nem kell fizetni, és kíváncsi vagyok, a cég mivel tudja hitelt érdemlően bebizonyítani az ellenkezőjét – mert hogy a hitelesítés nélküli készülékkel nem fog menni, az biztos. Lesz két tanúm, és velünk szemben áll majd a parkolóőr szava; érdeklődéssel várom, hogy a bíró miként fog ítélni. Az ügyet egyébként olyan jellemzőnek tartom, hogy már az is megfordult a fejemben: készítek egy sablonszöveget, azt elküldöm különféle lapoknak, hogy tegyék közzé, és így segítsék mindazok védekezését, akik hozzám hasonló cipőben járnak. Álláspontom szerint ugyanis a bírónak valami ilyen szöveggel kellene lezárni az ilyen ügyeket: „A bíróság megállapítja, hogy jogosult/felperes által előterjesztett bizonyítékok mérésügyileg nem hitelesített berendezések által készített okiratokon alapulnak, így a kötelezett/alperes terhére nem bizonyított az, hogy parkolási díj fizetésére lett volna köteles. A jogosult/kötelezett fizetési meghagyását/keresetét elutasítom.”

Ha ez ilyen logikus, vajon miért nem teszik kötelezővé a hitelesítést?

Feltehetőleg azért, mert az drága lenne, hiszen tíz- vagy akár százmillió forintos nagyságrendű összegbe kerülne. Amíg pedig ez a magánkézben működő parkoló-társaságoknak, és a velük, hogy is mondjam finoman, sajátos érdekeltségi viszonyban álló egyes politikusoknak nem érdeke, addig nem is lehet változásra szá-
mítani. A politikusok egyébként sejtésem zerint azért nem mozgatják a fülük botját sem, mert a helyzet tarthatatlanságát nem érzik a bőrükön, hiszen javarészt céges, illetve önkormányzati kocsin közlekednek, és ha parkolási ügybe keverednek, nem a saját pénztárcájukat kell kinyitni.

Annál inkább érdekeltek a rendszer fenntartásában a parkolócégek, illetve -őrök, hiszen különféle legendák keringenek arról, hogy milyen módszerekkel igyekeznek minél több bőrt lehúzni az autósokról.

Valóban. Ha megkérdezünk egy parkolóőrt, őszintébb pillanataiban el fogja mondani, hogy az elvárások szerint naponta hány esetben kell bírságot megállapítania ahhoz, hogy a cég vezetése úgy érezze, megdolgozott a fizetéséért. Mivel pedig a parkolási díjak behajtásával kapcsolatos jogi helyzet átláthatatlan, kaotikus, a rendszer szükségszerűen a korrupció melegágya. És minél több az érdekelt, pénzorientált szereplő az ügyben, az autós annál kiszolgáltatottabb lesz. Ezen a helyzeten kellene sürgősen változtatni – ami persze elsősorban jogalkotói feladat. Én legfeljebb annyit tehetek, hogy minden lehetséges fórumon felhívom a figyelmet a rendszer anomáliáira.

Szőnyi Szilárd