Nem csak a húszéveseké az online világ


Növekvő ütemben terjed az internethasználat az idősebbek körében, bár a szépkorúak továbbra is lemaradásban vannak a fiatalabbakhoz képest. Egyebek közt ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss felmérése, amely az életkoron túl a nem, az iskolázottság, valamint a munkavégzési és a háztartásbeli körülmények internethasználatra gyakorolt hatását is vizsgálta.

Az NMHH évente elkészített nagymintás felmérése szerint 2019-ben a 15 és 45 év közöttiek csaknem 100 százaléka volt internethasználó, 2023-ra azonban már a 46 és 59 év közöttiek is elérték ezt a szintet. Tavaly már a 60 és 65 év közöttiek körében is túllépte a 80 százalékot az internetezők aránya, ami 25 százalékpontos emelkedést jelent a 2019-es adatokhoz képest. Ez az intenzív növekedés egészen a 75 éves korosztályig megfigyelhető, jellemzően csak a legidősebbek nyitottak kevésbé a világháló iránt: a 80 év felettieknek továbbra is alig 10 százaléka internetezett – ugyanúgy, ahogy 4 évvel korábban.

Az elemzők azt is megvizsgálták, az életkoron túl milyen további körülmények befolyásolják, hogy a 60 éven felüliek interneteznek-e vagy sem. Kimutatták, hogy lényeges szerepe van a nemnek – a nők átlagosan 5 százalékkal magasabb arányban interneteztek, mint az azonos korú és iskolai végzettségű férfiak. Befolyásoló tényező az iskolázottság – az általános iskolai végzettséget szerzett 70 éveseknek például csak 48 százaléka volt internethasználó, míg az ugyanilyen korú diplomások 65 százaléka internetezett. Meghatározó még a munkavégzés – a nyugdíjkorhatáron túl is dolgozók körében átlagosan mintegy 15 százalékkal gyakoribb volt az internethasználó, mint az ugyanolyan korú inaktívak között. Lényeges az is, él-e a háztartásban más internethasználó – ha igen, úgy sokkal nagyobb az esélye annak, hogy valaki idős korában is elkezd internetezni, mint ha egyedül, mindig kéznél lévő segítség nélkül kellene átesnie az első buktatókon.

A használat tényén túl az internetezés módját is vizsgálták az idősebbek körében. Szembeötlő, hogy a 60 éven felüliek inkább leülnek az asztali számítógéphez, ha meg akarnak nézni valamit az interneten, mintsem okostelefont vennének elő. Míg a tizenévesek 87 százaléka internetezett a mobilján, a 65 éves vagy idősebb nemzedék esetében ez az arány csupán 57 százalék. A jelenség valószínűsíthető oka, hogy az idősebbek számára sokszor túl apró a telefon képernyőjén megjelenő szöveg, illetve ők rutintalanabbak az érintőképernyő kezelésében.

Az alábbi linken Sugatagi Gábor, az NMHH Piackutatási és Piaci Monitoring Osztály vezetője beszél. A videó szabadon felhasználható: https://youtu.be/cr6FbaSCE5Q

Forrás: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatóság


Kapcsolódó cikkek