Ismét napirenden az új Ptk.?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már 1998-ban, kormányrendeletben határozták el, hogy az akkor 40 éves Polgári Törvénykönyvet újrakodifikálják. Így több mint 10 évvel ezelőtt kezdődtek meg az új törvény megalkotásának előkészületei. A kodifikációs munka eredményeként az Országgyűlés azzal fogadta el a kódexet, hogy annak hatályba léptetése két lépcsőben történik. Erre viszont az ismert okok miatt nem került sor, így továbbra is a régi Ptk. maradt hatályban.

Mivel több sebből vérzett a törvénykönyv, ezért a köztársasági elnök nem írta alá, és részletes indokolással megfontolásra visszaküldte azt a Parlamentnek. Mindenki számára érthető módon úgy fogalmazott az akkori köztársasági elnök, hogy „a törvénnyel és annak elfogadási módozataival nem értek egyet”.

Már megalkotása idején is sokan bírálták az új kódexet. Többek között azért, mert a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezés intézményének megszüntetése miatt összemosódtak a nagykorú korlátozottan cselekvőképes személyekre és a cselekvőképtelenekre vonatkozó szabályok, és ez a gyakorlatban komoly gondot okozhatott volna. További hibájául rótták fel, hogy a sérelemdíj megállapításánál az új jogszabály csak egyetlen feltételt támasztott, és ez azzal a következménnyel járt volna, hogy a töménytelen mennyiségű pert a bíróságok nem tudták volna ellátni. Kritika érte azért is, hogy kimaradt a kódexből a polgári jogi egyesület szabályozása. Visszalépést jelentett volna a hatályos szabályozáshoz képest, hogy a know-how szabályozásánál kimaradt a jogintézmény jelentős vagyoni értékű és forgalomképes jogosultság tárgyaként való elismerése, és csak a tisztességtelen versenycselekménnyel szemben védett üzleti titok közé került be. Ez pedig számos közösségi nomába ütközik, hiszen az EU-s szabályokban kifejezetten szellemi tulajdonként szerepel a know-how.

A kodifikáció folyamatának egy évtizede alatt a közhatalmi jogkörben okozott kárfelelősséggel kapcsolatban is számos javaslatot felvetettek, az alperesi legitimációtól, a felelősség jogalapjától kezdve az állam jogalkotással, illetőleg annak elmulasztásával okozott kárfelelősségéig. Ezekből viszont az új kódex csak az alapkérdéseket kodifikálta, más tételek kialakítását a jogalkalmazási gyakorlatra bízta.

A szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait az új Ptk. Ötödik Könyvének Hatodik Része tartalmazta volna, és annak VIII. fejezete szólt a közhatalom gyakorlása során okozott károkért való felelősségről. A mindössze két §-ból és négy bekezdésből álló normaszöveg egységesen akarta szabályozni a közigazgatási jogkörben okozott kártérítési felelősség szabályait, és ezt a szabályozást – egy utaló norma alkalmazásával – akarta kiterjeszteni a bírósági és ügyészségi jogkörben okozott károkért való felelősségre.

A normaszöveg általános felelősségi szabálya a bírói gyakorlatban kialakított jogalapi kérdést úgy adaptálta, hogy a felelősséget akkor lehetett volna megállapítani, ha a kárt hatósági jogalkalmazó tevékenységgel vagy annak elmulasztásával okozták, és a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható. Ez a szabály csak részben volt tekintettel az utóbbi évek joggyakorlatára és jogirodalmi vitáira. Nem vette figyelembe ugyanis a közhatalmi tevékenység fogalmával kapcsolatos 4/2006. PJE-t, amely részben felülírta a Legfelsőbb Bíróság PK 42. sz. állásfoglalását. (E szerint „a nyomozó hatóság, az ügyészség és a bíróság a büntetőeljárás során bűnjelként lefoglalt dolgot közhatalmi tevékenysége részeként őrzi, kezeli, illetve gondoskodik őrzéséről. Az ennek során bekövetkezett kárért a közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség alapján áll fenn a felelőssége.”)

Az új kódex nem szabályozta a kirívóan súlyos jogalkalmazási és jogértelmezési hiba, hiányosság doktrínáját – mint felelősségalapító szabályt. Nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a jogszabály által megengedett mérlegelés eredményeként meghozott határozat mikor vezethet kártérítési felelősséghez. Nem rendelkezett arról, hogy a normát a közjegyzőkre és a bírósági végrehajtókra is alkalmazni kell. Nem derült ki sem a rendelkezésekből, sem az indokolásból, hogy a bírói gyakorlat által kialakított elvek irányadóak-e az új kódex szabályai kapcsán is. Nem integrálta a törvénykönyv a büntetőeljárási törvényből a jogosulatlan fogvatartás miatti kártalanítási rendelkezéseket, holott ezek nyilvánvalóan anyagi jogi szabályok. Nem szólt az állam jogalkotással, illetőleg annak elmulasztásával kapcsolatos felelősségéről sem.

A közhatalmi jogkörben okozott kárfelelősséggel kapcsolatban nem hagyható figyelmen kívül a hatályba nem lépő kódex Személyek-ről szóló Második Könyve, annak a személyhez fűződő jogokról szóló Harmadik Része, mert ez adaptálta a bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való jogot, illetve a megsértésének szankcióit. A Polgári Perrendtartásból átvett rendelkezés szerint: a személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a bíróság előtti eljárás tisztességes lefolyásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogra. E jog sérelme esetén a sérelmet szenvedett sérelemdíjra és kártérítésre tarthat igényt, feltéve, hogy a sérelem a jogorvoslati eljárásban nem volt orvosolható. A szankció a bíróság nevében eljárt személy közvetlen felróhatóságától függetlenül alkalmazható. Ezek között a szabályok között található a közhatalmat gyakorló vagy a közfeladatot ellátó személyek alanyi jogainak korlátozása is. Ha ugyanis ezeknek a személyeknek a jóhírnevét és becsületét a közhatalom gyakorlásával, illetve a közfeladat ellátásával összefüggésben sértették meg, a személyhez fűződő jogok megsértésének jogkövetkezményei csak akkor alkalmazhatóak, ha a jogsértésre a jogsértő szándékos vagy súlyosan gondatlan eljárása miatt került sor. A jogvédelemnek ez a korlátozása vitatható, hiszen az emberi jogi Egyezmény 10. cikke kifejezetten lehetővé teszi a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását, többek között a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának megóvása céljából. Helyesen rendezte viszont a kódex az alperesi legitimáció kérdését, mert rendelkezése szerint a sértett a személyhez fűződő jogait a közhatalmi tevékenységért felelős jogi személlyel szemben érvényesítheti. Sajnos ugyanezt a kártérítési igény vonatkozásában nem mondta ki, mert ennek kimondása esetén a kártérítésre irányuló keresetlevelet is idézés kibocsátása nélkül lehetne elutasítani.

Látható tehát, hogy számos olyan kérdés merült fel már tavaly is az új Ptk. kapcsán, amelynek a végiggondolása elkerülhetetlen.

Új elvként merült fel a társasági jognak a Ptk.-ba történő beillesztése. Ez viszont egyáltalán nem egyszerű feladat, hiszen a Gt. alapvetően kógens szabályozásra épül, míg a Ptk. diszpozitív szemléletű. Ezekről a nehézségekről volt szó éppen legutóbb a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában, ahol Komáromi Gábor beszélt a Gt. Ptk.-beli helyéről.

Komáromi Gábor annak a munkacsoportnak volt a tagja, amelyet Sárközy Tamás vezetett, és amely 2011 júniusában leadta a gazdasági társaságok Ptk.-ban való elhelyezését lehetővé tevő javaslatát.

A szabályozási alapelvek között kiemelte az előadó, hogy a kodifikációs munkájuk során abból indultak ki, miszerint a 2006-os Gt. alapvetően bevált, ezért a munkacsoport a felesleges változtatásokra nem tett javaslatot. Ennek a konzervatívnak tűnő megközelítésnek az oka, hogy a már bevált és jól működő szabályokon nem kell változtatni. Néhány helyen viszont szükség volt korrekcióra, mint pl. a vezető tisztségviselők felelősségénél.

A Ptk. szellemiségének megfelelően, számos résznél deregulációt javasoltak. Ez pl. a tevékenységi köröknél és a székhelyre vonatkozó szabályoknál érhető tetten. Ennek célja a vállalkozói adminisztratív terhek csökkentése volt. A dereguláció mellett ugyanakkor a társasági formakényszer megtartását szükségesnek tartják, így a tervezet négy társasági formában gondolkodik, úgymint a közkereseti társaság, a betéti társaság, a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság. Nem támogatják azokat a javaslatokat, amelyek az amerikanizálódó világ elsődlegességét hangsúlyozzák, és a társaságok közötti határok elmosódásával járnának együtt.

Maradna tehát a négy társasági forma, de azzal a változással, hogy a jövőben a kkt. és a bt. is jogi személy lesz/lenne.

A deregulációs törekvésnek viszont az is ellentmond véleményem szerint, hogy a leadott javaslatban a főszabály továbbra is az maradt, miszerint a gazdasági társaságokra vonatkozó Ptk.-beli szabályoktól csak akkor lehet eltérni, ha ezt a törvény megengedi. Ugyanakkor azt el kell ismernem, hogy a javaslatban számos diszpozitív szabály található, ezért mindenképpen változás következik be a korábbi kógens szabályozáshoz képest. Talán a részvénytársaságok esetében maradt meg a legtöbb kógens szabály.

A társasági szerződéseknél új szabály lenne a jövőben, hogy a társulók akaratára van bízva, hogy a társaság telephelyeit, fióktelepeit a társasági szerződésben feltüntetik-e. A társaság a jövőben, ha elfogadják a munkacsoport javaslatát, akkor minden olyan tevékenységet folytathat, amit törvény nem tilt vagy nem korlátoz, akkor is, ha ezt a tevékenységet a cégjegyzékben nem tüntetik fel.

Változna az apport felülértékelési tilalmára vonatkozó szabály annyiban, hogy a nem pénzbeli hozzájárulást szolgáltató tag a hozzájárulás szolgáltatásától számított 5 éves jogvesztő határidőn belül a társaság felé helytállni tartozik azért, hogy a társasági szerződésben megjelenő érték ne haladja meg a nem pénzbeli hozzájárulásának a szolgáltatás idején fennálló értékét. Azok a tagok, akik valamely tag nem pénzbeli hozzájárulását, bár erről tudomásuk volt, a szolgáltatáskori értéket meghaladó értékkel fogadtak el, a szolgáltatást teljesítővel együtt egyetemlegesen és korlátlanul felelnek a társaság felé az ebből eredő károkért.

A gazdasági társaság és tagjai, illetve volt tagja között a társasági jogviszonyból eredő jogvitákra már a társaságot létesítő okiratban választottbírósági eljárást lehet kikötni. Ezen kívül is, a tagok bármikor megállapodhatnak abban, hogy a társasági jogviszonyból eredő jogvitájukat választottbíróság elé viszik.

A hatályos Gt.-hez képest új fejezettel bővülne a Ptk. Ebben a részben a tagsági jogokról és kötelezettségekről összefoglalóan esne szó.

A bizottság munkája során felmerült, hogy a kft. esetében egy tagnak több üzletrésze is lehessen, de ezt a későbbi egyeztetések során a Kodifikációs Bizottság elvetette.

A volt tag üzletrészének értékesítésére vonatkozó szabályok is megváltoznának. A hatályos kógens szabályozás szerint az értékesítés pillanatnyilag a társaság feladata. A javaslat szerint ez a szabály enyhülne, és főszabályként a felek megállapodására bíznák az értékesítés feltételeinek és módjának meghatározását. A társaság maga csak akkor lenne köteles meghatározott időn – 45 napon – belül árverésen értékesíteni az üzletrészt, ha a felek 15 napon belül nem tudnak megállapodni.

Komáromi Gábor hangsúlyozta továbbá, hogy az árverés szabályai is egyszerűsödnének. Eltörölnék a jelenleg hatályos kétharmados határt, azaz az üzletrész a törzsbetét mértékének kétharmada alatti értéken is értékesíthető lenne. A vevő pedig a vételárat a társaságnak fizetné meg, és a volt taggal a társaság számolna el. Amennyiben a befolyt vételár nem fedezi majd az értékesítés költségeit, akkor a pluszköltségeket a volt tagnak kellene megfizetnie a társaság részére.

A Gt. Ptk.-ba történő helyezésével kapcsolatban még számos kérdés felmerül, többek között az is, hogy mi legyen azokkal a Gt.-ben meglévő részekkel, amelyek nem kerülnek bele az új kódexbe. Az ÜgyvédVilág következő számában ezekre is választ keresünk.

Dr. Kiss Anna

 

Az új Ptk. tervezetéről — Ügyvédvilág 2012/05

---