Könyvbarátoknak: újra itt a Margó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ismét irodalmi fesztivál és könyvvásár helyszíne lesz a Várkert Bazár.

Könyvpremierek, koncertek, író–olvasó találkozók és díjátadó ünnepség várja az irodalomkedvelőket a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár négynapos, kiemelkedően gazdag eseménysorozatán 2019. október 10-e és 13-a között, csütörtöktől vasárnapig a Várkert Bazárban.

A hangulat ezúttal sem bazári, hanem barátságos, kedves lesz, és bár alkudni továbbra sem lehet majd a kötetekre, felemelő érzés lesz, hogy több magyar és külföldi szerző személyesen mutatja be vadonatúj alkotását (vagy magyar fordítását), dedikál is, és az olvasók el is beszélgethetnek velük.

Bartis Attila

A nyitónapon este a Nagyszínpadon Bartis Attila Az eltűnt idő nyoma című új művéről szól, és annak kapcsán arról, miként lehet szavakkal megragadni a fénykép mibenlétét, és vajon miért nem tud a szerző fényképezés nélkül élni.

Gárdos Péter filmrendező, akinek első könyve, a Hajnali láz – túlzás nélkül állíthatjuk – világsikert aratott, ezúttal Királycsel című új kötetét mutatja be a Nagyszínpadon október 10-én, pénteken délután. Regénye Kempelen Farkasról szól, aki sakkautomatájával járja be a világot. A baj csak az, hogy az automatában egy élő ember, egy törpe bújik meg, a két zseni küzdelmének tétje pedig a túlélés: képesek-e szövetségre lépni annak érdekében, hogy élve megússzák nagy játszmájukat a világgal?

Darvasi László Magyar sellő című munkájával debütál ugyanaznap délután, a Világirodalmi Színpadon. A történet szerint a XIX. század elején egy német kisvárosba magyar sellőt akar hozatni egy akarnok gróf, melytől az ott élők mindennapjai kibillennek törékeny egyensúlyukból.

Szintén október 10-én, a Vásár Színpadon találkozhatunk Szántó T. Gáborral, aki Európa szimfónia című új munkáját ismerteti meg az olvasókkal. Kolozsvár és Nyugat-Berlin között játszódik a határtalan szerelmet bemutató regénye, s ugyanolyan nyíltsággal nyúl Európa közelmúltjának legfeszítőbb kérdéseihez, ahogyan azt az 1945 című novellájában is tette (amelynek alapján Török Ferenc megrázó erejű játékfilmje készült).

Október 12-én, szombat délelőtt Tóth Krisztina Malac és liba című, gyermekeknek szánt művét mutatja be. A mesék Hajba László grafikus segítségével elevenednek meg a lapokon.

Nádas Péter

A Nagyszínpadon szombat délután Nádas Péter Leni sír – Összegyűjtött esszék I. című legújabb könyvét tárja a közönség elé. Az író két kötetbe rendezte összegyűjtött esszéit. Ez a nyitókötet, mely a politikai tárgyú írásait tartalmazza. Az első 1990-ből, az utolsó 2017-ből származik.

Bödőcs Tibor humorista hatalmas sikert aratott első, Addig se iszik című könyvével, melyben neves magyar írókat parodizált. Most jelenik meg első regénye, Meg se kínáltak címmel. Október 12-én, szombat este a Nagyszínpadon Thuróczy Szabolcs közreműködésével beszél új művéről. Őket követi a színpadon Krasznahorkai László, aki rendhagyó előadáson mutatja be új regényét, Haumann Péter és Miklós Szilveszter dobos társaságában.

Vasárnap, október 13-án délután, a Nagyszínpadon mesél Amikor a mama lelegelte a papa haját című kötetéről Karafiáth Orsolya.

Jón Kalman Stefansson

A fesztiválra külföldi szerzők is érkeznek: André Aciman Találj rám! című művéről vall Vámos Miklósnak; a magyar származású Elisabeth Asbrink 1947 – Újrakezdés a háború után című könyvét Winkler Nórával együtt mutatja be; Kim Leine A szellemidéző és a tiszteletes című munkájáról vall, a beszélgetőtárs Karafiáth Orsolya; Jón Kalman Stefanssont Menny és pokol-trilógia című írásáról Tompa Andrea kérdezi.

A fesztivál idején immáron negyedik alkalommal adják át a Margó-díjat a legjobb első prózakötet szerzőjének. Egyre nagyobb a presztízse a Bookline, a KKM Publishing Hungary Program és az Aegon-díj által támogatott elismerésnek, mely a kortárs irodalmat és az olvasást hivatott népszerűsíteni. Az eddigi díjazottak 2015-ben Totth Benedek: Holtverseny, 2016-ban Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese, 2017-ben Szöllősi Mátyás: Váltóáram, tavaly pedig Mécs Anna: Gyerekzár című munkái, illetve alkotói voltak. A díjjal 500 ezer forint jár, de emellett talán fontosabb a díjjal járó jelentős médiafigyelem, sőt a próbafordítás, és egy mentor is, aki a fiatal szerző segítségére lehet a jövőben.  Sőt, a Bookline idén 15 millió forint értékű médiatámogatással járul hozzá a nyertes könyv népszerűsítéséhez.

Negyven kiadó köteteit lehet megvásárolni

Koncertek is színesítik a fesztivált: az első este az Ivan & The Parazol játszik, a zárónapon pedig Lovasi András lép fel. A Rossz versek című filmhez készült novelláskötet a VAN Filmzenekar felolvasószínházzal egybekötött koncertjével elevenedik meg október 11-én este. A film DVD-n egy novelláskötetbe csomagolva jelenik meg, az írások tizennégy szerző nézőpontjából mesélik tovább a film szereplőinek életét.

A könyvvásáron a gazdag programok mellett negyven kiadó mutatja be 2019 őszének legfrissebb könyvmegjelenéseit.

(Fotók: Valuska Gábor és Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár)

A részletes programot a fesztivál weboldalán olvashatják.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Greta Thunberg: Klímakönyv – ajánló

Bár az 1970-es évek óta téma a klímaváltozás a globális fórumokon, de valójában a mai napig nem dőlt el még az sem, hogy a bolygót akarjuk megmenteni vagy az életmódunkat.