Németország, 1945

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A regény egy országot, egy társadalmat állít bíróság, a ’Landgericht’ elé. „Azzal, hogy Kornitzeren keresztül megfestettem sok ezer emigráns keserű sorsát, írói eszközömmel próbáltam jótávételt adni azért, amiért a háború utáni német állam részben elmulasztotta a vagyoni, a társadalom pedig az erkölcsi kártalanítást” – mondta az írónő a ’Deutscher Buchpreis’ átvételekor.

Mindannyian túlélték, mégis szétesett a család

A háború utáni évtized a gazdasági csoda, a gyors újjáépülés, a siker, a jólét, az elégedettség szinonimái a német köztudatban. Pedig sokaknak az igazságtalanság, a csalódás, a kirekesztettség időszaka volt. Egy közülük Richard Kornitzer.

Ursula Krechel kötete, a ’Landgericht’ (Tartományi Bíróság) a legrangosabb német irodalmi elismerés, a ’Deutscher Buchpreis’ kitüntetettje. Igaz történeten alapuló regény a világháború utáni Németország kevésbé ismert arcáról.

Kornitzer, a valóságban Robert Michaelis 1903-ban született jogász PhD fokozattal. 1931-ben köt házasságot a maga korában szokatlanul emancipált Clairrel. Protestáns felesége egy reklámipari cég tulajdonosa. Michaelis 1933-ban zsidó származása miatt elveszti berlini bírói tisztségét. Gyermekei ’félzsidók’, ezért 1939-ban Georgot és Selmát Angliába menekítik a szülők. Néhány héttel később a regénybeli Kornitzer menekültvízumot kap Kubába, a valóságban Michaelis Kínába. Felesége nem kap beutazási engedélyt. Szétesik a család. A férj távol Európától, a felség előbb a bombázásoktól szenvedő Berlinben, majd a Boden-tó partján fekvő nyugalmas kisvárosban, Lindauban, a gyerekek újabb és újabb nevelőcsaládoknál Angliában. A háború zűrzavarában 10 évre elvesztik a kapcsolatot egymással. 1948-ban Kornitzer visszatér Németországba, így egymásra talál a pár. Gyerekeiket is sikerül felkutatniuk. Az elszakadt érzelmi köteléket azonban nem sikerül helyreállítani. A pár elhidegül egymástól, gyerekeik pedig tőlük. Georg és Selma Angliában maradnak.

Magánélete szétesését tudomásul veszi, de ígéretesen indult karrierjét újra akarja építeni az egykori bíró. Meglepetésére a demokratikus alapokra helyezett NSZK-ban komoly kihívás.

„A nácizmus nem volt téma.”

„Minden lakásban függött a falon fénykép Wehrmacht vagy SS egyenruhát viselő férfiról” – emlékszik vissza a közéleti-kulturális hetilap, a ’Zeit’ hasábjain az 1947-ben született költőből lett prózaírónő, Ursula Krechel. „A korosztályomat gyerekként ennyi emlékeztette a háborúra. A nácizmus nem volt téma.” A németek igyekeztek mindent gyorsan elfelejteni. Hamar alkalmazkodtak az új demokratikus rendszerhez. Folytatták karrierjüket.

Más várt az emigrációból hazatérőkre. Nem voltak sokan, a nácizmus alatt elmenekülteknek csak 5 százaléka döntött a visszatérés mellett. A többség félt a háborút túlélt náciktól és a beilleszkedési nehézségektől. Joggal. A Németországban maradtak hazaárulóként és nem áldozatként tekintett rájuk. A nácizmus áldozataival évtizedekig nem szívesen foglalkozó német társadalomban a túlélők csak a többség rossz lelkiismeretét hívták elő, a nácizmus alatt történtek miatt. Jobban örültek volna, ha senki nem tér haza a meghurcoltak közül. Ez az NSZK sikertörténetének árnyoldala, a háború utáni német társadalom sötét arca.

Szülők, tisztviselők, tanárok, egyetemi professzorok, bírók, politikusok – senkinek sem volt érdeke a múltat hánytorgatni, hiszen majd’ mindenki, ha csak a néma tömeg részeként, de részese volt annak.

Dokuregény

Krechel a Rheinland-Pfalz Tartományi Archívumában fedezte fel Robert Michaelis aktáját. 10 évig kutatott, majd 26 hónap alatt 500 oldalas regényt írt sorsáról. „A szereplők gondolatai és érzelmei feltételezettek, a fantáziám termékei. A nevek, az életutak, a hatósági határozatok azonban mind valósak” – mondja el Krechel, mitől lesz a ’Landgericht’ dokuregény.

Üldözés származási vagy politikai alapon, háború, népirtás – sokat lehet olvasni, tudni minderről. Annál kevesebbet az áldozatok 1945 utáni sorsáról. Ezért az 1933-as menekülés helyett, in medias res, az 1948-as visszatéréssel indul a regény.

„Bizalmatlanság és értetlenség fogadja.”

Kornitzer erővel és lelkesedéssel telve érkezik vissza. Foglalkozásán keresztül akar segíteni az új, demokratikus Németország felépítésében. Hivatása a jog. A háború előtt nem csak jogot, igazságot is szolgáltatott. Erre készül 1948-ban is, de tárt karok helyett megaláztatások sorozata várja. A bürokrácia nyelvén adják tudtára, kellemetlen teher hazatérése. Már az üldözése miatti jóvátétel megszerzése is megpróbáltatás:

„Hivatalom csak a német állampolgárságú politikai üldözöttek ügyeiben rendelkezik hatáskörrel. A kérelméhez csatolt dokumentumok átvizsgálása után azonban megállapítottam, hogy Ön 1941-ben hontalanná vált. Ügyében az IRO a hatáskörrel rendelkező szerv” – áll a Járási Közigazgatási Hivatal elutasító határozatában. Az IRO (International Refugee Organization) viszont németnek tartja, ezért szintén hatásköri hiányt állapít meg.

Nem jár nagyobb sikerrel akkor sem, amikor bírói státuszát próbálja visszaszerezni. Nincs szabad státusz – hangzik az indokolás. A lelkes nácikból parancsszóra demokraták lettek már elfoglalták a pulpitusokat.

„Bizalmatlanság és értetlenség fogadja. Falakba ütközésektől vérzik. A nácik elüldözéssel, a demokraták kelletlen visszafogadással hurcolják meg” – foglalja össze Kornitzer helyzetét a kötet narrátora.

Kornitzer egymás után írja a kérelmeket, fellebbezéseket. Kitartása végül eredményre vezet, ha nem is a vártra. Berlin helyett Mainzban ajánlanak neki bírói posztot. Kényszerű újrakezdés egy ismeretlen, porig rombolt városban. Külföldi száműzetés után exil a hazában.

Nácikból demokraták

A dokuregény címét adó Mainzi Tartományi Bíróságon (Landgericht Mainz) el sem akarja hinni, kikkel kell együtt dolgoznia. Egyikük se kitalált figura. Krechel Rheinland-Pfalz Tartományi Archívumában bukkan az olvasók elé tárt személyekre és életutakra.

Dr. Funk a háború elején sérült meg. 100 százalékos hadirokkantként is ragaszkodik a bírói pulpitushoz. Mivel munkabírása erősen korlátozott, az ingatlan-nyilvántartási részleghez osztják be 1942-ben. „Lift híján amúgy se tudott volna kerekesszékével a tárgyalótermekbe jutni” – jegyzi meg a kötet narrátora. 1944 áprilisában kerekesszékének egyik gumija defektet kap, ezért nem tud munkába járni. Kérésére a bíróság naponta küldi lakására a feldolgozandó aktákat, illetve hozza el az elkészülteket. Dr. Funk egy új kerekesszék kiutalását is kéri. A Bírósági Gazdasági Igazgatóságának illetékes wormsi kirendeltségétől több hét elteltével sem kap választ. Ezért a Tartományi Bíróságon elnökének segítségét kéri. Az elnök hamarjában levelet írt a wormsi hivatalnak gyors kiutalást kérve. „Dr. Funk nélkülözhetetlen munkaerő. Hadirokkantsága ellenére tért vissza a munkába és tette lehetővé, hogy testileg egészséges kollegái frontszolgálatot tudjanak teljesíteni” – állt a levélben, amelynek hatására hamar megjön a gyógyászati segédeszköz. Dr. Funk azonban nem örülhet sokáig. 1944 decemberétől ismét otthonából dolgozik, miután új kerekesszéke is defektet kap. 1945 márciusáig azonban nem zavarja, hogy nem tudja felkeresni munkahelyét. Ekkor ismét kérelemmel fordul a bíróság elnökéhez. Szeretné, ha 2-3 szobát a rendelkezésére bocsátanak a bíróság épületében és gondoskodnának odaköltöztetéséről, mert „ostrom esetén nem látja biztosítottnak az ellátását saját otthonában”. Biztosítja az elnököt, hogy „csak néhány személyes tárgyát és legszükségesebb bútorait, ágyát, egy asztalt és székeket, valamint burgonya tartalékát szeretné átszállíttatni”. Kérését természetesen teljesítik a bombázások sújtotta és az ostrom küszöbén álló városban, elvégre Dr. Funk az NSDAP tagja.

Dr. Beck Kornitzerrel egy tanácsban ítélkezik. 1942-es jellemzése szerint „politikailag megbízható, NSDAP tag, aki a kezdetektől aktív a mozgalomban”. Valóban, 1933-ban nemzetiszocialista összejövetelek szervezése miatt 8 hét fogságra ítélték Salzburgban és kiutasítottak Ausztriából. 1947-ben az igazolási eljárásban 4 évet semmisnek nyilvánítanak korábbi szolgálati ideijéből és visszaminősítik segédbíróvá. A határozatnak azonban nincs gyakorlati hatása, mivel az csak kihirdetéssel hatályosul, erről azonban megfeledkeznek. „Beck a sors kegyeltje, vagy jó összeköttetésekkel rendelkezik?” – teszi fel a költői kérdést a narrátor.

Kornitzer tanácsának harmadik tagja Dr. Buch. 1929-tól bíró, 1933-tól az SA tagja. Röviddel a belépése után helyi bírósági bíróból tartományi bíróságivá léptetik elő. Az SA-ban is egyre feljebb jut. 1940 és 1945 között a Mainzi Tartományi Bíróság Katonai Tanácsának tagja. Dezertőrök tucatjait küldi bitófára. Az igazolási eljárásban az önéletrajzát szükségesnek tartja a következőkkel kiegészíteni: „Nem az SA, hanem az SA tartalék állományának tagja voltam. A nürnbergi perben megállapították, hogy a különbséget van a kettő között, amit figyelembe kell venni a büntetőjogi felelősség megállapításánál. Ezt kérem a magam esetében is. Ahogy arra is legyenek figyelemmel, hogy az SA tartalékosaként nem vettem részt jogellenes akcióban és tagságom nem befolyásolta a bírói függetlenségemre. Minden ítéletemet a hatályos jogszabályok szerint hoztam meg. Nyugállomány nélküli elbocsátásom a bírói szolgálatból azt jelentené, hogy ügyvédként sem praktizálhatok. Pedig úgy érzem, hogy még hasznos tagja lehetnék a demokratikus német jogszolgáltatásnak.” Érvei részben meggyőzőnek találják az Igazolóbizottságál. Nem bocsátják el a szolgálatból, de visszaminősítik 1937-es szolgálati és járandósági besorolásába, egyúttal kimondják, hogy nem tevékenykedhet ’ítélkező bíróként’. Mégis Kornitzer kollégája a tanácsban. Ugyanis a Mainzi Tartományi Bíróság elnökének jogértelmezése szerint az ’ítélkező bíró’ azt jelenti, hogy nem ítélkezhet önállóan, egy tanács tagjaként azonban részt vehet ítéletek meghozatalában. Még a csekély a retorziókat sem kell sokáig viselnie. 1948-ban amnesztiában részesül és visszakapja 1945-ös hivatali és javadalmazási besorolását. Utóbbi döntés ellen jogorvoslattal él! „Az új besorolásom során nem vették figyelembe, hogy idő közben házasságot kötöttem, ezért magasabb javadalmi státuszra vagyok jogosult” Beadványa eredményes, 1949-ben még feljebb léphet a fizetési létrán. Egyúttal kinevezik tanácselnöknek.

Megdöbbentő vélemények a tudományból

A regényből megismerhetünk egy hajmeresztő értekezést is egy jogtudós tollából. Kornitzer egy jogi folyóiratot átlapozva lesz rá figyelmes. „Nem lenne nehéz bebizonyítani, hogy a bírák többsége a jogi hierarchiában betöltött funkciójánál fontosabbnak tartotta a politikai szerepét és inkább utóbbi meggyőződései motiválták ítéletei meghozatala során, mint jogászi végzettsége” – írja Otto Koellreutter a nemzetiszocialista jogszolgáltatásról, majd a háború utániról kezd értekezni. „Ez ma is igaz azokra a bírókra, akik a nemzetiszocialista rendszer ellenzékéhez tartoztak. Sokuk személyes bosszúvágyát és gyűlöletét viszi kifejezésre döntéseiben. Politikai fanatikusok, akárcsak a meggyőződéses nácik, nem a jog elvei vezetik őket ítélkezésük során.” A professzor konklúziója még meghökkentőbb: „A bíró is ember, érzésekkel és véleménnyel a világról. Politikai nézeteit, vagy akár ezekkel kapcsolatos tévedéseit nem szabadna figyelembe venni bírói tevékenységének megítélésekor, ahogy ezt más foglalkozások gyakorlói esetében se tesszük. Politikai meggyőződését, még, ha ebből kifolyólag ártott is a népének, nem szabadna egy bírót szakmai megítélésénél figyelembe venni, vagy emiatt elmozdítani hivatalaiból, esetleg büntetőjogi felelősségre vonni. Legfeljebb azt lehetne megtiltani, hogy a részt vegyen demokratikus Németország közéletben, politikai pozíciót töltsön be.”

Kornizert úgy felháborítja az írás, hogy informálódik Koellreutter életútjáról. Megtudja, hogy 1932-ban egy felhívás aláírói között szerepelt a neve, amelyben egyetemi tanárok az NSDAP támogatására buzdítottak a közelgő – mint később kiderül, utolsó demokratikus – választáson. 1933-tól a Müncheni Egyetemen tanszékvezető volt. Szakterülete a ’vezérelvű állam’, a ’Führerstaat’ jogelmélete. 1945-ben az amerikaiak eltávolítják az egyetemről. Az Igazolóbizottság ’enyhe felelősségét’ állapítja meg a nemzetiszocialista diktatúra bűneiért. 1949-ben azonban visszakapja 1945-ös beosztását. A korhatár elérésekor mindenfajta levonás nélkül vonulhat nyugállományba, és lesz professzor emeritus.

Elképesztő ítéletek a bíróságoktól

Nem kevésbé háborítja fel Kornitzert egy jóvátételi ügyben hozott ítélet. Egy ’árja’ asszony követte zsidó férjét az illegalitásba, aki később koncentrációs táborba lelte halálát. Az asszony túlélte a náci rendszert. A Berlini Tartományi Bíróság (Berliner Kammergericht) a következő indokolással utasította el jóvátételi kérelmét: „Az előterjesztő maga is elismeri, hogy nem folytatott politikai tevékenységet, ezért erőszaknak és üldözésnek sem volt kitéve. Önként döntött úgy, hogy követi férjét az illegalitásba. Pedig minden további nélkül elválhatott volna tőle. Tehát szabad akaratából döntött az illegalitás mellett, vállalva, hogy ennek politikai üldözés lesz a következménye.”

Testi és lelki összeomlás

Kornitzer meghurcoltatásáról, kilátástalan küzdelméről, családja széthullássáról szól a ’Landgericht’, mégsem szimpatikus hős. Erről kisebb részt a könyv nyomasztó hangulata, nagyobb részt a főszereplő maga tehet.

Egyre megszállottabban keresi igazát. Mindent küzdelemének rendel alá. Fanatikussá válik, megkeseredik. Törvényeket és határozatokat búj. Hivatalok sokaságával perbe, az őt körülvevők többségével haragban áll. Húsz évvel a háború vége után is minduntalan a múltat hánytorgatja. Kornitzer a regény, Michaelis élete végére testileg és lelkileg is beteg ember.

Kornitzernek igaza van, a ma olvasója mégis arra gondol, amire kortársai is: Új, Németország született, az emberek elfogadják, tanulják a demokráciát, a gazdaság szárnyal, amit pénzel lehetett, jóvátettek. Nyissunk végre új fejezetet!

Egy társadalom áll a bíróság előtt

Szabatosan, jogászi precizitással megírt történet, számos hivatalos dokumentumból vett idézettel. Mégsem száraz ismeretterjesztő könyv. A narrátoron keresztül közel kerülünk Kornitzerhez, megismerjük a gondolatai, érzéseit. A stílus igazodik a helyhez és az időhöz, visszaadva annak hangulatát: Berlinét a ’20-as, ’30-as években, Kubáét a ’40-esekben és a háború utáni Németországét is.

A regény egy országot, egy társadalmat állít bíróság, a ’Landgericht’ elé. „Azzal, hogy Kornitzeren keresztül megfestettem sok ezer emigráns keserű sorsát, írói eszközömmel próbáltam jótávételt adni azért, amiért a háború utáni német állam részben elmulasztotta a vagyoni, a társadalom pedig az erkölcsi kártalanítást” – mondta az írónő a ’Deutscher Buchpreis’ átvételekor. Ursula Krechel a regényével mementót állít a hazatérésük után is meghurcolt emigránsoknak, az irodalmi élet pedig a kötet díjon keresztüli népszerűsítésével igyekszik segíteni az erkölcsi jóvátételben.

---