Miről árulkodik az órám?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elöljáróban leszögezhetjük, hogy a legnépszerűbb és legáltalánosabb férfiékszer a karóra. Persze nem volt ez mindig így. A XVI–XVIII. században egy zsebóra vagy függőóra a leggazdagabbak között is a privilegizált rétegek körében fordult elő. Uralkodók, mágnások engedhették meg maguknak a személyes óra birtoklásának luxusát.

A nagy földrajzi felfedezések során egyre precízebb és egyre több személyes időmérő született, a polgári réteg megerősödésével és meggazdagodásával pedig az időmérők iránt igény is jelentősen megnőtt. Tömegessé a XIX–XX. század fordulójától váltak a zsebórák, majd az 1910-es évek második felétől jelentek meg – a sokkal kisebb tokot és szerkezetet igénylő – karórák.

Azonban – elenyésző kivételtől eltekintve – az órák a férfiak ékszerei voltak. A mai luxusóragyártók kínálatának gerince is a férfiórákat tartalmazza, a modellkínálatban és a mennyiségben is ez a fő piaci szegmens. Ezért bátorkodom kizárólag a férfiórákkal foglakozni.

A XX. század első felében a népszerű, minőségi karórák Svájcban, Németországban, Nagy-Britanniában készültek, de voltak neves gyártók a tengerentúl is. A nagy háborút követően azonban a svájci manufaktúrák váltak hegemónná – nem utolsósorban a német ipari létesítmények megsemmisülése, valamint az NDK létrejötte miatt. Évtizedekig az igényes minőségi óra egyenlő volt a svájci órával.

A svájci óragyárak között is kialakult a hierarchia, amely alapvetően ma is meghatározó. A három vezérhajóvá a Patek Philippe, az Audemars Piguet és a Vacheron Constantin vált, őket követte a Breguet, az International Watch Company és idővel a Rolex. A többi gyártó alacsonyabb presztízsűként működött.

A piaci hierarchia vásárlói, gyűjtői hierarchiává vált és mind az árakban, mind a státuszban jelentkezett. Természetesen egy-egy IWC ára elérhette egy Patekét, talán egy Omega is versenghetett egy Rolex-szel, azonban ha megnézzük a használt (antik) órák árverési eredményeit, egyértelműen megállapítható, hogy a fenti hierarchia ma is működik.

Az óragyártás sokáig családi vállalkozás formájában, majd manufaktúraként üzemelt, hosszú idő kellett ahhoz, hogy elkezdjen kialakulni az a bonyolult munkamegosztás és beszállítói rendszer, amely az 1960-as években vált jellemzővé. Ekkor egyes cégek csak szerkezetet vagy komplikációt, mások számlapot vagy tokot gyártottak, amelyeket aztán – elsősorban a tömegtermelésre átálló, alacsonyabb presztízsű és árkategóriájú gyártók – építettek egybe.

A folyamatban radikális változást az 1970-es évek hoztak, amikor megjelentek a rendkívül olcsó, pontos és tömeges japán kvarcórák. Néhány év alatt megroppant a gerince a legtöbb mechanikus órát gyártó cégnek, sokan tönkrementek, néhányan áttértek a kvarcszerkezetekre (Breitling), talpon pedig alig-alig maradt patinás márka. A kvarcórák térhódításával nemcsak a piac, hanem a manufaktúrák tulajdonosi szerkezete is átalakult. Ekkortól datálható a luxusórák tekintetében a felvásárlások időszaka, amely az első koncentrációnak tekinthető. Elvesztette függetlenségét az IWC, a Breguet, az Omega vagy éppen a Vacheron Constantin is. Szinte teljesen leállt a mechanikus szerkezetek gyártása a 80-as évekre és ennek egyik következménye volt, hogy olyan márkák esetében is eltűntek a gyártóeszközök és a szakértelem, mint az Omega, a Doxa vagy a Longines.

Az 1980-as évek második felében alig akadt svájci óragyár, amely saját mechanikus (vagy automata) szerkezetet épített volna saját tokba. Egyrészt szinte kizárólagos teret nyertek a korábbi kis beszállító cégek, mint az ETA, a Valjoux vagy a Lemania és a patinás órákban ilyen tucatszerkezetek ketyegtek, sőt néha ketyegnek ma is. Ezzel sokan „tokozóvá” silányultak. Például az Omega 1999-ben tudott újra innovatív saját szerkezetet piacra dobni, ez volt a Co-Axial szerkezet. A Breitling pedig mostanában lett kész első (B01) saját szerkezetével.

Megjegyzem, magyar nyelven több kiváló könyv és internetes tartalom olvasható a vázolt folyamatról, ajánlom a http://www.svajciora.com alatt Antal Péter remek áttekintését az óra történetéről.

Visszatérve a luxusipar koncentrációjára – amely a 90-es években vett új lendületet – kialakult néhány nagy divatcég, amely akár 10–20 patinás régi óramárkát és sokszor mellette sok-sok más terméket is maga alá gyűjtött. A legismertebbek közül megemlítem az „eldobható” kvarcórákkal berobbanó Swatch csoportot, amely mára birtokolja az Omegát, az 1775-ben alapított Breguet tulajdonosi jogait, sőt a két legnagyobb szerkezetgyártót, az ETÁ-t és a Valoux-t is. A dél-afrikai Richemont csoporté a Vacheron Constantin, a semmiből újjáépült német A. Lange & Söhne, a Jaeger LeCoultre, az IWC, a Piaget vagy éppen a Baume et Mercier. Az LVMH (amely eleve több nagy luxuscég összeolvadásával jött létre) birtokolja a TAG Heuert, a Zenithet és a Hublot. Független talán csak a Patek, az Audemars Piguet és a Chopard maradt.

A mechanikus órák piacának újraéledése az ezredforduló körül indult meg. A jólét és a luxusigények, a retródivat és sok más ok miatt a gyártók visszatértek a mechanikus és az automata szerkezetekhez. Felélesztettek tetszhalálából számos korábbi márkát (Atlantic, Longines, Doxa, A. Lange, Chronoswiss) és számos új gyártó jelentkezett (Parmigiani 1996.) és megjelentek a svájci fiatal, független mesterek is (például Vianney Halter).

Az utóbbi években pedig újra virágzik a luxusórák piaca. Új és új csodák jelennek meg a bázeli bemutatókon és a butikokban. Soha nem látott mértékben növekszik a luxuspiac (Oroszország, Kína vásárlói).

A legutóbbi trendek az egyre robusztusabb méretekről, az aszimmetrikus számlapelrendezésről, a különleges alapanyagokról és színekről szólnak. Sok gyártó árukapcsoláshoz hasonlóan egy-egy luxusautó-márkával közösen fejleszt (Parmigiani-Bugatti, Breitling-Bentley) vagy egy-egy híres versenyhez készít órát.

Egy-egy márka régóta használ szignifikáns logót, sőt formát vagy alapanyagot is. A Patek például (minimális kivételtől eltekintve) csak nemesfém tokot használ (sárga-, fehér- és vörösarany, platina), de jellegzetes a calatrava-kereszt is a felhúzó koronán. A Movado 12 óránál egy pöttyöt használ, a Vacheron a máltai keresztet. A Hamilton is készít jellegzetes, háromszög alakú órát (melyet Elvis Presley reklámozott), míg a Jaeger LeCoultre Revereso kifordítható tokja eltéveszthetetlen.

A mechanikus órák általában óra- és perckijelzéssel, gyakran másodperckijelzéssel bírnak. Természetesen ezerféle lehetőség adódik a funkciók bővítésére, például a Patek 5207-ese platinatokos percütő, öröknaptáras és holdfáziskijelzős óra, amelyben tourbillion teszi egyenletessé a járást (egyedi rendelésre készül és olyan egymillió dollár körül vásárolható meg). Más órák a stopperfunkciót vagy részidőmérést részesítik előnyben. A minél több funkció minél több alkatrészt és minél magasabb árat is jelent. Az A. Lange & Söhne forradalmi jellegű Lange 1-es sorozata hatalmas, digitálisan leolvasható dátummal tette le névjegyét egy évtizede.

A grand complication órák például legalább három különböző komplikációt tartalmaznak (naptár-stopper-hang) egyszerre. Különleges szempont volt annak idején az antimágnesesség, a vízállóság, az ütésállóság kifejlesztése, ma már ezen a területen is inkább az extremitások felé hajlanak egyes modellek. 1000 méteres víz- (nyomás-) állóságra keveseknek van például szüksége, mégis jelentős vonzerővel bírnak az ilyen búvárórák.

Ugyan általában egyszerre csak egy órát hordunk (a csekély kivétel egyike ugye Maradona), de talán éppen ezért több órát is birtokolunk. Ilyenkor már könnyebb választani, hogy legyen egy öltönyóránk, egy hétköznapi és esetleg egy strapabíró sportos is. Aztán, ha megtetszik még néhány és bírjuk pénztárcával, váratlanul észrevesszük, hogy gyűjtőkké váltunk.

Manapság a mechanikus órák esetében is hódít a csúcstechnika. Különleges szén, kompozit vagy ritka fém (palládium, speciális ötvözetek) alapanyagokból készülnek a tokok, a szerkezetekben sokszor golyóscsapágy, hajtáslánc vagy több rugóház jelenik meg. A tokok bevonatai is különleges, űrtechnológiai fejlesztéseken alapulnak (PVD és utódjai). Egyes alkatrészeket „növesztenek”.

A trendek, divatok nemcsak a gyártó, méret, típus tekintetében meghatározóak, de sokszor az órák színeiben, díszítésében is. A remek Óramagazin (ma már Óra- és Ékszermagazin) utóbbi számai például színenként mutatják be az egyes újdonságokat! Ma például trendi a csokoládébarna és a szénfekete és a legalább 42 milliméteres tokátmérő (évtizedekig a 35 milliméter volt a maximum).

Az árak. Azok vannak igazán! Egy-egy márka diszkréten külön lapon adja ki katalógusához az „ajánlott” árakat, amelyből a butikok esetenként adnak némi kedvezményt. Egy egyszerűbb Patek Philippe ára 12 500 eurónál kezdődik, de felső határa nem igazán van. Az aukciókon használtan sem lehet 5–6000 euró alatt hozzájutni, egyes darabok pedig több millió dollárért kelnek el a nagy óraaukciókon! Interneten lehet új órát venni, de a magára valamit is adó márka deklarálja, hogy a saját új termékét kizárólag a saját butikjában vagy a feljogosított kereskedőnél árulja. A garancia érvényesíthetősége és a rendszeres szakszerviz-igény miatt pedig okosabb legalább az unión belül megvásárolni az adott órát, ráadásul így elkerülhetőek a vám- és ÁFA-problémák is (amelyek mondjuk a Dubaiban személyesen vagy az USÁ-ból interneten vásárolt órák esetében felléphetnek).

Ma már egy magára valamit adó gyártó a svájci minősítési rendszerek közül egyet vagy többet is használ. Például a Breitling minden óráját COSC-bizonylattal látja el (akkor is ha ETA szerkezet van benne), a nagyok a genfi pecsétet használják, míg a Patek saját minősítési rendszert vezetett be PP-jelzéssel tavaly. Persze az is lényeges, hogy Swiss vagy Swiss made jelzés szerepel-e a svájci órán, de ennek a története jelen cikkbe már nem fér bele.

Minden igényes óravásárló, illetőleg -gyűjtő részére ajánlom a szakkiadványok, katalógusok beszerzését, a gyártók honlapjainak felkeresését és a vonatkozó internetes fórumok tanulmányozását – megéri. Persze ha van egy megbízható órás barátunk, azt nem pótolja semmi a mai hamisítványoktól hemzsegő világban!

És hogy miről árulkodik az órám? Hát leginkább rólam. Esetleg az ízlésemről, az anyagi helyzetemről, talán az órásomról, meg arról, hogy mit részesítek előnyben. Mégis, az én órám arról árulkodik – azért van –, hogy éppen mennyi az idő.

DRTA

---