Maccabi, a nagycsaládos hajóépítő I. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dr. Baradlai sosem vágyott telekre, még vízpartira sem nagyon, bármennyire szeretett horgászni. A halat keresni kell, ez volt az egyik indok, a másik az, hogy lakótelepen felnőtt gyerekként nem sok tapasztalattal bírt kertészkedés terén, még a fűnyírást is kifejezetten utálta. És különben is, megfelelő hajó birtokában a folyóról nézve az egész folyópart vízparti teleknek számít.

Baradlait Andris, a vajdasági magyar munkatársa, akivel egy jogi kiadónál dolgozott, többször meghívta Újvidékre, ahol összehasonlíthatatlanul szabadabb a vízparti élet, mint itt Budapesten, még a bebombázott híd sem akadályozta a hamisítatlan balkáni kávézók működését a Duna parton. Andris nagynénje és férje egy kabinos kishajón lakott nyáron az újvidéki kikötőben, így Zsetko bácsi a nyári lakjából fogta esténként a kapitális harcsákat. Baradlai nyomban szerelmes lett az efféle életbe. El is határozta, hogyha a pénztárcája egyszer megengedi, szert tesz egy ilyen hajóra.

Először egy öreg halőr cimborája ajánlott neki egy kompozit hajótestet, amit a szomszédja épített, de mire le tudták volna beszélni a találkozót, az öreg halőr meghalt. Baradlai közben szert tett egy szétszáradt, killboatra egy öreg, de működőképes kis német csónakmotorral, de a hajótest javíthatatlannak tűnt, a csónakmotor mindenesetre megmaradt emlékbe.

Néhány évvel később Baradlai az egyik megbízójától kapott egy elég kedvező ajánlatot egy motorcsónaktestre, ami inkább kishajónak volt nevezhető. A csónakot egy balatoni jachtkikötőbe szánták mentőcsónaknak, de a vízi rendőrség nem engedte, a túl magas pereme miatt. Sikerült a tulajdonossal megalkudni, Baradlai kölcsönkért egy vonóhorgos kocsit, és lement érte a Balatonra. A tulajdonos hozzávágott még Baradlaihoz egy besült csónakmotort is, ráadásként. Baradlai visszafelé felvett egy stoppost, akinek akkor fogalma sem volt, milyen megpróbáltatások várnak még rá. Bevarázsolták a hajótestet Baradlai felesége szüleinek kertjébe, csak az volt a gond, hogy a szállítókocsiról sehogy sem lehetett letuszkolni. A stoppos srác mérnöknek tanult, kisakkozta, miként lehet a szállítókocsit szétszedni, így végül csak rákerült a hajótest az odakészített gerendákra. Körülbelül négy órát töltöttek el a művelettel. Utána Baradlai megvette neki a vonatjegyet a továbbutazáshoz.

Azt még laikusként is érzékelte Baradlai, hogy a hajótesttel még rengeteg munka lesz. Elsősorban egy kabint álmodott rá, hogy legyen miben aludni az éjszakai harcsázások közben. Persze hiányzott belőle a kormánymű, minden alkatrész, csak egy szétszedett kapcsolótábla árválkodott a műszerfalon. Mivel Baradlai nem volt ismerős hajóépítő körökben, jobb híján az interneten kezdett el keresgélni. Így talált rá Maccabi Baruck hajóépítő mesterre. Baradlai később sokat gondolkozott, mi alapján választotta őt, talán a neve hangzása fogta meg, mindenesetre a döntés elég sorsszerűnek bizonyult.

Maccabi mester a telefonban nagyon készséges volt, egyből elfogadta a megbízást. Kért egy fényképet emailen majd közölte, hogy valamelyik este beugrik a hajóért, hogy elvigye a műhelyébe. Ezt meg is tette, persze mindenfajta daru, vagy egyéb hajóemelő készség nélkül. Baradlai apósa elborzadva mesélte, hogy hajnali 3-ig tuszkolták rá a hajótestet a szállítókocsira. Baradlai ezen mondjuk nem csodálkozott, élénken élt benne még a levarázsolási művelet emléke. Következő hétvégén leutazott Maccabihoz, aki akkoriban egy dunántúli kisvárosban működtette kusza vállalkozását. A város végében fekvő háza udvarán 4-5 építésre váró hajó állt, amelyek között 5-6 kisgyerek rohangált. Maccabi elővett egy prospektust, és megmutatta milyen kabint álmodott a testre, olyat, amilyet az Adrián is használnak. Baradlainak is tetszett a felépítmény, megegyeztek az árban, adott egy kis előleget, Maccabi arra is ígéretet tett, hogy a vizsgáztatási, átírási procedúrát is elintézi.

Pár hónap múlva Baradlai rákérdezett, hogy áll a project. Maccabi kért még két hetet, állítása szerint a felépítmény már félig elkészült. Közben egyszer este tíz körül megjelent Baradlaiék lakása előtt a furgonjával a hajólevélért, a furgon mögé egy csónak volt kötve, a furgonban különböző hálózsákok és plédek alól Maccabi gyerekei dugták ki a fejüket álmosan, Baradlai első ránézésre ötöt számolt meg. Nem érdekel egy telek a Tisza-parton százezer forintért, kérdezte Maccabi Baradlait, majd elmesélte, hogy cserélt ott egy nagyobb területet egy hajóért. Meg is bízta Baradlait az ügyvédi papírok elkészítésével. Így kialakult egyfajta barter partneri viszony köztük, Baradlai intézte Maccabi jogi ügyeit, Maccabi meg a saját tempója szerint építette a hajót.

Lassan eltelt egy idény, Maccabi szerint nem volt érdemes ősszel levizsgáztatni a hajót, úgy sem lehet használni. Azért küldött egy képet róla, hogy tényleg dolgoztak rajta. Amikor legközelebb találkoztak, Maccabi elmesélte, hogy egy holland hajóbontóval üzletel, és megkérdezte Baradlait nem akar-e venni egy medencés udvarházat 600 000 forintért a keletnémet tengerparton.

Eljött a tavasz, Baradlai kezdett kicsit ideges lenni. Maccabi akkor állítólag Horvátországban kezdte el építeni a Hollandiából áthurcolt hajókat. De ígéretet tett, hogy májusban le lesz vizsgáztatva a hajó, ami már rég elkészült állítólag. Baradlai izgatottan várta a májusi vizsganapot. Előző nap találkozott Maccabival a vizsgadíj miatt a hajózási felügyelet előtt. Minden gyerek vele volt, a furgon mögött egy valószínűtlen hajótest csüngött. Nem akarsz olcsón venni egy házat a Duna deltában, kérdezte, miközben a papírokat nyálazgatták.

Másnap reggel Baradlai rémülten konstatálta, hogy Maccabi négyszer hívta. Mi történt, kérdezte, mikor rátelefonált, sikerült a vizsga? Maccabi sűrű bocsánatkérés közben panaszkodni kezdett, ők elköltöztek egy másik városba, de a hajókat a régi háza udvarán hagyta, mindet szétverték éjszaka, Baradlaiét is, kitépték a műszerfalat, kirúgták a kajütablakokat, így a vizsgabiztos nem vizsgáztatta le. De a következő vizsgára újra összerakják, ígérte, csak előtte az összes hajót átszállítja egy biztonságos helyre, és biztos, ami biztos, megkérdezte még, hogy Baradlai nem akar-e venni egy régi présházat a horvát tengerparton, jutányos áron.

Vészesen közeledett a következő vizsganap, Baradlai naponta egyeztetett Macabival, minden rendben lesz-e. Maccabi, már ha elérhető volt, határozott ígéretet tett, hogy most sikerülni fog.

A vizsganap délután tudta csak Baradlai elérni a mestert, aki éppen közlekedési rendőrökkel veszekedett. Mint kiderült, a hajót egy Zsigulival akarták a vizsgahelyre elvontatni, csak a hajótest több volt, mint a vontatóautó súlya, persze a sztrádarendőrség lekapcsolta őket. Állítólag az utánfutó rendszámával sem volt minden rendben, nem ahhoz az alvázszámhoz tartozott, így a rendszámot is leszedték a rendőrök, és a sofőr jogosítványát bevonták. De Maccabi megnyugtatta Baradlait, megbeszélte a vizsgabiztossal, hogy egy hét múlva levizsgáztatja a hajót.

Baradlai kezdte úgy érezni, ideje lenne saját kézbe venni az ügyet. Többször felajánlotta Maccabinak, hogy az öreg terepjárójával elmegy a hajóért, és elintézi a vizsgát. Nem, nem, mondta Maccabi, minden rendben lesz.

A vizsga előtti este Maccabi rátelefonált Baradlaira, hogy azért a biztonság kedvéért legyen készenlétben. Baradlai kezdett rosszat sejteni, másnap reggel ráadásul bírósági tárgyalása volt. Tárgyalás közben öt nem fogadott hívást kapott, és egy visszahívást kérő sms-t. Maccabi sofőrjét még Horvátországban lekapcsolták a rendőrök, jogosítvány nélkül vezetett. Kiderült, hogy a Zsigulis akcióval megbukott emberét akarta küldeni a mindent egy lapra felrakó Mester. A hajó egy, a horvát határ melletti kis faluban állt, Nagykanizsán kellett felvenni a papírokat Maccabi feleségétől, és Győrben lett volna a vizsga. Baradlai gyorsan átöltözött, és nekivágott. Időközben megszerezte a vizsgabiztos telefonszámát, akivel sikerült megegyeznie, hogy egy másik nap megnézi a hajót. Azt már jól érzékelte, hogy a győri kerülő nem fér bele a napba. Kanizsa közepén ott várt Maccabi felesége, gyerekseregtől övezve, egy kartonpapírra rajzolt rendszámtáblával a kezében. Itt a forgalmi, a rendőröknek meg mond azt, hogy a rendszám leesett útközben, adta a megnyugtató tanácsot Baradlainak. És biztos, ami biztos, vegyél valahol spanifert, nem tudjuk, mivel rögzítették a hajót.

Baradlai nyelt egyet, megköszönte, és nekiindult a kis falunak, miután nagy nehezen sikerült szereznie rögzítő hevedereket. A pár házból álló falucskában nem volt nehéz kiszúrni a házat, az udvar tele volt hajóval. Baradlait már várták. A futót rácsatolták, kiderült, hogy a ráfutófék nem működik, és az egyik index sem. A rendszámot a hajótestre ragasztották. Ha a sztrádáig nem állítanak meg, nem lesz gond, tanácsolta a segítő Baradlainak. Állj be két kamion közé, akkor nem szúrnak ki.

Baradlai még nem vontatott semmit addig. A falu közepén kellett egy körforgalomban megfordulni, majdnem letarolta a Kossuth szobrot. Onnantól kezdve nagyobb ívben kanyarodott, és fogadalmat tett arra az esetre, ha ezt az utat megússza. Abban már biztos volt, hogy Budapestre nem mer bemenni ezzel a vontatmánnyal, felhívta a vitorlázórepteret, ahol repülni tanult, hogy a hajót pár napra lerakhatja-e a hangárok mellé. Lerakhatta. A sztrádáig rendben eljutott, és nyomban beállt két kamion közé. Ijesztőnek tűnt a nagy hajó hátul, de idővel megszokta. A szembejövő kamionosok vidáman üdvözölték, majdnem közénk tartozol, haver, Baradlait lassan valami büszkeségféle töltötte fel. És valami csoda folytán gond nélkül eljutott a reptérig, csak a reptérre vezető úton okozott némi torlódást, nem mert gyorsan menni a kanyargó, dimbes-dombos mellékúton.

A hajót lerakta a pilótatársakkal a hangárok mellé. Két nap múlva kiszállt a vizsgabiztos, és levizsgáztatta a hajót, a vizsgára Maccabi is eljött. Te nagyon jól jártál, gratulált Baradlainak, képzeld az egyik főrendőrnek készítettem egyszer egy belső motoros hajót. Amint elkészült, el is vitte a Tisza tóra kipróbálni. Nagy betűkkel kiírtam neki, hogy a hűtővíz keringetőt be kell kapcsolni vízre rakás után, persze elfelejtette, a tó közepén besült a motor. Segítséget hívott, valami rendőr haverja ki is ment érte, csak valószínű nem lehetett színjózan, mert nekiment a hajónak, ami léket kapott. Sikerült kivontatni a kikötőbe, ahol a tulajdonos mérgében ott hagyta. Reggelre el is süllyedt. A mahagóni borítás is tönkre ment, kezdhettük újra az építést. Ja, tudok egy csónakbeállós házat Drezdában kétmillió forintért, nem érdekel?

Dr. Bodolai László

 

Motorszerelő mesterek II. rész

A Mester, a Művész és az első vízrerakás III. rész

Jég, nők, és menyhalak IV. (befejező) rész

---