Kiegyensúlyozottá, s biztonságosabbá válhat az üdülési jog

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az eddiginél nagyobb védelemben fogja részesíteni az üdülési joggal rendelkező fogyasztókat a szeptember elsején hatályba lépett új jogszabály. Mostantól például nem lehet jó befektetésként reklámozni az üdülési jogot, amelyért ráadásul csak és kizárólag az elállási határidő letelte után kell fizetni. A fogyasztókat a különböző szerződéstípusokhoz kialakított formanyomtatványok is segítik.

Jócskán eljárt az idő az üdülési joggal rendelkező fogyasztók védelmét szabályozó mintegy tizenkét éve született jogszabály felett, miközben a piac rendre maga alakította sajátos szabályait. Utóbbiak gyakorta hozták hátrányos helyzetbe azokat, akik ilyen vásárlásra adták a fejüket: rendre csak a szerződések megkötése után derült ki, hogy az ígéretek és a valóság között bizony elég nagy az eltérés. A már megkötött szerződéstől való visszalépés – hivatalos nevén az elállási jog érvényesítése – pedig sokszor macerás vagy épp lehetetlen volt, s a határidők sem voltak pontosítva. Jellemző volt az is, hogy a leendő jogosultnak egy földszinti lakást mutattak be, majd egy emeleti bérlemény jogát kapta meg. Ez leginkább azoknál okozott gondot, akik valamilyen mozgásszervi betegséggel küszködnek, miközben épp annak kezelése végett döntöttek úgy, hogy egy gyógyfürdővárosban vásárolnak maguknak üdülési jogot. (Ez utóbbit ugyanis jellemzően a nagy fürdővárosokban, például Hévízen, Hajdúszoboszlón vagy Gyulán kínálják.) Az is gyakori ellentmondás volt, hogy a leendő bérlőnek kínálatként olyan szolgáltatásokat – például teniszpálya- vagy úszómedence-használat – is „biztosítottak” az üdülési jog mellé, amelyekről szintén csak a szerződéskötés után derült ki, hogy fizetni kell érte.

Mindezen problémák orvoslása mellett számos más ponton is az eddiginél nagyobb védelemben fogja részesíteni az üdülési joggal rendelkező fogyasztókat a szeptember elsején hatályba lépett új jogszabály, hivatalos nevén a szállás időben megosztott használati jogára, a hosszú távra szóló üdülési termékekre vonatkozó szerződésekről, valamint a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenységről szóló 141/2011. (VII. 21.) Korm. rendelet. Megszületését többek között azért is üdvözli a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), mivel a rendelet átgondolt fogalmi rendszert állít fel, szigorítja a vállalkozások fogyasztóknak szóló tájékoztatási kötelezettségét, és kiterjeszti az indokolás nélküli elállási jog gyakorlásának lehetőségeit. A szervezet szóvivője, dr. Kispál Edit emlékeztetett arra, hogy az új jogszabály az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződésekről szóló 20/1999. (II. 5.) Korm. rendeletet váltja fel. Helyesen, mivel utóbbi már nem tudta betölteni fogyasztóvédelmi szerepét, hiszen a szereplők meglehetősen ellentmondásosan alakították az üdülési jog piacát, leginkább a vásárlók hátrányára.

A szóvivő szerint általános korlátozásként mostantól nem lehet befektetésként reklámozni az üdülési jogot. Magyarán, úgy hirdetni, hogy a vásárló jó üzletet csinál, mivel később akár haszonnal is túladhat rajta. Csakhogy a FEOSZ szerint általános tapasztalat, hogy mindez nem igaz. Hasonlóan ugyanis az ingatlanpiac pangásához, ez esetben is óriási túlkínálat van, vevő viszont kevés. Az érintettek közül sokan pénz vagy szabadidő híján, a kihasználatlanság miatt szabadulnának ezektől az egy-kéthetes jogosultságuktól, csakhogy nincs kinek eladni. Ebből következőleg tehát – legalábbis a mostani időszakban – nem lehet jó befektetésről beszélni.

A kormányrendelet másik általános jellegű előírása, hogy ha az üdülési jog értékesítése utazással egybekötött termékbemutatón történik, akkor már a meghívóban fel kell tüntetni, hogy az utat kifejezetten azzal a céllal szervezik, hogy a résztvevők számára szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatot akarnak tenni. Ez azért nagy előrelépés, mert a fogyasztóvédőknél is lecsapódó panaszok alapján sok olyan viszszaélés történt az elmúlt években, amikor a résztvevőket lényegében becsapták, s csak a helyszínen fedték fel az utazás valódi okát. Azokat pedig, akik vonakodtak vagy megtagadták a szerződéskötést, akár a durvább nyomásgyakorlástól sem visszariadva kényszerítették a megállapodás aláírására, sőt, a helyszínen történő fizetésre. Mindez tehát jogilag azt jelenti – teszi hozzá a szóvivő –, hogy az új kormányrendelet a hagyományos értékesítéstől megkülönbözteti azokat a termékbemutatókat, amelyek során az üzlet székhelyén vagy telephelyén kívül kötik meg az üdülési jogra vonatkozó szerződést.

Ami a részleteket illeti, Kispál Edit szerint az egyik legfontosabb erénye a jogszabálynak, hogy a korábbinál pontosabb előírásokkal védi a fogyasztókat a szerződéskötési folyamat során. Teszi ezt például azzal, hogy a vállalkozásokra szigorú tájékoztatási kötelezettséget ró. Így például kimondja, hogy a szerződéskötést megelőzően az írásbeli információt díjmentesen kell a fogyasztó részére bocsátani. Az írásbeli tájékoztatás mellett az is nagy előny, hogy a kormányrendelet mellékletében minden, a jogszabály által meghatározott szerződéstípushoz külön formanyomtatványokat szerkesztettek. E típuskontraktusok abban segítik a fogyasztót, hogy valóban tudatos döntést hozhasson, hiszen a formanyomtatványok részletesen meghatározzák azt, hogy milyen lényeges információkat kell már előzetesen a fogyasztó tudomására hozni. Így például nem csak az olyan alapvető tájékoztatást kell megadni, mint a megkötendő szerződés tárgyát képező szolgáltatás és annak részletes tartalma, hanem egyértelműen rögzíteni kell a vásárló által fizetendő ellenértéket és a további kötelező költségeket is. Kispál Edit szerint a jövőben elkerülhetők lesznek egyebek mellett a fent vázolt „félreértések”, a többletkínálatért felszámolt utólagos költségek. A szerződésben ugyanis tisztázni kell az abban foglalt alapszolgáltatásokat, valamint az azokon kívül használható létesítményeket, pontos leírásukat, valamint azt, hogy ezek igénybevételéért a fogyasztónak kell-e külön térítési díjat fizetnie. Mindez egyébként a vállalkozásoknak is segítség lehet, hiszen előre felkészülhetnek arra, hogy körültekintően és a jogszabálynak megfelelően járjanak el. Így nem kell tartaniuk egy esetleges ellenőrzéstől, s az indokolatlan panaszoktól.

Fontos módosítás, hogy a vállalkozónak még a szerződés megkötése előtt külön és kifejezetten fel kell hívnia a fogyasztó figyelmét az elállási jogra, s annak határidejére. A kormányrendelet egyértelműen fogyasztóbarát a tekintetben is, hogy a vásárlókat az elállási jog gyakorlására használatos formanyomtatvánnyal is segíti, amely tartalmazza az ezzel kapcsolatos lényeges információkat is. Az indokolás nélküli elállási jog kapcsán egyébként a határidő 14 napra változik. Ám a rendelet a fogyasztók védelme érdekében ennél is továbbmegy, mivel számukra egy év és tizennégy napos elállási határidőt biztosít arra az esetre, ha a vállalkozás megsérti, azaz elmulasztja az indokolás nélküli elállási joggal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségét.

Talán az egyik legfontosabb fogyasztóbarát rendelkezés, hogy a tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie: az elállásra biztosított határidő előtt a vásárlótól semmilyen jogcímen nem követelhető és nem is fogadható el fizetés. Ellenkező esetben a vállalkozónak 30 napon belül kamatostul vissza kell fizetnie az összeget. Ez igen lényeges változás, hiszen mint arra Kispál Edit rámutatott: a szövetségükhöz beérkező panaszok alapján a vállalkozások sok esetben már rögtön a szerződéskötéskor nagyobb összegeket, akár a teljes – 700–800 ezer forinttól induló – vételárat elkérik az üdülési jogot vásárlóktól, akik ekkor sokszor még azzal sincsenek tisztában, hogy mire is állapodtak meg írásban. Most viszont alapos, megfontolt mérlegelésre lesz lehetőségük, hiszen két hét alatt bárki eldöntheti, hogy fenntartja a vásárlást, vagy netán visszalép a szerződéstől. Ráadásul úgy, hogy erre semmilyen magyarázatot nem kell adnia.

Az érdekvédők szerint a kormányrendelet pozitívuma, hogy az úgynevezett csererendszerre vonatkozó szabályokat is meghatározza. Jóllehet ezt az üdülési jog értékesítése során a gyakorlat már kimunkálta, ám eddig megfelelő jogszabályi háttér nélkül működött. Idővel sokan rájöttek, hogy nem feltétlenül szeretnének 99 évig minden évben ugyanott pihenni egy vagy két hetet. Ezért kialakult a csererendszer gyakorlata, amelyben az üdülési joggal rendelkezők – meghatározott időszakra – egymást közt elcserélik a szálláshelyre vonatkozó használati jogukat, illetve egyéb, ahhoz köthető jogukat. A fogyasztó most ebbe a rendszerbe léphet be hivatalosan is a csereszerződés megkötésével, ezzel időlegesen jogosult lesz a szállás vagy egyéb szolgáltatás igénybevételére, természetesen ellenszolgáltatás fejében.

Szintén új keletű szabályozás, hogy a visszaélések elkerülése érdekében a kormányrendelet külön tárgyalja azokat a szerződéseket, melyekkel magát a használati jogot szerzi meg a fogyasztó (szállás időben megosztott használati jogára vonatkozó szerződés). Emellett az eddig még nem nevesített olyan kontraktusok szabályait is lefekteti, amelyek által a fogyasztó a gyakorlatban éves tagsági jogot szerez (hosszú távra szóló üdülési termékre vonatkozó szerződés). Ez utóbbi esetben ugyanis a szállás tekintetében a fogyasztó nem konkrét használati joghoz jut, hanem csupán valamilyen kedvezményre vagy más előnyre lesz jogosult, például kedvezményes áron veheti igénybe az adott üdülési szolgáltatást (teniszpálya-használat).

A FEOSZ szerint fontos kiemelni, hogy a kormányrendelet szeptemberi hatálybalépésével együtt nem enyhülnek a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenységet végző vállalkozásokra vonatkozó szabályok. Őket ugyanúgy bejelentési kötelezettség terheli, s a tevékenység továbbra is engedélyhez kötött marad. Az ilyen tevékenységet végző vállalkozásokról a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MKEH) vezet nyilvános listát, mely bárki számára elérhető a hivatal internetes honlapján. Nagyon fontos, hogy az érintettek a szerződéskötés előtt mindenképp ellenőrizzék: az említett hivatalos nyilvántartásban szerepel-e az adott vállalkozás, hiszen csak az ott felsorolt cégek folytathatnak tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenységet. Ráadásul a nyilvántartásban sokszor azzal kapcsolatosan is van információ, hogy az adott vállalkozás pontosan mely ingatlanja vonatkozásában értékesíthet üdülési jogot, illetve, hogy mely vállalkozás ez irányú tevékenysége van épp megtiltva.

Kispál Edit szerint összegzésképp elmondható: jóllehet az új kormányrendelet a jelenleginél lényegesen nagyobb garanciákat nyújt a rendszeresen üdülni vágyóknak, a FEOSZ ezzel együtt azt tanácsolja a fogyasztóknak, hogy szerződéskötés előtt, de legkésőbb utána azonnal ellenőrizzék, hogy a vállalkozás rendelkezik-e a szükséges engedéllyel. Arra pedig külön is felhívja a figyelmet, hogy semmilyen összeget ne adjanak át a vállalkozásnak szerződéskötéskor. Emellett azt is tanácsos észben tartani, hogy ha valaki netán hitelből fedezi az üdülési jog megvásárlását, akkor ez utóbbitól való esetleges későbbi elállása ezt a kapcsolt hitelszerződést is automatikusan felbontja.

Kálmán Attila

---