Pali bácsi és a lövés nélküli első vadászat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vidéki tárgyalóteremtől a megkímélt borzig.

Baradlai a vadászvizsgát követően nekilátott a fegyverelhelyezés gyakorlati részét intézni. Vásárolt egy bádog fegyverszekrényt, felfúrta a gardróbba, bejelentkezett az illetékes rendőrkapitányságon, ahonnan ki is jöttek ellenőrizni. A puskát már korábban magkapta ajándékba Józsikától, a túrkevei cigányprímás fiától, csak az engedélyt kellett megszerezni rá, addig egy közös vadászbarátnál parkoltatták. A felül sörétes, alul golyós puska kicsit kopottasnak tűnt, de első fegyvernek jó lesz, gondolta Baradlai. Rendelt hozzá egy optikát az interneten, és keresett egy fegyvermestert, aki vállalta, hogy belövi a puskát. Utána az egyik vasárnapi reggelen kivonult egy közeli lőtérre, hogy kipróbálja a fegyvert. Bár Baradlai középiskolás korában versenyszerűen lőtt, a seregben meg mesterlövész beosztásig vitte, azóta sokat kopott a lőkészsége. Ez meg is mutatkozott a lőtéren, az első lövéskor úgy szemgödrön vágta az optika karéja, hogy percekig lilában látta a világot. A puskát nyolc lövésből aztán sikerült megszoknia.
Vadászni persze nem nagyon került ideje. Pali bácsi, az egykori kommandós kiképző öreg vadászmester noszogatta, hogy bármikor lemehet az egyik dél-magyarországi vadászterületre, amit ő felügyel, Baradlai csak ígérgette, de sosem tudták összehozni. Pali bácsi végül úgy csalta le Baradlait, hogy hozott egy helyi ügyfelet, akit védeni kellett az ottani bíróság előtt. Tipikus vidéki bűnügy: ittas vezetés szőlőből hazafele, amiből nem lett volna akkora baj, ha az ügyfél nem dönt be egy kerítést, és nem amortizál le néhány parkoló autót.
Baradlai bedobta reggel a puskát a csomagtartóba, és persze kicsi késéssel indulva, nekivágott az első hivatalos vadásztúrájának. Pali bácsi és az ügyfél a kisváros főterén várta. Baradlai átbeszélte az ügyet, túl sok varázslatot nem ígért a beismerő vallomások és az egyértelmű vérvizsgálat eredménye miatt, de ígérte, amit tud, kihoz az ügyből. Volt egy jármű önkényes elvétel is, talán azon lehetett valamit kalapálni. A vidéki bíróságok szokásos, össze nem téveszthető hangulata csapta meg a tárgyalóteremben. A középkorú, szigorú arcú bírónő láthatóan magáévá tette a vádiratot, az első pillanattól kezdve nem volt kétséges az ítélet. A bíró kérdéseitől a tanúk is összerezzentek. Az ügyet végül elnapolták, így kezdődhetett a vadászat.
Pali bácsi semmit sem bízott a véletlenre. Hozott egy fiatal erdészlegényt, aki sofőrként is funkcionált. Átcuccoltak a terepjáróba, és nekiindultak a határvidéknek. Baradlainak fájt a feje az éhségtől. Pali bácsi nyugtatgatta, lesz jó ebéd is, csak előtte megállnak beírni. Le is parkoltak egy falusi kiskocsma előtt. Pali bácsi berendelt két sört, itt ez a beírás, mondta. Pali bácsi szerzett valami kaját is, a kocsmárosból kiénekelte az uzsonnáját, ami nagyon finom házi szalámifélékből állt. Baradlai azért hagyott a kocsmárosnak is. Közben odakint a helyiek között elterjedt, hogy Baradlai ügyvéd, Pali bácsi elszólta magát. Többen sorban álltak az asztalnál, abszurdabbnál abszurdabb jogi problémákkal, Baradlai megpróbált hárítani, általánosságban beszélni, de végül menekülni kellett. Többet nem álltak meg „beírni”, csak ebédelni egy útszéli csárdában.
A vadászház egy kis falu mellékutcájában állt, kívülről – remekül álcázva – egy kopottas házikónak nézett ki. Belül teljesen felújították, vadászosan berendezték, Baradlai ágya mellett például egy életnagyságú fából faragott varacskos disznó szobor acsargott. Az udvari garázsból előbányászott Pali bácsi egy Nivát, dízel, mutatta büszkén. Úgy tervezték, még világosban körbenéznek a vadászterületen.
A terület gyönyörű volt, úttalan utakon, szántóföldeken döcögtek. Megálltak egy-egy magaslesnél körülnézni. Végül egy kukoricaföld melletti lest választott ki Pali bácsi, itt biztos lesz disznó, a kukorica még lábon áll.
Visszamentek „beírni”, viszont ez az igazi vadászati beírást jelentette, hogy melyik területre mennek ki éjszakára. Visszaút közben két cigánylány mellett döcögtek el, ráköszöntek Pali bácsira: hogy van Pali bácsi, úgy hiányzik ám nekünk a férfiember… közben Baradlait méregették. Baradlai majdhogy nem elpirult. Pali bácsi viccesen váltott velük néhány szót. Velük szoktam gombát szedetni, mesélte később. Nagyon tisztelnek, mindig becsülettel kifizetem őket, így a vadászházat sem bántja senki a faluban. Utána következett egy szerényebb beírás a helyi presszó kerthelyiségében.
Nekiöltöztek, Pali bácsi megnézte Baradlai puskáját. Ez nem lesz jó, csóválta a fejét, az optikája gyenge, odaadom az enyémet. Sötétedni kezdett. A kocsival megközelítették a vadászterületet, az erdészlegény az autó mellett maradt egy magaslesen Baradlai puskájával, hátha valamire mégis jó. Baradlai Pali bácsi után osont, átkeltek egy vasúti töltésen és egy erdősoron. Halkan megközelítették a magaslest, felmásztak és bevackolták magukat.
A felhők miatt a csillagok és a Hold nem világított, így szinte csak a fülükre tudtak hagyatkozni. Ezt mondjuk Baradlai nem értette, miként lehet vakon vadászni, mondjuk a szeme hozzászokott lassan a sötéthez. A puskát próbálgatta, az optikán volt szálkereszt megvilágítás, valamit ki lehetett venni vele a közeli kukoricásból.
Elsőször a szarvasok jöttek meg. Bőgés van, suttogta Pali bácsi, nézd ott az a fiatal bika, nem mer közel menni az öreghez. A két bika tényleg feleselgetett egymásnak, az öreg bőszen védte a háremét. Baradlainak eszébe jutott az abszurd vadászvizsgája, pont a dámszarvasok párzását húzta, a barcogás szemléletes leírása nagyon megmaradt benne. Az öregebbik bika egy szökni próbáló tehenet térített éppen jobb belátásra az agancsával. Baradlai sosem látott, hallott még ilyet, csak a vadvizek misztikus csobbanásait ismerte éjjelente, teljesen lenyűgözte az éjszakai vadjárás. Közben valami motoszkálás hallatszott a kukoricásból. Megjöttek a disznók, pisszeget Pali bácsi, Baradlaiban előtört az ősi vadászösztön, minden porcikája bizsergett, célra tartott. Vagyis célra tartott volna, ha lát valamit. Ekkor történt az este egyik legabszurdabbnak tűnő jelenete: Pali bácsi előbányászott a zsebéből egy furcsa szerkezetet, és elkezdett vele röfögni. Némelyik disznó visszaröfögött, de így sem lehetett látni semmit. Röfögtek egy darabig egymásnak, majd a konda elkezdett távolodni. Le kell mennünk, intett Pali bácsi, gyere utánam, én röfögök, te csámcsogsz. Baradlai először azt hitte, hogy ez egy beavatós szívatás, de nem. Leereszkedtek a létrán, és szembeszélben, guggolva elkezdtek osonni a konda zöreje felé. Pali bácsi röfögött, tördelte a kukoricát, mintha a kondához tartoznának, Baradlai próbált élethűen csámcsogni, mint ahogy a disznóktól hallotta. A kukoricásban nem lehetett látni semmit, de néha fél méterre érezték egy-egy disznó közelségét. Baradlai ilyenkor lehasalt, és célra tartott, mintha egész életében ezt csinálta volna. A konda néha távolodott, ilyenkor utána kúsztak. Így ment körülbelül másfél órán keresztül, Baradlai nagyon élvezte a játékot, gyermekkori indiános olvasmányélmények éledtek fel benne… Végül valamelyik malac szagot fogott, és a konda elcsörtetett az erdőbe.

 

 

Felmásztak egy másik lesre, Pali bácsi régi vadászélményeket mesélt. Láttak még néhány szarvast, de korábban tisztázták, hogy a meghívás egy disznóra szól csak. Miután a konda végleg elpárolgott, visszasétáltak a kocsihoz. Hajnalban kijövünk, tervezték.
A házban éjjeli vacsora következett, Baradlai szalonnát még ilyen jóízűen sosem lakmározott azelőtt. Bevackolta magát a faragott varacskos disznó mellé.
A hajnal kicsit megcsúszott. Későn értek ki a területre. Már csak egy szerencsétlen borz oldalgott haza az út mellett az odúja felé. Lődd le, suttogta Pali bácsi, legalább lőj valamit. Baradlai betöltötte a puskát, a borz csak cammogott álmosan, Baradlaira nézett, majd bevonult valami hasadékba.
Miért nem lőttél? – kérdezte Pali bácsi. Csak azért, hogy lőjek valamit? – kérdezett vissza Baradlai. Pali bácsi mosolygott. A vadászháznál még megmutatták az új kreálmányt, a Niva megerősített tetejére applikált irodai forgószéket, mint mobil vadászlest.
A következő tárgyalás után meglőjük a disznót, búcsúzott Pali bácsi. Baradlai álmosan hazaindult, majd három hét múlva kapott egy 30 000 forintos csekket egy figyelmetlenségből elkövetett gyorshajtásért. De ezzel együtt nyereségesnek érezte első, lövés nélküli vadászatát.


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.