Kényszerek csapdájában

Több ezer éves a vágy és a szokás, hogy máshogy akarunk kinézni, számunkra nem tetsző testrészeinken javítani szeretnénk. Az olyan drasztikus, veszélyes és kínzó változtatások, mint például a nyak nyújtása, vagy a maják külsejükön történő változtatásai ma már szerencsére ritkák, de a testképpel való „foglalkozás” manapság is mindennapos. Vannak, akiknél ez kritikus méreteket ölt és drasztikusabb eszközöket is bevet(né)nek testük megváltoztatására. A laikusok azt hihetik, ez csak a nőkre jellemző, ám ez tévhit, ugyanis a férfiak körében is egyre gyakoribb az ilyen jellegű probléma. És egyre többen egy viszonylag újfajta betegségcsoporthoz tartoznak: különböző testképzavarban szenvednek. Minderről Dr. Purebl György pszichiáterrel, a SOTE Magatartástudományi Intézetének adjunktusával és Varga Márta pszichológussal beszélgettünk.

Az orthorexia nervosát Steven Bratman amerikai orvos írta le először 1997-ben, aki saját magán is megtapasztalta a betegség tüneteit.

– A férfi halandóság minden korcsoportnál nagyobb, mint a nőknél, az erősebb nem tehát sérülékenyebb. A 20-as korosztályban az autóbalesetek okozzák a legtöbb halálesetet, s mivel a fiatal férfiak általában kockázatosabban vezetnek, gyakrabban válnak fatális baleset áldozatává, mint a nők. A férfihalandóság később is magasabb és erősen összefügg a jövedelemmel és az iskolai végzettséggel. A középkorú és idős férfiaknál a szív- és érrendszeri megbetegedések jelentik a legfőbb problémát, ezen kívül a nem megfelelő alkoholfogyasztás is gyakoribb a férfiak között – magyarázza Dr. Purebl György.

A lelki betegségeknél is megmutatkoznak a nemi különbségek. A depresszió és a szorongás inkább a nőkre jellemző, míg a férfiaknál a kémiai és egyéb függőségek a gyakoribbak. A nőkre jellemzőek a „klasszikus” evészavarok: az anorexia és a bulimia nervosa. Ezek gyakorisága a fiatal nők között 1-2 százalék körül mozog, ugyanakkor jóval magasabb azok száma, akik nem merítik ki sem az anorexia, sem a bulimia kritériumait, ugyanakkor evészavarokhoz hasonló tüneteket mutatnak (pl. kóros súlycsökkentő stratégiák).

– Kényszeres jelenségek korszaka ez – véli Varga Márta. – Mindent hajlamosak vagyunk túlzásba vinni, és egyfajta kettősség hatja át az egészséges életmód, a táplálkozás témakörét. Egyrészről a média azt sugározza, ami a fogyasztói társadalom alapja: vásároljunk minél többet, hiszen minden könnyen elérhetővé vált számunkra, bármit megvehetünk, amit megkívánunk, még az egészség is megvásárolható. Másrészről viszont az egészségtudatosság óriási divat manapság, egy újabb elérhetetlen ideált teremtve. Most már nem csak a fogyás érdekében kell megtenni mindent. A vágyott ideálként megjelenő „egészség” sokszor inkább csak egy egészségesnek vélt életmód, amelynek hátterében nem mindig tudományosan megalapozott tények, hanem hiedelmek állnak. Időnként az erre való törekvés túlzottá válik, s patológiás formában egyféle kényszeres jelenségként uralja az ember életét, számos egészségügyi szövődményt is okozva. A fogyasztói társadalom ezen kettőssége nagyon jól megfigyelhető a bulimiás folyamatban: a „falás, hányás, falás, hányás” ördögi körében. Az evészavarok háttere nem tisztázott, gyakran állhatnak mögöttük családi problémák, esetleg valamilyen megrázkódtatás, de nagyon nagy szerepe van a divattal és a külsővel kapcsolatos kulturális hatásoknak is. Nehéz felismerni őket, mivel hiányzik a betegségtudat. Az újabb típusú, kevésbé ismert evészavar-formák sokszor a nem erre specializálódott szakemberek számára is nehezen felismerhetőek, más egészségügyi szakemberek számára pedig rejtve maradhatnak. – Egy ezeknél jóval hétköznapibb háttértényező biztosan azonosítható: az evészavarosok jelentős része kövér kisgyermek volt, illetve más okból kifolyólag súlyos önértékelési zavarral rendelkezik – magyarázza Dr. Purebl György. – Ezekben a „klasszikus” evészavarokban nagyrészt (de nem kizárólag) nők szenvednek, ám az utóbbi években olyan testképzavarok is megjelentek, amelyek inkább férfiakra jellemzőek. Az evés- és testképzavarok közös vonása a saját test formája és mérete megítélésének súlyos zavara. Úgy lehet elképzelni, mintha a beteg vak lenne a saját testével kapcsolatban, gyakran depresszióval együtt jelentkezik.

A magyar társadalom nagyon maszkulin, amely azt jelenti, hogy nagy a különbség a férfi és a női szerepek között. Az utóbbi évtizedekben a nők számára a hagyományos anya és feleség szerep mellett a karrier is elvárássá vált, így a férfiaknak a munkaerő-piacon velük is meg kell küzdeniük. A témától látszólag messze mutató összefüggésre Varga Márta így mutat rá: – Új szerepelvárások jelentek meg, a fokozott terhelést és az új kihívásokat sokan nehezen viselik, önértékelésük gyakran csorbát szenved. A férfiak nehezebben beszélnek problémáikról, érzéseikről, kevesebb a társadalmilag elfogadható mód a felgyülemlett feszültségeik levezetésére. A le nem vezetett, ki nem fejezett feszültségek, érzelmek és indulatok sokszor más formában találnak kiutat (pl. testi tünet, hangulati zavar, szorongás) vagy a korábban említett evéshez, testképhez kapcsolódó zavarok. Nincs eszközük a mindennapi nehézségeik kontrollálására, így azt próbálják uralni, ami lehetséges számukra. A kontrollálás tárgya az evés és a test lesz. Sokszor a betegségbelátás hiánya vagy a félelem, szégyen miatt csak valamilyen más problémával kerülnek szakemberhez. Nagyon fontos lenne elérni, hogy ne legyen szégyellni való pszichés problémákkal szakemberhez fordulni, illetve minél jobban és nagyobb körben ismertté kellene tenni ezeket az evéssel és testképpel kapcsolatos betegségeket.

A testképzavaroknak számos típusa van. Az izomdiszmorfiás zavar lényege, hogy az illető soványnak, gyengének látja a testét, egyre több és több izmot szeretne. Állandóan elégedetlen magával, ezért egész nap konditermekbe jár és a tükör előtt álldogál. Magánéletét és karrierjét is teljesen elhanyagolja. Az ilyen betegek gyakran szednek szteroidokat, amik huzamosabb használat után depressziót, elmezavart, impotenciát és akár még rákos megbetegedéseket is okozhatnak.

Egy másik testképzavar-típus vezető tünete a testzsír-fóbia. A beteg legfontosabb célja, hogy a testzsír százalékát a minimálisra csökkentse, ennek érdekében szigorú diétát és akár percre pontosan megtervezett evési menetrendet alakít ki. A diéta megszegése esetén intenzív bűntudata keletkezik, amelyet további megszorítások követnek. Ebben az esetben nem a testizom növelése a cél, hanem egyre „szálkásabb” szeretne lenni. A napjai nagy részét szintén edzéssel tölti, szélsőségesen megválogatja ételeit, és élete többi területét elhanyagolja.

Az orthorexia nervosa egészséges étkezés-függőséget jelent. Az illető például inkább lemond egy nagyon fontos összejövetelen való részvételt, ha nincs ott számára megfelelő étel, vagy esetleg koplal. Ebben az esetben persze első pillantásra nehéz meghatározni, hogy hol húzódik a határ a következetes egészséges táplálkozás és az orthorexia között. A szakember szerint a különbség az, hogy orthorexia esetén már megszállottságról beszélhetünk, amely intenzív hatással van a személy mindennapi életére, kárt okoz társas kapcsolataiban, életvitelében is. Ezt támasztja alá Varga Márta is. – Az orthorexia sokszor hiánytáplálkozással jár, nem feltétlenül valódi egészséges táplálkozás. A szervezet éhezése olyan biológiai folyamatokat indít be, amely a kényszeresség kialakulásához vezethet. Az orthorexia a vizsgálatok szerint ugyanúgy megjelenik férfiaknál és nőknél is. Jelenleg ebben a témakörben végzett nagyobb kutatás zajlik Magyarországon. A kezdeti vizsgálatok előzetes eredményei azt mutatják, hogy az egészségügyi dolgozók, a dietetikusok és a sportolók, valamint a body builderek között nagyobb arányban fordulhat elő az orthorexia jelensége.

A testdiszmorfiás zavar is mindkét nemre jellemző. A betegséget már a 20. század elején is leírták, és Quasimodo-szindrómának nevezték el. Ez valamely testtájjal vagy testrésszel (leggyakrabban a bőr, a szőrzet, az orr) kapcsolatos elégedetlenséget jelent. Ezek a betegek gyakran keresnek fel plasztikai sebészt, de a műtét nem jelent számukra megoldást, hiszen betegségük lényege a saját testkép torz észlelése: előbb-utóbb mindig torznak, csúnyának látják adott testrészüket, függetlenül attól, milyenre „varázsolja” azt a sebész.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az evés- és testképzavarok a beteg megfelelő együttműködésével a legtöbb esetben gyógyíthatóak: pszichoterápiával, családterápiával ma már kiváló eredmények érhetők el. Egyes szakemberek szerint ugyanakkor a 21. század második felére már nem lesznek nagy nemi különbségek az evés- és testképzavarok tekintetében. Globális jelenségnek tekinthető, hogy napjainkban a nemi szerepek összemosódnak. S hogy mégis miért az utóbbi években szaporodtak meg az evés- és testkép zavaros megbetegedések?

– Az ideális női testtel kapcsolatos „divat” 20–30 évente változik: az 1920-as években a nagyon vékony nők voltak a divatosak, aztán az ’50-es években a teltebb, Marilyn Monroe típusok jelentették az ideált, a 60-as évektől kezdődően pedig ismét a pálcika modellek uralták a kifutókat. Napjainkban újra változik a trend: a természetesség válik divattá, a csontsoványság ideálja eltűnőben van. A nőkkel szemben fokozottabb volt az elvárás, hogy törődjenek a külsejükkel, a kozmetikai és divatipar célpontját is hagyományosan a nők jelentették. A férfiaknál a külső nem volt annyira fontos. A nemi szerepek közeledésével azonban az erősebbik nemnél is megjelent a magára és a külsejére, megjelenésére igenis is nagyon sokat adó viselkedés. A divat- és kozmetikaipar is új lehetőségeket látott a férfiakban. Kifejezetten nekik szánt kozmetikai szerek, krémek, samponok garmadája kapható, s emiatt tovább mosódnak a különbségek a férfi és női szerepviselkedések között. A gyúrás, az izmok növelése és az esztétikus férfitest iránti igény, vagyis a férfi külsővel kapcsolatos szigorúbb elvárások is általánosak. Ma már filmekben és plakátokon sem látni csupán átlagos izomzattal rendelkező férfiszínészt, vagy modellt. A régi James Bond-filmekben a férfi főhős „dolga” annyi volt, hogy sármos legyen. Ma már ez kevés. A ’90-es évektől vált uralkodóvá az a trend, hogy csak kisportolt férfi szerepelhet a filmvásznon.

Megjelent a metroszexualitás is: a külsejével az átlagnál sokkal többet foglalkozó, már-már nőies szokásokat is végző (például szőrtelenítés, szem kifestése, szemöldök szedése) férfiak egyfajta divatja, aminek megjelenése természetesen szubkultúra függő is – véli a szakember.

Ennek egyik eltúlzott, akár kórossá is váló fajtája az Adonisz-komplexus, amely esetén a férfi rengeteget áldoz a külsejére, anyagilag és időben is. Nem csak mindenféle kozmetikai szereket használ, hanem plasztikai műtéteket is végeztet magán, hogy minél tökéletesebb legyen a külseje. A férfiaknál a feminizálódás és a túlzott izmosság a két véglet.

Dr. Purebl György szerint a szépség- és egészségipar iránti kereslet és igény megnövekedése annyiból mindenképpen szerencsés, hogy még mindig nagyon sokan élnek egészségtelen és hosszabb távon betegségek kockázatát hordozó életet. Számukra hasznos lehet, ha sokat hallanak az egészséges életmód fontosságáról. A rendszeres mozgás és a tudatosan megválasztott, napi négy–ötszöri kisebb étkezés egyaránt fontos, hiszen az anyagcsere szabályozásban is 50-50 százalék a szerepe az evésnek és a mozgásnak. A mértékletesség kellene, hogy vezérlőelv legyen. A médiumoknak is van felelőssége és jelentősége a mindenkori testképpel kapcsolatos divat kialakulásában, de a felelősség nemcsak az övék, hiszen nagyobb részben csak tükröt tartanak annak a kultúrának, amely létrehozza őket. Varga Márta hozzáteszi: a média és főleg az internet igen veszélyes forrás lehet, ugyanis ellenőrizetlen, sokszor hamis információkat közvetítenek, s az egymásnak adott tippek, tanácsok sokat árthatnak akár a kevésbé érzékeny személyek számára is, nem beszélve azokról, akik fokozott hajlammal rendelkeznek valamilyen evés- vagy testképzavar kialakítására.

Krausz Viktória