Váci TímeaSzerző:Váci Tímea

2018. április 25. Szakma

A perorvoslati eljárások az új Pp.-ben

Idén negyedik alkalommal, 2018. április 18-án és 19-én rendezték meg a Wolters Kluwer Polgári Jogi és Eljárásjogi Konferenciát. Az esemény helyszínéül az Europa Congress Center szolgált. A csütörtöki napon vehettek részt az érdeklődők a perorvoslati eljárások az új Pp.-ben elnevezésű szekcióülésen, ahol a másodfokú eljárásról, a felülvizsgálat megújult szabályairól és az alkotmányjogi panaszról hallhattak.

2013. augusztus 14. Napi

Országos nyilvántartást kapnak az élettársi, házassági szerződések

A házaspárok száma 1,7 millió, az élettársaké 420 ezer lehet, eddig mégis csak kevesen kötöttek vagyonjogi szerződést. Az új Ptk. által részletesebben szabályozott házassági vagyonjogi szerződések, az új jogintézményként bevezetett élettársi vagyonjogi szerződések, módosításuk, megszűnésük bejegyzésére szolgál majd a MOKK által vezetett házassági és élettársi nyilatkozatok országos nyilvántartása.

2013. augusztus 8. Napi

Alkotmányellenes a közfoglalkoztatásból kizárás?

Az alapvető jogok biztosa szerint több szempontból aggályos az a felhatalmazás, amellyel élve az önkormányzatok a szociális támogatás feltételéként előírhatják és ellenőrizhetik a kérelmező lakókörnyezetének belső állapotát, rendezettségét. Szabó Máté ombudsman kezdeményezte annak alkotmánybírósági felülvizsgálatát is, hogy automatikusan ki lehet-e zárni az érintetteket a közfoglalkoztatásból a tankötelezettség teljesítésével, valamint a lakókörnyezet rendezettségével kapcsolatos mulasztás miatt.

2013. június 14. Cégvilág

A frissdiplomás férfiak a nyerők

A frissdiplomások közül a férfiaknak és a jó családi háttérrel rendelkezőknek van a legnagyobb esélyük arra, hogy sikeres karriert fussanak be – ez derül ki az Educatio Nonprofit Kft. tanulmányából.