11 magyar tudós a klímatudomány 10 üzenetét küldi a világnak
A nyilvánosság számára küldenek figyelmeztetést, egyben javasolnak lehetséges megoldásokat az éghajlatváltozás enyhítése, a Föld élhető jövője érdekében.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Monumentális műben állít emléket egy indián törzsnek az Oscar-díjas rendező Leonardo DiCaprióval, Robert De Niróval.
Eposzi méretű western, krimi, szerelmi szállal fűszerezett történelmi dráma – valahogy így határozzák meg az Oscar-díjas Martin Scorsese legújabb alkotásának, a Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) című filmnek a műfaját a szakemberek. Talán részben western, mert a vadnyugaton játszódik, nagyrészt indián emberek között, éppen száz évvel ezelőtt. De van benne nyomozás is, hiszen egy gyilkosságsorozat kell felderítenie egy FBI-nyomozónak. Egyben viszont szerelmi dráma is, fontos történelmi háttérrel.
A 82 éves rendező rajong a western iránt. Gyerekkorában sok filmet látott e műfajból, ám bevallása szerint arra is rájött: „A történelem ismerete nem arra szolgál, hogy biztosítsuk a folytonosságot vagy ismételgessük, ami megtörtént, hanem hogy ihletre leljünk, és fejlődni tudjunk a tapasztalatok birtokában. Ezekből a filmekből építkeztem alkotóként, de arra is ösztönöztek, hogy jobban belemerüljek a történelembe.”
Így tett legújabb, a 2023-as Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, májusban bemutatott művének előkészületei során is, mivel legújabb története valóban megtörtént eseményeken alapul. A XIX. század végén az indián oszázs törzs tagjait elüldözték földjükről, Ohio és Mississippi völgyeiből nyugat felé, majd az amerikai kormány végül az oklahomai úgynevezett indián területre telepítette át őket. Földjükön azonban 1894-ben olajat találtak, s mivel az őslakosokat alanyi jogon kvóta illette meg a földjükből járó jövedelem után, a törzs tagjai hirtelen meggazdagodtak, miután a lelőhelyeket a kitermelőknek bérbe adták. Igaz, vagyonukat fehér gondnokok kezelték, akik abból milliós profitot fölöztek le. A területet szerte az országból ellepték a meggazdagodni vágyók, s a kialakult kis iparvárosok rövid idő alatt a bűnözés melegágyaivá váltak. Mindennapossá váltak a lopások, zsarolások, gyilkosságok. Majd a huszadik század húszas éveinek terrorhulláma alatt, rejtélyes körülmények között, több tucatnyi osszázs vesztette itt életét. Akadtak olyan nyerészkedők, akik be is nősültek oszázs családokba, hogy örökölhessék a családi vagyont. Az FBI 1923-ban nyomozni is kezdett a gyilkosságok megnövekedett száma miatt.
Ez az időszak ragadta meg a rendezőt, de előbb Leonardo diCapriót, akire olyan hatással volt David Grann oknyomozó író-újságíró magyarul is olvasható, 2017-ben megjelent Megfojtott virágok című dokumentumregénye, mely ezt a korszakot dolgozza fel, hogy azonal megvette a könyv megfilmesítési jogait. Az is meghatotta a színészt, hogy a történet helyszíne alig félórányi autóútra van az 1921-es tulsai mészárlás színhelyétől. A száz évig elhallgatott, kétnapos rasszista indíttatású gyilkosságsorozatban fehérek gyilkoltak feketéket, s hasonló módon a mindezidáig az elhallgatott amerikai történelmi múlt része volt, mint ahogy az osszázs indiánok éveken át tartó tragédiája is.
DiCaprio hívta fel Martin Scorsese figyelmét a kötetre, s bízott abban, hogy a direktornak megtetszik a történet, melyből megszülethet hatodik közös munkájuk. (Együttes sikerük volt a
A Wall Street farkasa [The Wolf of Wall Street, 2013] a Viharsziget [Shutter Island, 2010], A tégla [The Departed, 2006], Az aviátor [The Aviator, 2004], a New York bandái [Gangs of New York, 2002].) A rendezőnek egyből megtetszett a könyv, és annak lehetősége, hogy ismét diCaprióval dolgozhat együtt. Eric Roth-tal közösen el is készítette a forgatókönyv első változatát, de az még az FBI-ügynök nyomozásáról szólt az osszázsok földjén, és nem lépett túl egy egyszerű krimin. „Beletelt egy kis időbe, amíg rájöttünk, hogy az oszázsok szemszögéből kell elmesélnünk a történetet, ami így már nem egy újabb FBI-nyomozásról szól” – emlékezik DiCaprio. Ezért aztán elkezdődött az újabb forgatókönyv-változat készítése, mely két évbe telt. Ám azzal már mindenki elégedett volt.
Az új történet szerint már nem a nyomozó, hanem a Leonardo DiCaprio alakította Ernest Burkhart a főhős, az első világháborús veterán, aki megérkezik az oklahomai Fairfaxbe. Bevallottan szereti a pénzt, s reméli, hogy a nagy forgatagban rátalál a szerencse. Már régóta itt él nagybátyja, a Robert De Niro által életre keltett marhatenyésztő, akit mindenki csak „Királynak” nevez. Jól ismer mindenkit, szeretik őt a fehérek és az indiánok is, akik nem tudják, hogy ő az, aki ravasz módon az életükre tör. Ő javasolja unokaöccsének, hogy nősüljön be egy tehetős osszázs családba, hogy idővel valahogy majd rá szállhasson a feleség gazdag öröksége.
Ernestnek sikerül is megházadnia, de tényleg beleszeret feleségébe, Mollie-ba, akit a bájos Lily Gladstone formál meg. A színésznő a Montanában található Blackfeet rezervátumban nőtt fel, s a Blackfeet és a Nez Perce törzshöz tartozik. Bár már több filmben játszott ez első főszerepe. Kiválóan játszik, mint ahogy DiCaprio is hozza profizmusát, csakúgy, mind De Niro, akinek ez már a 128. játékfilmje, s a tizedik közös munkája Scorsesével.
Érdekes érzése van a nézőnek, hiszen két szimpatikus színész alakít két gonosz szerepet. Míg azonban a kissé butának tűnő, bár olvasni tudó Ernest válóban szereti feleségét, gyermekei anyját, és nincs semmi baja az indián törzs tagjaival, addig a „Király” egy mosolygós, ravasz, gonosz ember. A két rokon végül egymásnak feszül, és történetük a bírósági teremben végződik.
„Marty [Scorsese] nagyon ért ahhoz, hogy megmutassa az ilyen gyötrődő, nem túl kellemes karakterek emberi oldalát. Ezt kellett a film középpontjába állítani, nem azt, hogy egy kívüláló megfejti a rejtély titkát” – indokolja DiCaprio a forgatókönyv átírásának helyességét.
„Ernest és Mollie kapcsolata képviseli az igazi drámát ebben a történetben – egészíti ki a színész szavait a direktor. – A bizalom és a szerelem a kiindulópont, aztán látjuk, mindezt hogyan teszik tönkre és árulják el. És mi a motiváció? Hogy mindig több kell, több föld, több pénz.”
A rendező ragaszkodott ahhoz, hogy a filmet az oszázsok földjén forgassa le, azon a területen, ahol száz éve a terror hulláma pusztított. Már épültek a díszletek, amikor 2020-ban kitört a koronavírus-járvány. Minden előkészülettel le Kellett állni, és csak 2021 tavaszán indulhatott meg a forgatás, mely 99 napon át tartott.
Az is Scorsese szándéka volt, hogy a produkció készítése során együttműködjön az oszázsokkal, akiknek a a történelmét, kultúráját alaposan áttanulmányozta. Sőt, a film csaknem valamennyi indián szerepét az osszázs őslakosokra bizta, törzs több száz tagja statisztaként állt a kamera elé.
S ha már korábban szó esett a tárgyalóteremről, az epizódszereplők közül említsük meg a két jogászt alakító John Lithgow-t és a friss Oscar-díjas Brendan Frasert is, valamint az FBI-nyomozó szerepében csak a film vége felé megjelenő Jesse Plemons-t.
Bár a Megfojtott virágok hosszúsága három és fél óra, éppen ugyanannyi, mint a rendező előző alkotása, Az ír (The Irishman, 2019), a néző egy percig sem unatkozik. Van idő megismerni a szereplőket, jellemüket, jellemváltozásukat, a történet hátterét. Ál- és eredeti, fekete-fehér dokumentumfilm-részleteken ismerhetjük meg a múltat.
Scorsese tudja, hogy ezúttal is lesznek, akik megbírálják majd, miért tart ilyen hosszú ideig az alkotása, de nekik így válaszol: „Könyörgöm, sokan öt órán keresztül is elücsörögnek a tévé előtt. Azt is rengetegen kibírják, ha egy színházi előadás három és fél órás. Ilyenkor színészek vannak a színpadon, nem lehet föl és alá császkálni. Adjuk meg a mozinak is ugyanezt a tiszteletet!”
A Megfojtott virágok Magyarországon a UIP Duna-Film gondozásában 2023. október 19-től látható a mozikban, egy nappal megelőzve az észak-amerikai premiert.
A film magyar nyelvű előzetese!
A nyilvánosság számára küldenek figyelmeztetést, egyben javasolnak lehetséges megoldásokat az éghajlatváltozás enyhítése, a Föld élhető jövője érdekében.
Bár az 1970-es évek óta téma a klímaváltozás a globális fórumokon, de valójában a mai napig nem dőlt el még az sem, hogy a bolygót akarjuk megmenteni vagy az életmódunkat.
A Metropolitan Opera 2024/25-ös kínálatából nyolc előadás látható élőben októbertől mozivásznon, HD minőségben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!